2012. június 30., szombat

Deus ex machina 5

Ben Freightliner hátrasimította őszbe forduló barna haját és megigazította egyszerű, kitüntetések és minták nélküli fehér zubbonyát. Az előtte álló három jármű lassan földet ért és megnyíltak az ajtók. Freightliner türelmesen várakozott, nem kellett kapkodnia. Eddig minden a terv szerint haladt.
Az eső újból kissé felerősödött habár délen már szakadozni kezdett a felhőzet, így valószínűleg ez volt a vihar utolsó próbálkozása. A kövér cseppek nagyokat csattantak az erőd fekete, mohával benőtt kövein. Úgy tűnt az erőd újra eleget tett a funkciójának, évszázadok óta először voltak benne katonák. Még az egyetlen épen maradt toronyból is fegyveresek meredtek a járművekre.
Jared Zoon rémülten Brian felé fordult. Az Átokhozó is kétségbeesett arcot vágott, azonban próbálta megemberelni magát.
- Most mi legyen? - kérdezte elhűlt hangon az öltönyös. Brian a rendőrökre nézett.
- Kimegyek - Harry közbevágott: Ne! Azonban Brian folytatta - Addig vegyétek le róluk a bilincseket és fegyverezzétek fel őket.
Ripett horkantott egyet.
- Túl sokan vannak!
- Jelen esetben nincs más választásunk - fordult felé az Átokhozó - Vegyék úgy, hogy ez az első küldetésük.
Most Meredyék felé fordult és megfogta a vállukat.
- Ti a járműben maradtok. Próbáljatok biztonságba húzódni.
A férfi lerázta magáról a kezét és komolyan Brian szemébe nézett.
- Harcolni fogunk! Innen úgysincs kiút!
Az Átokhozó sóhajtott majd bólintott.
- Vigyázzatok magatokra. Nem vagytok kiképzett harcosok.
- Ahogy te sem! - vágott vissza Meredy majd kibiztosította a fegyverét. Brian elvigyorodott és a leszállásra készült miközben Jared a rendőrökről szedte le a bilincseket. Mielőtt azonban leszállhatott volna az egyik járműből kilépett egy öltönyös alak. Godfrey egyik embere volt, ahogy Jared is. Freightliner felé igyekezett. Jared fogát csikorgatva káromkodott.
- Az a szemét Broon!
George Broon a busás jutalom reményében árulta el őket. Még mielőtt elindultak volna tájékoztatta a helyi Védelmi Osztagos erőket arról, hogy kiket szállítanak és hova viszik őket. Elvigyorodott miközben egyre közelebb ért Freightlinerhez. Magától a Védelmi Osztag kapitányától fogja megkapni a jutalmát. Erről nem is álmodott.
- Itt vannak mind! - kiáltott mosolyogva a marcona kapitány felé majd megállt előtte, mint aki jól végezte a dolgát. Meghajolt és a jussát várta. Az nem is váratott magára sokat. Freightliner szeme lilásan felizzott, mire George Broon gerince kicsavarodott, testrészei groteszk módon elhajlottak, és egy véres pacaként terült el a földön. Ideje sem volt rá, hogy felfogja mi történik, csak a végtelen fájdalmat érezte.
Jared a szájához kapta a kezét, még épp időben sikerült így visszatartotta az öklendezést. Habár Bronn nyilvánvalóan megérdemelte a sorsát, Jared mégis elszörnyedve bámulta a férfi felismerhetetlenné torzult hulláját. Brian megrázta magát majd kilépett az esőbe.
Lassan Freightliner felé indult, végig farkasszemet nézett közben a Védelmi Osztag parancsnokával, a Végrehajtó Bizottság egyik emberével, az Alapítóval.  A parancsnok nem mozdult, hátratett kezekkel várta mire készült Brian. Az osztagosok felemelték a fegyverüket és rászegezték. Brian lehúzta fejéről a csuklyát majd megállt. Fekete, kissé szakadt köpenyét a szél erősen tépázta. Haja szinte egyből átázott és most nedvesen, csapzottan lengedezett a szélben. Freightliner arcáról semmit nem lehetett leolvasni, azonban úgy tűnt a Védelmi Osztagosok félnek tőle. Brian magára erőltetett egy magabiztos mosolyt.
- Mi járatban Freightliner? - kérdezte gúnyosan az előtte álló parancsnokot. Az unottan nézett vissza rá, már-már emberszámba sem vette.
- Átokhozó - felemelte a kezét, mire Brian összegörnyedt a fájdalomtól. Minden ízülete és izma fájt, mintha ki akarnák tépni őket a testéből. Azonban nem ordított. Nem szabadott elvesztenie a józan eszét, összpontosítania kellett. Belenyúlt a körülötte keringő mágikus erőbe, majd egy gondolattal megszakította Freightliner mágiáját. A fájdalom hirtelen megszűnt, majd a parancsnok meglepődését kihasználva Brian ellentámadásba lendült. Aranyszínű csóva hagyta el a tenyerét, mire a legtöbb osztagos égve, sikoltozva terült el a földön. A parancsnok azonban könnyedén visszaverte a támadást.
- Tűz! - ordította. Az erődből ezernyi lövedék süvített az Átokhozó felé, aki azonban egy aranyszínű védőburkot húzott maga köré. az acélgolyók olvadtan estek le a földre. A járműből hirtelen ordítás hallatszott mire Ripették törtek elő és tűz alá vették az osztagosokat. Freightliner újra előreszegezte a kezét, Brian alatt pedig megmozdult a föld és a levegő kiszökött körülötte. Az Átokhozó fulladozva térdelt le, miközben a föld kinyúlt körülötte és egy burokba próbált zárni. A parancsnok lila szeme megvillant, mire a föld acéllá változott.
Az acélburok lassan körülzárta az Átokhozót, aki levegőért kapkodva kaparászta a hideg fémet. A golyó teljesen bezáródott, majd Freightliner intett egy újabbat, ami következtében a burok a föld alá süllyedt.
- Nee! - ordította Meredy majd előreszegezte a pisztolyát és az egész tárát Freightlinerre ürítette. A parancsnokot azonban nem érték el a lövedékek, még előtte vízcseppekké változtak és az esővel együtt a talajra pottyantak. A parancsnok apró mozdulatot tett, a jármű pedig felemelkedett kissé és iszonyú sebességgel megpördült. Meredynek és Harrynek alig volt ideje lehajolni előle, a legtöbb rendőrnek nem is sikerült. A pörgő szállító telibe találta őket. Törött bordákkal, illetve betört koponyákkal terültek el a sáros földön.
A föld hirtelen megremegett és irtózatos robajjal megemelkedett. Az erőd ősi kövei elcsúsztak egymáson és a torony, mely több száz éve állt háborítatlanul most összedőlt és a masszív kövek összenyomták a benne lévő osztagosokat. Aranyszínű fény tört elő a földből, az acélgömb darabjai süvítve repültek ki a repedésből, Brian pedig lassan kiemelkedett. Freightliner meglepődve nézte az aranyszínben pompázó Átokhozót. Az osztagosai egyre beljebb húzódtak az erőd falai közé miközben a rendőrök megpróbálták bekeríteni őket. Ben Freightliner arcra megrándult és furcsa gondolat kerítette hatalmába. Lehetséges lenne, hogy ez a taknyos kölyök legyőzi őt? Őt, aki részt vett ennek a koszos világnak a megalkotásában? Tudta, hogy a szabályok tiltják, hogy a teremtő erejét, a mindent elsöprő mágiáját használja a Kiválasztott ellen, de azt hitte az egyszerű mágikus ereje elég lesz arra, hogy legyőzze. Nem. Nem győzheti le. Ő a Tizenkét Alapító egyike.
Elméjével a közeli hegyek felé nyúlt, mire földrengés rázta meg az egész környéket. Az egyik havas hegycsúcs megemelkedett és lassan az erőd felé repült. A rendőrök és az osztagosok is ámulva nézték, ahogy a csúcs szép lassan eltakarja a viharos eget. A legtöbb osztagos eldobta a fegyverét és menekülni kezdett. Gyávák, gondolta Freightliner. A hegycsúcs süvítve indult meg lefelé.
Meredy megsemmisülten térdelt le a sárba, látta, ahogy körülötte a rendőrök fejvesztve, sírva rohantak, esélytelenül. Érezte, ahogy Harry megragadja és megpróbálja kivinni a hegy alól. Újabb alakok jelennek meg, Greg is odasiet és ő is megpróbálja húzni, de már késő.
A hegycsúcs dübörgő robaja betöltötte az egész teret. Sűrű por töltötte be a környéket, a föld felszakadozott. Az erőd teljesen megsemmisült.
Meredy lassan kinyitott a szemét. Fényesség töltötte be a látóterét. Ez már a túlvilág? A fény azonban lassan alábbhagyott és észrevette, hogy körülötte mindenfele hatalmas sziklák hevernek. Felettük az égen villám cikázott végig. Elől Brian állt az ég felé kinyújtott karokkal. Meredy és a többiek szeme kikerekedett. Ripett hátán hideg verejték futott végig, álla leesett. Az Átokhozó arany szemei most Freightliner meglepődött arcát fürkészték. Villámsebességgel előrenyúlt, mire mágikus csóvák sokasága indult meg az Alapító felé.
Benjamin Freightliner arca kisfiús meglepettséget mutatott. Érdeklődve figyelte a felé tartó csóvákat, teste nem mozdult, ideje sem volt rá. Legyőzték? Úgy tűnik. Furcsa, soha nem tapasztalt érzés volt ez. A fényes pengék átszakították fehér zubbonyát és tőből lemetszették a jobb karját. Torzóját egy következő csóva választotta el a lábaitól és a gravitáció következtében eldőlt, bele a sárba. Gyönyörű hófehér zubbonya most sárosan és vértől mocskosan lengedezett a szélben. Kis idő elteltével az Átokhozó és a barátai jelentek meg felette. Freightliner érdeklődve figyelte őket, a meglepődött arcuk szinte már komikus volt. A Védelmi Osztag parancsnoka nem ordított, arcán nem tükröződött a fájdalom. Lassan végignézett a megmaradt testén majd az Átokhozóra függesztette a tekintetét.
- Érdekes - mondta tökéletesen tiszta hangon, mintha csak egy kávézóban beszélgettek volna - Mi a baj? - kérdezte mikor meglátta a többiek rémülettől eltorzult arcát - Ja tudom. Most sikoltoznom és ordítoznom kéne. Valahogy így? - groteszk üvöltést hallatott - Ha jól emlékszem ilyen hangot adtok ki.
- Te rohadék! - kiáltotta Greg és már belerúgott volna a torzóba, azonban Brian visszafogta.
- Milyen érzés halandónak lenni? - kérdezte gúnyosan az Átokhozó. Freightliner megrántotta a maradék vállát.
- Furcsa. Cseppet sem megszokott.
- Brian öld meg! - morogta Meredy miközben undorodva nézett le a parancsnok maradványaira - Egyel kevesebb rohadék!
Freightliner elmosolyodott. Úgy tűnt mulattatta a helyzet.
- Rohadék? Ugyan kérlek. Mi segíteni jöttünk. Évezredek óta hozzánk imádkoztatok és mikor eljövünk, akkor meg már nem tetszik? - amolyan Freightlineresen újra hátrasimította sáros és véres haját - Mr. Bitroy, maga igazán megérthetné, amit teszünk. Egy tökéletes világot alkotunk.
- Úgy, hogy milliókat taszítanak szolgasorba? - kiáltotta Harry. Freightliner őszintén bólintott.
- Igen.
- Na és az ezernyi áldozatok? Mindazok, akiket megöltek? - kérdezte Brian szinte már nyugodtan.
- Áldozatok mindig vannak. De ne próbáljátok meg mindegyiket a mi nyakunkba varrni. Az ő életüket ti változtattátok halállá. A ti felkelésetek okozza őket.
- Csak nem megesett a szíved rajtunk? - kérdezte gúnyosan Meredy. Az Alapító egyre inkább dühítette. Freightliner megrázta a fejét.
- Szolganépek vagytok. A mi céljaink érdekében lettetek teremtve. Azért lettetek, hogy végül valamelyiktökből megszülethessen a két Kiválasztott. Ha ez megvan, a többi fajtársatok nem számít. Ha akarnánk, akkor lemészárolhatnánk minden egyes embert. De nem tesszük, mert tökéletes kísérleti alanyok lesztek, amikor Ő visszatér a világokba.
Újabb villám villant fel az égen, de az eső már elállt. A felhők elkezdtek felszakadozni.
- Brian mennünk kell. Öld meg! - mondta Greg - Ha tovább várunk újabb osztagokat küldenek ki.
Az Átokhozó bólintott.
- Még egy kérdés. Ha valóban ti vagytok az Alapítók, és ti teremtettétek ezt a világot. Akkor miért nem győztél le egyszerűen. A testemet porrá alakíthattad volna.
- A szabályok köteleznek.
- Szabályok? - kérdezte meglepetten Brian. Freightliner elmosolyodott majd az ujját a szájához emelte. Szeme lilává változott mire Ripett megmerevedett és a pisztolyt tartó kezét előreemelte. A fegyver elsült, Freightliner pedig füstölgő fejjel dőlt vissza a sárba. Lila fény tört elő a testéből, majd miután betöltötte az egészet, a test és a csonkok eltűntek. Brianék megrökönyödve bámulták a parancsnok hűlt helyét. Vége volt.

Brian lassan levette magáról a megtépázott ruháit. Nem telt sok időbe, míg visszaértek a bázisra. Ripettéket elszállásolta a maradék helyekre.  Örülniük kellett volna, az egyik Alapító halálával közelebb értek a céljukhoz, azonban mindenki komor volt. Freightliner utolsó szavain gondolkoztak. Brian nem értette milyen szabályokról beszélt neki a parancsnok, de egyedül nem is volt esélye rájönni. Ezt csak egy másik Alapítótól tudhatta meg. Lezuhanyozott majd az egyik fiókból elővette a már régóta tartogatott ruhát. Grimoire külön megjelölte ezt a dobozt, kizárólag a Kiválasztottnak tartogatta. Brian eddig mindig valami egyszerű ruhába öltözött, vagy ha felderíteni ment, akkor olyanba, amiben sikeresen el tudta fedni a kilétét. Most azonban ez már nem számított. Kiemelte a fekete gatyát és lassan felhúzta a lábára miközben az asztalon lévő tabletet bámulta. A Godfrey által adott tablet végül biztonságosnak bizonyult, Marrick leellenőrizte. Ettől eltekintve Brian még mindig nem bízott furcsa szövetségesükben. A nadrág után következtek az elegánsan kidolgozott barna csizmák, majd magára öltött egy inget és végül a mélyszürke zubbonyt, ami a jobb oldalán aranygombokkal volt telerakva. A zubbonyhoz tartozó csuklyát most hátravetette, nem volt rá szüksége. Elégedetten nézte meg magát a tükörben. Egy igazi parancsnoknak tűnt ebben a szerelésben, ami nem is állt messze a valóságtól. Most már valóban parancsnokká vált. Ő volt az Átokhozó, ez nem volt többé kétséges.
- Fiam - szólalt meg hirtelen valaki mögötte. Brian megpördült és szembetalálkozott John Parsonsal. Teste önkéntelenül támadó állást vett fel.
- Nem! Te halott vagy! - kiáltotta. Parsons szomorúan elmosolyodott.
- Így van. De most erre nincs időnk drága fiam. Egyszer mindent elmondok majd neked, de most figyelned kell.
Brian nem ellenkezett. Nem is lett volna értelme. Parsons halott volt, mit tudott ellene tenni. Csak abban bízott, hogy nem őrült meg.
- Nem vagy őrült - szólalt meg nyájasan Parsons, mintha csak a gondolataiban olvasott volna - De a magyarázat ráér. Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Két idegen érkezik hozzátok. A szövetségeseteknek próbálják magukat eladni, de nem szabad hinned nekik. Gonosz, megátalkodott lények, amelyek megpróbálnak majd felhasználni titeket az aljas játékaikra. Nem szabad engednek nekik.
- Kik?
- Megtudod - intette csendre Parsons - A lényeg, hogyha jól játszod ki a lapjaidat, akkor fel tudod őket használni a céljaidra mielőtt ők használnak fel téged.
Hirtelen kitárult az ajtó és Moore hadnagy jelent meg benne. Arcára a rémület kifejezése ült.
- Brian! Két idegen jelent meg a semmiből a déli szárnyban! Nem tudom kik ezek, de a semmiből… érted a semmiből tűntek elő!
Brian Parsonsra nézett, akit úgy tűnt Moore nem láthatott. John Parsons elszántan bólintott, mire Brian Moore felé fordult.
- Megyek!
Végigvágtattak a folyosókon, amin többen rémülten menekültek a szobájuk felé. Brianék nem törődtek velük, a nappali felé igyekeztek. A szobában a kanapé körül több fegyveres is felsorakozott és a kanapén ülő két idegenre szegezték a fegyverüket. Moore megtorpant a küszöbön, azonban Brian közelebb lépett a két nem várt vendéghez. Az egyik teljesen feketében volt, elegáns öltönyét simítgatta jobb kezével miközben a balban egy sétapálcát tartott, melynek végén egy ezüstöt halálfej volt. A másik elnyűtt barna köpenyt és csuklyát viselt, ami alá Brian alig látott be. Érkezésére mindketten felemelték a fejüket és ránéztek. Az öltönyös elvigyorodott.
- Üdv Átokhozó. Szólhatsz az embereidnek, hogy tegyék le a fegyvert, ugyanis nem vagyunk ellenségek. Sőt! Segíteni jöttünk!
- Kik… kik vagytok? - nyögte ki végül Brian, azonban nem intett az őröknek, így azok még mindig a vendégekre szegezték a fegyverüket.
- A Végtelen Úr küldött minket, hogy segítsünk a forradalmatokban - mondta még mindig vigyorogva az öltönyös - Az én nevem Halál, míg a társam a Háború. Az Apokalipszis lovasai vagyunk. 

2012. június 29., péntek

Deus ex machina 4

A vihar kissé alábbhagyott, az eső szinte már csak csöpörgött mikor Brianék kiléptek a villából. Az Átokhozó újra az arcába húzta a csuklyáját majd intett a többieknek, hogy kövessék. Lassan és szótlanul ballagtak végig a gazdag negyeden, hogy aztán újra a város szívébe találják magukat. Az utcákon most már több ember járt, néhányan az esernyőjüktől is megszabadultak, fedetlen fővel sétáltak. A homok koszos és nedves sárrétegként rakódott az útra, amit most a tisztítócsoport próbált begyűjteni. A masszív földközeli járgány lassan csusszant végig az úton, miközben a sörtéi mozgásának eredményeképp tisztává varázsolta azokat a részeket, amelyeknél elhaladt.
- A városszéli kutatóközpont a térkép szerint keleti irányba van - szólalt meg Harry, majd eltette a tabletét. Brian bólintott. Godfrey terve zseniálisnak tűnt, habár még mindig nem bízott az arisztokratában. Nem csak az árulás tudata nyugtalanította, hanem sokkal inkább azok a pletykák, amelyek a Godfreyeket övezték. Ezek szerint, mikor a Horus tartomány urai lettek párszáz évvel ezelőtt az akkoriban tomboló homokvihar elvágta őket az Imperium többi részétől. A vihar hónapokig tartott, és mire véget ért Horus felismerhetetlen lett. A valaha gyönyörű kereskedővárosai elnéptelenedtek, a megmaradt emberek megőrültek. Baltimore Godfreyről pedig olyan szóbeszéd járta, hogy a vihar ellen különböző évezredek óta letűnt isteneket kezdett imádni, amelyek megkövetelték az emberáldozatokat, illetve, hogy a főúr a szolgái testéből egyen. A pletykák szerint ezt a rítusukat a Godfreyek a mai napig megőrizték, habár soha nem került bizonyításra. Vincent Godfrey pedig nem győzte meg Briant az ellenkezőjéről. Az biztos, hogy volt valami megmagyarázhatatlan őrület az ifjúban, és az Átokhozó csak remélni tudta, hogy ez nem a kannibalizmusra volt visszavezethető.
Ettől eltekintve Vincent terve tényleg briliáns volt. Mint elmondta már érkezésükkor elfogta titokban Ripettéket. Eleinte a terve velük az volt, hogy átadja őket a Birodalomnak busás jutalom fejében, így viszont minden megváltozott. A kérdés csak az volt, hogy hogyan juttatja ki őket feltűnés nélkül a városból úgy, hogy a Védelmi Osztag emberei minden kimenő és érkező forgalmat ellenőriztek. A terv az volt, hogy az Avis Kutatóállomásról egy teherjárgánnyal a Morderew erődhöz viszik őket. Az erődhöz így is sokszor küldtek kutatókat, mivel különleges régészeti emlék volt. Az erődnél aztán kiszállnak és onnan már könnyen eljuthatnak Brianék rejtekhelyéhez.
Godfrey kivételesen előzékeny volt. Nem kívánta megtudni hol van a rejtekhely, egyszerűen egy tabletet adott nekik, amelyen keresztül folyamatosan kapcsolatban maradhatnak. Brian készségesen elfogadta, azonban megjegyezte magában, hogy az első dolga lesz, hogy Marrickal megvizsgáltatja, hátha a Birodalom is hozzáférhet.
Meredy már szólt a többieknek, hogy induljanak el a kutatóállomás felé, így mindannyian együtt mehettek vissza a bázisra.
- Nem bízol Godfreyben nem igaz? - kérdezte aztán a nő miközben az állomás felé tartottak. Brian megrázta a fejét.
- Én sem - tette hozzá Meredy - Kiráz a hideg attól az embertől - eltűnődött - Szerinted Ripették belemennek abba, hogy velünk jöjjenek?
Brian megrántotta a vállát.
- Kénytelenek lesznek - hidegen a nő mélykék szemébe nézett - Ha kell, akkor kényszerítem őket. Innen már nincs visszaút.
Az Avis Kutatóállomás valóban a város legszélén volt, bőven a szegényebb negyed után. Fehér falai szinte világítottak a sötétben, egyszerű tömbként emelkedett ki a többi épület közül. Inkább tűnt egy raktárnak, mint kutatóbázisnak. Lelketlen és komor volt első ránézésre. Előtte több kerekes jármű illetve légbusz is állt. A kutatók fehér ruhában mászkáltak az egyik részlegből a másikba, fel sem tűnt nekik, hogy vendégeik érkeztek.
Az egyik nagyobb jármű mögül egy öltönyös ember lépett előre. Nyakkendőjén a már ismert vörös skorpió ágaskodott. Mögötte Greg és a többiek álltak. Greg vidáman biccentett Meredy felé, amit a nő csak egy erőltetett mosollyal viszonzott. Az öltönyös alak közelebb lépett hozzájuk majd kezet fogott Briannel.
- Örülök, hogy megismerhetem Mr. Bitroy - a nevét halkabban ejtette ki nehogy a közelben munkálkodó kutatók meghallják - Mr. Godfrey engem rendelt ki maguk elé, én leszek úgymond az idegenvezetőjük. A nevem Jared Zoon.
- Az Avisnak nem fog feltűnni, hogy egy járművűk eltűnt? - kérdezte Brian miközben szétnézett a kutatókon. Jared csak mosolygott.
- Mr. Godfrey busás árat fizet nekik, hogy befogják a szájukat. A legtöbb kutatásukat már így is ő finanszírozta.
- Tehát tényleg Mr. Godfrey az ura a városnak - tette hozzá nyugtalanul Harold. Jared bólintott, majd a járműre mutatott.
- Régészként fogunk kijutni a városból. Így a maguk kifejezetten terepre szabott öltözete sem fog feltűnni senkinek. Indulhatunk?
Brian körbenézett.
- Hol vannak Ripették?
- Már a járműveikben. A mágusaik ki lettek ütve, a katonákat pedig lefegyvereztük. A fegyverek pedig a csomagrészben vannak elhelyezve.
- Járművek? - húzta fel a szemöldökét az Átokhozó.
- Ripették több mint hatvanan vannak. Egyetlen szállítóban nem férnek el. Ezzel a hárommal megyünk - mutatott a mögötte parkoló három fekete nagyméretű szállítóra. Mindegyik járgány repülésképes volt, bár rendelkeztek kinyitható kerekekkel is, ha úgy hozta a helyzet azokat is tudták használni.
Meredy közelebb lépett Brianhez és a fülébe súgott.
- Képesek leszünk ennyi embert elszállásolni?
- További részlegek vannak a hegy belsejében. Azokat még nem nyitottam ki és nem is közöltem veletek a létezésüket. Grimoire azokon a helyeken képezte ki a bérgyilkosait - súgta vissza az ifjú mágus.
- Rendben indulhatunk! - szólt Jarednek, majd megindultak a járművek felé. Jared kinyitotta előtte a legelöl álló ajtaját, mire Brian belépett a szállítóba. Az üléseken több fekete zubbonyos alak ült, kezükön bilinccsel. Legelöl Ripett Blackmoore és Ernst Gladstone megviselt arcával találta szembe magát. Gladstone szokásos mosolya sehol sem volt, öregen és megviselten bámult maga elé. Arca fehér borostával volt tele, szeme alatt mély karikák meredtek. Ripett szinte semmit sem változott mióta Brian utoljára látta. Csupán külsőleg lett más, ő is borostás volt, haja pedig csapzott. Ezektől eltekintve a főkapitány ugyanolyan mogorva, már-már gyűlölködő kifejezéssel nézett vissza rá, mint mikor először megpillantotta.
- Nocsak! - morogta - Tehát Mr. Bitroy a mi fogva tartónk. Mennyiért kellünk a Birodalomnak?
Brianék beszálltak majd becsukták maguk mögött az ajtót. Jared a pilótafülkébe ment és beindította a járművet.
- Kapitány urak - biccentett Ripett és Gladstone felé - Nem a Birodalom felé igyekszünk.
Ripett öblös kacagásban tört ki miközben a szállító felemelkedett és elindult a város felé.
- Csak nem? - gúnyos arccal bámult Brianre és a többiekre - Forradalmasdit játszunk?
Gladstone nem szólt semmit csak szomorúan nézett maga elé.
- A bujdokolás közben sok mindenről lemaradtak kapitány - felelte Brian közönyösen. Emlékezett az első találkozásukra a főkapitánnyal. Emlékezett a kisfiús félelemre, ami átjárta valahányszor hozzászólt. Ennek vége volt. Brian az utóbbi évben megedződött, leginkább a rázúduló nehézségek és kötelezettségek hatására. Valamint ereje is megnőtt, így már tudta, hogy Ripett nem okozhat számára nehézséget.
- Én vagyok az Átokhozó! - jelentette ki. Gladstone felkapta a fejét, azonban Ripett arcáról nem tűnt el a gunyoros mosoly.
- Átokhozó? - a többi rendőrre nézett, azok is nevettek - Ennél szarabb nevet keresve se találhattál volna magadnak fiam.
- A nevet nem én választottam. Ahogy a küldetésemet sem - válaszolta közönyösen Brian - Egy jóslat választott ki engem.
- Egy jóslat? - Ripett arcán szélesebb lett a vigyor - Nos ez szép és jó, kiválasztott uraság. De mi közünk ehhez?
- Maguk segíteni fognak a felkelésben. Segíteni fognak abban, hogy megakadályozzam a világvégét és hogy legyőzzem a másik kiválasztottat.
- Másik kiválasztott? - szólt közbe halkan Gladstone. Brian bólintott.
- Kratan. A Birodalmat és az Alapítókat szolgálja.
- Alapítók? - Gladstone szeme egyre tágabbra nyílt, Brian szinte már azt hitte mindjárt kidurrannak. A szállító eközben átsuhant a városon és az ellenőrző pont felé tartott. Több Védelmi Osztagos is felsorakozott előttük, valamint egy Harlem típusú tank is az útjukat állta.
Ripett megrázta a fejét.
- Szarok Kratanra és szarok rád is Bitroy. Az embereimet északra akartam vezetni, hogy ott új életet kezdjünk. Valóban azt hiszed, hogy sikerülhet a gyerekes felkelésed? Még csak katona sem vagy! Mikor utoljára láttalak sírva rohantál mások szoknyája alá!
A jármű hirtelen megállt majd leereszkedett. Jared kinyitotta az ablakot, Brian pedig felemelte a kezét, mire Ripett szája összezárt. Brian alig hallotta elölről, Jared hogyan magyarázza meg az úti céljukat az ellenőrzőknek. De úgy tűnt sikeres volt a vállalkozásuk, mivel a szállító kisvártatva újra felemelkedett és folytatta útját a Morderew erőd felé. Brian elengedte Ripettet, aki most levegő után kapkodott.
- Nem érdekel a véleménye kapitány - szólalt meg hideg eleganciával - Maguk most az én embereim, így azt fogják tenni, amit én mondok. Esélyünk pedig nagyon is van. Én vagyok az Átokhozó.
- Milyen nagyszájú lett a kis vakarcs! - vigyorodott el újra Ripett, azonban beléfagyott a szó. Brian összezárta az ujjait, mire a kapitány felemelkedett az ülésről és az ablaknak csapódott. Az emberei elhűlten nézték a hős kapitányukat, aki vérző fejjel tápászkodott fel a földről. Brian meglepetésére a kapitány nem újabb becsmérlő megjegyzéssel illette, hanem elismerően biccentett.
- Ez már valami! Az embereim és én veled tartunk Átokhozó!
A jármű hirtelen fékezett mire Meredyék előrezuhantak. Brian a pilótafülke felé kapta a fejét ahol Jared kétségbeesetten ugrott fel.
- Mi történt? - kérdezte Brian, azonban szinte azonnal meglátta a félelem okát. A Morderew erőd bejáratánál egy egész osztag Védelmi Osztagos várta őket, legelöl pedig Benjamin Freightliner markáns alakja magasodott eléjük. 

2012. június 18., hétfő

Deus ex machina 3

Redfang fényben ragyogó városa hirtelen váltott színeket. A sötét fellegek lassan és kíméletlenül kúsztak be a nap elé. A szél felerősödött, és a por, amely amúgy is jellemezte a várost, gyakorlatilag porviharrá alakult. A lakosok megszaporázták a lépteiket, a külvárosi eladók meg a takarófóliákkal bajlódtak. A Védelmi Osztag járőrei is menedéket találtak az egyik közeli kocsmába. A sárgásszürke fergeteg tornádóként söpört végig a külvároson, miközben az ében színű felhők között kék villámok cikáztak végig. Az egyik lakótelepen egy elhagyatott játszóteret tépázott meg a porvihar. A hyperioni fából készült dung-fung asztal már korhadásnak indult, lassan használhatatlanná vált. A mászókák rozsdásan meredtek ki a kopár földből, valószínűleg egyik sem felelt meg a védelmi előírásoknak már.
Úgy tűnt a helyiek már hozzászoktak az efféle viharokhoz, nem is nagyon törődtek az időjárással, azonban Brianra, Meredyre és Haroldra érdeklődve figyeltek fel. A három csuklyás alak a vihar ellenére tovább haladt a belváros irányába. A Védelmi Osztagosoknak azonban jobb dolguk is akadt, a kezdődő kocsmai verekedést próbálták elhárítani, így aztán a három feltűnő alak nehézségek nélkül ment tovább.
A külváros ócska, dísztelen házai lassan elmaradtak mögöttük és megjelentek a gyönyörűen faragott gótikus építmények. Nem voltak olyan hatalmasak, mint Merlinnaes városában, azonban csaknem olyan impozánsak mindenképp. Itt bent a porvihar is kezdett alábbhagyni, ráadásul a csöpörgő eső azt a kis port is sárrá változtatta.
Brian mélyebben az arcába húzta a csuklyáját és a többieknek is javasolta, hogy tegyenek így. Nem volt kérdéses, hogy a Védelmi Osztag vérdíjat tűzött ki mindegyikük fejére, így nem csupán az utcán járőröző osztagosok jelentettek gondot, hanem azok is, akik engedtek a busás jutalom szenvedélyes dalának. Harold az egyik újságoshoz lépett és belenyomta a tabletét. Minden hírforrása szükségük volt, még akkor is ha pontosan tudták, hogy cenzúrázzák őket. Potter professzor pedig biztosította a tableteiket, így a Birodalom nem tudta visszakövetni őket, még akkor se, ha közvetlenül egy újságostól töltöttek le híreket. A Pozitronic gép panelja zölden felvillant, ezzel jelezte, hogy a letöltés sikeresen megtörtént, így Harry kihúzta a tabletét, és utat engedett a türelmetlenül várakozó lakosoknak.
A feketeség hatalmasat dörrent felettük, mire az eső megeredt. Brian örült neki. Az eső kiváló indokot adott számukra arra, hogy csuklyában szeljék át a várost, ami egyébként túl feltűnő lett volna.
- Most merre? - kérdezte Meredy. Brian őszintén szólva maga sem tudta erre a választ. A város még kis kereskedővároshoz képest is túl nagy volt, direkt pedig nem kérdezgethettek Ripettékről.
- Végigjárjuk a főutat, és hallgatjuk a pletykákat, benézünk a kocsmákba esetleg. Ha igazak a hírek, akkor Ripették nem kevés emberrel szöktek meg, annak a sok embernek meg lennie kell valahol és feltűnést kell keltenie - mondta Brian, majd megfordult és tekintete épp összetalálkozott a sikátorban álldogáló szürke kis emberével. Az magára húzta az esernyőjét és hátat fordított nekik, majd megszaporázta a lépteit.
- Francba! Észrevettek minket! - morogta az Átokhozó - Meg kell szakítanunk a küldetést. Gyerünk a megbeszélt helyre!
Meredy Harryra nézett, aki félve kapkodta a szemét. Mögöttük Védelmi Osztagosok jelentek meg.
Brian összeszorította a kezét, varázsolni készült, mikor is valaki megérintette a vállát. Két elegáns öltönyös alak állt mögötte, a háttérben pedig a szürke kis ember szipogott és krákogott.
- Mr. Bitroy és társai - biccentett a többiek felé az egyik öltönyös - Kérem jöjjenek velünk. Biztonságba visszük Önöket.
- És ha nem? - kérdezett vissza dacosan Brian. Az öltönyös megvonta a vállát.
- Akkor kénytelenek leszünk magukat a Védelmi Osztag bátor harcosaira bízni.
Meredy megfogta Brian kezét, majd a férfi szemébe nézett és bólintott. Briannak el kellett ismernie gyönyörű mélykék szemei voltak.
- Nos, akkor uraim, menjünk! - fordult vissza az öltönyös alakokhoz.

A főút gyönyörű szobrokkal volt szegélyezve mindkét oldalon. Mindegyik szobor vagy egy középidőkbeli hőst, vagy egy híres csatát ábrázolt. A statikusan merev gótikus katonák félelmet nem ismerve rohamozták a démoninak ábrázolt Vörös Király hordáját, de volt ott szoborcsoport a grimoireisták felkelésének leveréséről. Háromszáz évvel ezelőtt egy híres grimoireista, Grand Hzura felkelt az Imperium ellen, és magának követelte a trónt. Arra hivatkozott, hogy Merlin hagyatéka sötétséget rejt és az egész népet veszély fenyegeti. Brian mindig úgy gondolt Hzurára mint egy őrültre, azonban most már máshogy szemlélte a dolgokat. Valószínűnek tartotta, hogy maga Grimoire buzdította fel az ifjú mágust a lázadásra.
A vihar nem csillapodott, könyörtelenül tépázta a főút menti fákat, az eső pedig bevágott az esernyők és csuklyák alá is. Az öltönyös alakok intettek, mire a kis csapat letért a főútról és egy elegáns mellékúton folytatta tovább az útját, úgy tűnt a város gazdagabb negyede felé. A merev gótikus építményeket csipkézett, vörös és lila színben pompázó rózsaablakos villák váltották fel. Timpanonok és gyönyörűen megmunkált oszlopfők rengetege következett. A fehér márvány még így a viharban is szinte ragyogott a falakon. Brian kezdett megnyugodni, a vendégeik nem az osztagosoknak vagy a rendőrségnek akarták adni őket, bár még nem volt tiszta a szándékuk.
A két öltönyös hirtelen megállt és feléjük fordult. A szürke kis ember pedig az egyik villa ajtajához lépett és érthetetlen nyelven beszólt a kommlinken.
- Itt vagyunk! - szólalt meg az egyik marcona alak. Meredy épp megkérdezte volna, hogy hol az az itt, azonban a fickó folytatta - Kérem fáradjanak beljebb!
Ez a villa talán még a többinél is impozánsabb volt. A bejárattól nem messze két hatalmas krirri skorpió szobra fogadta őket. Halálos mérget tartalmazó farkuk diadalmasan nyúlt az ég felé. Harry és Meredy ámulva nézte őket, miközben a két öltönyös alak próbálta beljebb tessékelni őket. Az ajtón két ismeretlen férfi domborműve állt, maga az ajtó pedig a legnemesebb krirri fából készült, a Zugrawemből, amely csak a Krirr szektor belsőbb területein volt megtalálható.
Az ajtó lassan kinyílt és feltárta a villa belsejét. Belül meglepően visszafogott volt, legalábbis egy luxuslakosztályhoz képest. A sarokban egy saját teleport készülék foglalt helyet, míg az előszobán túl sárgás és vöröses puffok hevertek, azok szolgáltak ülőgarnitúra gyanánt. A falon egy mérsékelten nagy holoTV függött, ahogy Brian meg tudta ítélni Tramfor márka lehetett.
- Fel a lépcsőn! - intett nekik az egyik öltönyös, mire kénytelenek voltak megindulni a márványlépcső felé.
A lépcső tetején az utasítás szerint balra fordultak és egy kisebb szobába nyitottak be. Ez lehetett a dolgozó. A panorámaablak pont a város legszebb része felé nézett, és teljesen bevilágította a helyet szebb napokon. Úgy tűnt a legtöbb bútor krirri fából készült, a székek és az ablak előtt helyet foglaló hatalmas, profin megmunkált asztal is. Az asztal mögött most egy sötétlilás, csaknem fekete öltönyös alak foglalt helyet. Nyakában sötétnarancs selyem nyakkendő lógott, rajta vörös skorpió ágaskodott. Mellénye kigombolva, így könnyebben rá tudott hajolni az előtte lévő sültre. Szénfekete rövid haja volt, amolyan tüsi fajta. Arcéle elegánsan ívelt, orra hosszúkás, szája viszont picit aránytalanul nagy volt. Enyhén remegő kezében lévő villával beledöfött a véresre sütött húsdarabba és a szájához emelte. Vörösre festett barna szaft folyt ki a szája szélén ahogy rágta a porhanyós sültet.  
Ahogy beléptek a szobába a titokzatos alak felemelte a koszszürke szemét, megtörölte a száját a szalvétával, majd elmosolyodott.
- Fáradjanak beljebb és foglaljanak helyet, hölgyem és uraim! - nyújtotta ki kezét az asztal előtti székek felé. A vendégek feszélyezetten ültek le az idegen elé.
- Hadd mutatkozzak be! - állt fel előttük - Vincent Godfrey vagyok.
Brian így már értette honnan is volt ennyire ismerős számára a fiatal férfi. Charles Godfrey pár éve még az imperiumi Tanács egyik tagja volt, azonban nyugdíjba vonult, nem kis médiavisszhangot keltve. Nyíltan kritizálta az Uralkodót, amiért a Godfrey családot a Krirr szektorba tették felügyelőnek, míg egész történelmük során a Horus szektor sivatagos területének felügyelői voltak. Akkoriban sokszor volt az egész család az újságok címlapján, Vincent Godfrey így onnan lehetett ismerős számára.
- Ön Charles Godfrey fia, igaz? - kérdezte Brian miközben levette a csuklyáját. Már nem törődött az inkognitó fenntartásával. A vendéglátójuk bólintott.
- Sajnálom, hogy így kellett elrángatnom magukat, de higgyék el, szükséges volt - magyarázta, habár a folyamatosan őrülten járó szemei és a vigyorra húzódó szája nem árulkodott valódi sajnálatról - Nagy kockázatot vállaltak magukra, hogy bemerészkedtek egy ilyen városba, ami köztudottan a helyi kereskedelmi élet csomópontja.
- Elővigyázatosak voltunk - morogta Brian. A szürke szempár megpihent rajta.
- Ahogy látjuk, nem eléggé. Önök mind körözött bűnözők az Imperium egész területén. Az Ön elfogásáért, Mr. Bitroy, pedig egy egész szektor kormányzóságát ajánlották fel, nem kevés anyagi juttatással.
Brian elvigyorodott.
- Tehát át akar adni minket - csak próbálja meg, gondolta, elporlasztom az egész villáját. Vincent Godfrey mosolya azonban nem lankadt.
- Dehogy. Bár nem tagadom, hogy megfordult a fejemben. Egy csapással megoldhatnám családom gondját, visszaszerezhetném Horus szektort a Godfreyeknek - ábrándozva meredt a semmibe - De talán maguk értékesebbek annál, mintsem hogy az Imperium új uraira bízzam Önöket.
Meredy felhorkant.
- Nem áruba bocsájtható állatok vagyunk.
Az ifjú Godfrey megrázta a fejét.
- Félreértett kisasszony. Én segíteni akarok maguknak, bármi is legyen a küldetésük.
Mielőtt Meredy meglepődve visszaszólhatott volna Brian vágott közbe.
- Miért segítene? - gyanakodva fürkészte. Godfrey legyintett, majd az előtte lévő pohárból felhörpintette a maradék bort. Keze még mindig remegett, úgy tűnt ezt nem az idegesség teszi.
- Az Imperium soha nem volt a családom barátja. És amit az új urairól hallunk, nos azt hiszem ez nem is fog megváltozni, illetve annyiban igen, hogy most senkinek a barátja nem lesz. Felesleges lenne újra megszerezni a Horus szektort, ha egyre jobban építik le az emberek jogait és befolyását. Ráadásul ott vannak a sorozatos letartóztatások is.
Brian kétkedve fogadta a választ.
- Van egyáltalán fogalma arról, hogy mire készülünk, és hogy ezzel árulást végez?
Az őrülten villogó szempár újra rámeredt, majd Godfrey elnevetett. Harsány, rikácsoló nevetés volt ez, nem illett az elegáns, ifjú megjelenéséhez.
- Nézze Mr. Bitroy, lassan az is árulás lesz a Végrehajtó Bizottság szemében, ha arisztokrataként életben van! Szeretek a dolgok elébe menni - újabb pohár bort töltött magának - A küldetésükről pedig… Gyanítom, hogy maguk Ripett Blackmoore kapitányt keresik és az ő renegát embereit, nem igaz?
A csapat egy emberként lepődött meg. Brian nem jutott szóhoz. Honnan tudta? Godfrey vigyorgott.
- Gyakorlatilag az egész városban vannak besúgóim. Apám Redfang felügyeletét bízta rám, amit sajnos a Végrehajtó Bizottság semmissé tett, és most valami jelentéktelen öregúr felügyeli, de attól még az embereim és a befolyásom megmaradt. Ripették érkezése nem volt előttem titok, ahogy az Önöké sem.
Belekortyolt a frissen kitöltött nektárba, majd lenyalta a szája széléről a maradék vörös nedűt.
- Ha jól sejtem megpróbálják megnyerni őket az ügyüknek. Ezért vannak itt. Én pedig azért, hogy ebben Önöknek segítsek - vigyora szélesebbre húzódott mire kivillantak fehér fogai. Brian kelletlenül bólintott. Szüksége volt Godfreyre, legalábbis egyelőre. 

2012. június 2., szombat

Deus ex machina 2

A lila áttetsző csápok újra átkarolták, majd az alaktalan valami halkan egy szót suttogott a fülébe: Ébredj! Brian Bitroy pedig kinyitotta a szemét. A fürdőszoba márványpadlóján hevert, arccal előre. Feje és a csuklói fájtak, valószínűleg beverhette mindkettőt mikor elájult. Hideg veríték siklott végig a testén mikor visszaemlékezett arra, amit látott. Lassan feltápászkodott és körbenézett a szobában. Parsonsnak nyoma sem volt, a szédülés pedig kezdett alábbhagyni.
Beletúrt a hajába, majd arcát a tenyerébe temette. Megengedett magának egy pár könnycseppet. Már lassan egy éve nem látta a szüleit, barátait. Már majd egy éve volt annak, hogy rázúdult ez az egész. Ő az egyik Kiválasztott. Még fel sem fogta ennek a terheit, már fel kellett nőnie a feladathoz. Megpróbált erényes vezetőnek látszani, azonban fogalma sem volt arról, hogy mi legyen a következő lépés. Az egész Birodalom ellen nem küzdhettek, ez túl nagy falat volt neki. Magában elhordta mindennek Grimoirét és Merlint, az egész világot, amely nem hozott számára mást, csak keserűséget.
Megtörölte a szemét és magára öltötte a köpenyét. Több mint két óráig volt kiütve, ő pedig biztos volt abban, hogy a felderítők már készen álltak. Így hát még egy utolsót sóhajtott, majd kilépett az ajtón.
Fogalma sem volt arról, hogy miért álmodik ugyanarról a lila borzalomról minden este, de bármilyen groteszk is volt a helyzet: az elméje kezdett hozzászokni. Az áttetsző csápok ölelése bátorítólag hatott, kedves és meleg volt. Mikor a csápok átkarolták úgy érezte, mintha újra gyerek lenne, és anyja átkarolná este egy nagy vihar közepette.
A megnyugtató érzés mellett azonban ott volt a félelem is. A félelem attól, hogy kezd megőrülni. Grimoire bár részletesen nem mondta el, se nem írta le a számára, de valami hasonlót élhetett át Merlin is, ettől pedig a hideg borsódzott a hátán. Ráadásul itt volt most Parsons rémképe is. Úgy érezte el kell mondania valakinek, amit látott. Így mielőtt még a felderítőkhöz ment volna, megállt Moore szobája előtt és bekopogott. Bentről egy ismerős hang szólt: Szabad!
Valószínűleg egy tudós többet tudott volna segíteni rajta, viszont Brian ódzkodott attól, hogy Marrick professzort keresse fel. Nem akarta azzal traktálni, hogy a halott barátja most őt kísérti.
Moore szobájában a kellemesnél kicsit hidegebb volt, a hadnagy jobban szerette a hűvösebb légkört, könnyebben el tudott aludni. Épp a borotválkozást fejezte be mikor Brian benyitott. Egy utolsó mozdulattal megigazította kis kecskeszakállát majd az Átokhozó felé fordult. Brian nem tudta soha elkerülni, hogy első tekintete ne a hadnagy levágott csonkjára tévedjen - valamilyen szinten ebben is felelősnek érezte magát - ám úgy tűnt Moore-t ez nem zavarta.
- Nem a felderítőkkel kéne lenned? Azt mondtad velük mész - az elmúlt hónapok alatt mindenkivel belsőségesebb viszonyt alakított ki, már nem magázták egymást se Moore-al, se Potterrel.
- De igen. De előtte valamit el kell mondanom.
A hadnagy széttárta a karjait - illetve csak a jobbat és a bal csonkját.
- Mondjad!
Brian a kezét tördelte idegességében. Nem igazán tudta, hogyan vezesse elő a dolgot. Kifújta a bennragadt levegőt és lassan belekezdett.
- Ma a parancsnoki szobában mikor hátranéztem, nos nem volt semmiség. Parsonst láttam - a hadnagy kissé feljebb emelte a fejét - Nem csak láttam, hanem beszélt is hozzám. Ő mondta, hogy mennem kell Ripették elé.
Itt szünetet tartott, azonban Moore nem szólalt meg, így hát folytatta.
- És mikor bementem a szobámba, ott is láttam. Illetve… ott is beszélt hozzám - kezével megtörölte a szemlét - Kicsit úgy érzem mintha… mintha kezdenék megőrülni.
- Pihenned kell! - szólalt még végül Moore a maga dörmögő hangján - Hidd el a többiekkel tudunk nélkülözni pár óráig, napig. Te vagy a kiválasztottunk, neked van a legnagyobb szükséged a pihenésre, illetve nekünk van arra szükségünk, hogy kipihent legyél.  
Brian megrázta a fejét.
- Már hónapok óta nem alszok jól. A munka pont pihentet engem.
Moore megcsóválta a fejét, de úgy tűnt nem firtatja tovább a dolgot.
- Akkor dolgozz, nekem mindegy. Pihenésre van szükséged mindenképp. A hallucinációk pedig elmúlnak.
Brian bólintott és a kilincs felé fordult, azonban az utolsó pillanatban megállt.
- De biztos, hogy ez csak hallucináció?
Moore érdeklődve fürkészte, majd vállat vont.
- Mi más lenne? Csak nem hiszed, hogy Parsons szelleme kommunikál veled? - megpróbálta az utolsó mondatot viccesre venni, azonban ez nem igazán illett a mogorva személyiségéhez. Brian nem tudott válaszolni, meredten bámult maga elé. Ő maga sem volt képes eldönteni, hogy mit higgyen.
- A halott az halott - zárta le Moore - A pihenés majd elmulasztja ezeket a rémképeket.
Brian mereven bólintott, majd kilépett a folyósóra és megindult a felderítőcsapat felé. A halott az halott.

 A felderítők már a külső teraszon álltak, már csak az Átokhozóra vártak. Tízen voltak, mind a régebbi tagok közül került ki. Ott volt Harold Drom, aki éhezve bolyongott családjával a hegyek között, amíg Brianék rájuk nem találtak. A kicsi Susy átölelte az apját, majd az anyjával együtt visszamentek a szállásukra. Harold elfordult és megtörölte a szemét.
Gregory Lightwood újságíró volt a régi világban, egészen addig, amíg megpróbálta leleplezni az Alapítók összeesküvését, és megpróbált rámutatni az egyértelmű csalásokra. A Védelmi Osztag egy egész csapatot küldött az elfogására. Greg csak a szerencséjének köszönhette, hogy nem sikerült elkapniuk. Szülei és rokonai már nem voltak ilyen szerencsések, őket egyből a főváros víz alatti börtönébe, a Fekete Erődbe vitték. Gregnek fogalma sincs arról, hogy élnek-e még, habár megpróbált optimista maradni. Senki nem tudja, hogy a hatalomátvétel után milyen fejlesztések mentek végbe a Fekete Erődben, az amúgy is rossz hírű börtön valószínűleg még brutálisabbá vált.
Meredy Stranford a valaha volt Uralkodói Testőrségnél dolgozott, mint ügyintéző. A Végrehajtó Bizottság hatalomra kerülése után a testőrséget teljesen leépítették, helyét a Védelmi Osztag különleges egysége vette át. A leépítés mellett a legtöbb tagot letartóztatták és elhurcolták. Meredy nem várta meg, hogy esetleg érte is eljönnek. Családjával megpróbált északra szökni. Barátját még az indulás előtt elkapták, Meredy azóta se tudja, hogy él-e még. Öreg anyja a bujdokolás közben betegedett meg. A fagyott földbe nem tudtak sírt ásni, így kénytelenek voltak a sorsára hagyni az anyja porhüvelyét. Meredy apja azóta keveset beszél, legtöbbször a szobájukban van és a zsákmányolt könyveket olvassa. A lány ugyancsak hideggé vált, bár Brian nem tudta, hogy a történetük előtt milyen volt.
A többi menekült is hasonló évvel bírt, voltak akik a leépítések és a letartóztatások elől menekültek, mint Meredy és Greg, de voltak, akiket csupán az ezektől való félelem hajtott északra.
Brian kilépett a teraszra, mire az összes felderítő megfordult. Néhányan vidáman biccentettek felé, mások, mint Meredy csak egy pillantással üdvözölték.
- Ripették csapata a hírszerzőink szerint jelenleg Redfang városában táborozik több kis csapatra osztva. A feladat, hogy megtaláljuk és, hogy rávegyük őket a csatlakozásra. A város felé közeledve szét kell válnunk kisebb csapatokra. Nem szabad alapot adnunk a pletykákra.
- Mi van, ha nem sikerül? Hol találkozunk? - kérdezte Brandon Salver, aki egy alacsony, köpcös alak volt. Régi életében titkárként dolgozott az egyik kormányintézményben.
- Redfangon kívül, nagyjából tíz kilométerre északra van egy ősi rom, még a régi időkből. Ez lesz mindenképpen a találkozó, akkor is, ha sikerül néhány csapatot, esetleg Ripették összes emberét az ügyünk mellé csábítani.
A felderítők bólintottak. Brian sóhajtott, majd megindult a lépcsőn, le a szédítő magasságból az alföld gyönyörű zöld mezői közé.
Útjukat csörgedező patakok keresztezték, melyek tiszta selyemként hömpölyögtek le a kékesfehér magasságokból. A szín fehér tájon lassan zöld halmok jelentek meg, ahogy az alföldi területek felé értek. A hegyi állatok távolságtartóan húzódtak tőlük arrébb a sziklák mögé. Briant ez az egész emlékeztette a régi kirándulásokra a barátaival. A nosztalgia lágy, meleg hullámként csapta meg a szívét és erővel töltötte fel. Úgy tűnt a társait is feldobta a táj szépsége, habár felderítőként már többször megjárták ezeket az utakat.
A csaknem érintetlen sziklákon ősöreg növények nőttek, melyek talán még Grimoirékat is látták harcolni a Vörös Királlyal. Az egész helyet valamiféle jóérzés járta át, mintha soha semmilyen rossz nem történne ott. Mentes volt a főváros zajától és minden betegségétől, a zakatoló, füstölgő gépek bűzétől, az ármánykodó emberek lépteitől.
Greg hátul Meredyvel beszélgetett, látszott rajta, hogy erősen küzd a lány kegyeiért, azonban a szőkésbarna nő szinte ügyet se vetett rá, annak ellenére, hogy Greg nem volt ronda srác. Fekete gombszemei voltak, melyek érdeklődve fürkészték a lány pirospozsgás arcát. Úriasan hátrazselézett haja volt, habár Brian emlékezett rá hogyan nézett ki, mikor rátaláltak. Hosszú fürtjei össze-vissza álltak, több hete, hónapja nem is mosta őket, poros és koszos volt az egész megjelenése. Erélyesen előreugró állkapcsa biztonságot és erőt sugárzott, annak ellenére, hogy testalkatilag tipikus irodai munkás volt, vékony és hajlott hátú.
Meredy sem volt a legszebb lány, akit Brian életében látott, de el kellett ismernie, hogy hideg kisugárzása miatt lehengerlő volt. Arcéle erőteljes volt, szája csupán egy vékony sávként húzódott végig az orra alatt. Mindig kabátot vagy valami hosszabb pulcsit viselt, valamint a nadrágja is hosszabb, terepgatya fajta volt, így Brian és a többi férfi nehezen tudta volna megállapítani róla, hogy milyen test lakozott a ruharéteg alatt. Greg mindenesetre teljesen bele volt zúgva, ez látszott azon, ahogyan beszélt vele.
A háttérben felsejlett a találkozási pontjuk, dél első bástyájának, Morderew erődjének romjai. Az erőd a Vörös Királlyal folytatott háború után épült, annak érdekében, hogy megállítsa az esetleges újabb hadjáratokat északról. Daerren Khan, az Őrült Uralkodó korában ez az erőd volt a kavargó, mindent betöltő téboly jelképe, szinte egy egész országra való északit végeztek ki benne. Sokan azt mondják, hogy a vér annyira beivódott a falakba, hogy még manapság is látszik. És valóban voltak néhol vörös foltok az erőd falain, bár nem erősítették meg a kutatók, hogy az vér lenne-e. Valószínűleg nem akarták elrontani a babonát.
Morderew erődjétől nem messze már látni lehetett Redfang városát, mely nem volt egyéb, mint egy kisebb kereskedőváros, ami összekötötte az északi kereskedő utakat a déliekkel. A modernizáció annyira nem ütközött ki rajta. Megjelenésében átmenet volt az újkori és a régebbi korok építészeti remekei között. Néhány magasabb épület emelkedett csak ki, mint valami tüske az ellenben lapos városból.
- Lassan megérkezünk, szóval alkossunk három csoportot - állította meg a felderítőket Brian. Délről sűrű, fekete felhő gomolygott a város irányába. Vihar közeledett.