/A fejezet első része az előző postban (a borító alatt) érhető el, a "További bejegyzésekre" kattintva! /
Nicole Chambers letette a tabletét az asztalra, majd egy pillanatra elgondolkodott az olvasottakon. Vysan Humag, nagysikerű magi-gépész meghalt. Szörnyű tragédia ez az egész Imperium számára. Fel kell vetnie az Uralkodónak, hogy az elkövetkezendő beszédében térjen ki Humagra, és az egész bolygó előtt fejezze ki tiszteletét az emléke iránt. Nem kell sok, csak néhány mondat a múltbéli tevékenységéről, és hogy milyen nagyszerű ember is volt. Esetleg egy szobor a Hősök Csarnokában.
Nicole Chambers letette a tabletét az asztalra, majd egy pillanatra elgondolkodott az olvasottakon. Vysan Humag, nagysikerű magi-gépész meghalt. Szörnyű tragédia ez az egész Imperium számára. Fel kell vetnie az Uralkodónak, hogy az elkövetkezendő beszédében térjen ki Humagra, és az egész bolygó előtt fejezze ki tiszteletét az emléke iránt. Nem kell sok, csak néhány mondat a múltbéli tevékenységéről, és hogy milyen nagyszerű ember is volt. Esetleg egy szobor a Hősök Csarnokában.
Elmosolyodott. Igen, ennyi elég lesz. Az Uralkodó népszerűségi mutatói pedig újra megugranak. Tragikus esemény, egy ilyen nagyszerű ember halála, azonban a birodalom hasznot húzhat belőle.
Nicole Chamberst szinte mindenki lelketlennek tartotta a környezetében. Alig múlt huszonöt éves, nemrég diplomázott, és máris az Uralkodó mellé került beosztásra. Persze ennek köze volt a törtető, ragadozó természetéhez.
Nem foglalkozott azzal, hogy ki minek hiszi. Most még csak a sokadik tanácsadó volt, azonban kemény munkával akár az elsők közé is emelkedhet. Ez volt az ő egyetlen célja.
A csattogva sétált végig a folyosón a méregdrága aranybevonatú Haalem magassarkújában. Végül elért a hatalmas krirri fából készült kapuhoz, melyet több mágikus és fizikai zár tartott védelem alatt. Odatipegett a lézer szemleolvasóhoz, majd benyújtotta a karját a mágikus energianyalábba, mely letapogatta az egész testét. A zárak hangos kattanással kinyíltak, majd behúzódtak a hüvelyükbe. Nicole megigazította fekete miniszoknyáját, és elegáns, ugyancsak Haalem márkájú zakóját.
Jó alakja volt, habár rosszakarói előszeretettel hangsúlyozták ki, hogy lehetne vékonyabb, azonban Nicole tudta jól, hogy sok férfi a házát is eladná, csak hogy feléjük nézzen. Hosszú lábszárai, egy picit tényleg vastagabb combhoz kapcsolódtak, de így is kellemesen íveltek, és a miniszoknyában igencsak csábító lábakat alkottak együtt. Arisztokratikus tartása komolyságot tükrözött, így fel sem merült senkiben az a gondolat, hogy esetleg a tanácsos helyét az Uralkodó mellett valami szexuális szolgáltatásért kapta. Vékony felsőtestéhez arányos kicsi, de aranyosan kerekded mellek tartoztak, melyeket most teljesen elfedett a fehér inge, és a fekete, néhol aranyszálas zakója.
Haja göndör fürtökben omlott le a jobb vállára, elegánsan, rubint berakásos hajtűvel megfogva. Szeme zöldeskékes árnyalatú volt, tekintete metsző, így mérgesebb pillanataiban tényleg egy ragadozóra emlékeztetett. Szája apró, halványrózsaszín rúzzsal bekenve. Nem szegélyezik gödröcskék. Nem csoda, hisz nem szokott nevetni.
A zárak teljesen feloldódtak előtte, az energianyaláb is eltűnt, és feltárult az Uralkodói Palota nagyterme. A terem most üres volt, hatalmas mérete így még szédítőbbnek tetszett. Fenn a kupola bíbor színű üvegben végződött, valamint a többi rózsaablak is a piros különböző árnyalataiban tündökölt. Így az egész termet nemes vörös és bíbor színek játéka varázsolta élénké. A terem végénél az Uralkodó ült a székében, mely mindenkinél magasabban volt, és előtte egy domborművekkel díszített asztal is helyet foglalt.
A maga száztizenhat évével az Uralkodó ősöregnek tűnt, még a sok plasztikai műtét és különböző beültetések ellenére is. Arca sápadt, ráncos, szemében már rég nem ég az a tűz, mely uralkodása első éveiben tombolt. Hófehér mentében volt, azúrkék palástját a szék háttámlájára akasztotta. A tabletébe feledkezve fel se nézett mikor Nicole egyre közelebb ért hozzá. Akkor vette csak észre a közelgő tanácsadóját mikor már szinte mellette állt.
- Á Nicole! – mosolyodott el, s fejét oldalra billentette. Szerette a keresztnevükön szólítani az embereit, közelséget fejezett ki.
- Őexcellenciája! – hajolt meg enyhén a nő – A Merlin-napon tartandó beszédével kapcsolatban kerestem fel.
Az Uralkodó intett, hogy folytassa. Nicole letette az asztalra a köteg papírt, amit eddig a hóna alatt hordozott.
- Ez még nem a teljes változat, de kérem, olvassa el. Valamint, mint ahogy Ön valószínűleg értesült már, Vysan Humag eltávozott közülünk – az öregember bólintott, és arca szomorúvá vált. Ismerte Vysant, még régről.
- Úgy gondoltam, hogy esetleg róla is szólhatna pár szót a beszédében.
Az Uralkodó közelebb húzta magához a papírköteget. Bólintott.
- Én is így hiszem – csend – Szörnyű, ami Vysannal történt. Mintha tegnap lett volna, hogy megismerkedtünk a Mennyek Ligetében. Tudta, hogy ő készítette el az Uralkodói Palota imafülkéjét?
Nicole még nem látta az imafülkét. Nem sokan részesültek abban a kiváltságban, hogy láthassák, csupán az Uralkodó legbelsőbb barátai, orvosai, és legfőbb tanácsosa. Csupán két imafülke létezett a világon. Ez, ami az Uralkodó személyes lakosztályában volt elhelyezve, illetve a másik, ami Piusban a Szent Alapítók Székesegyházában. Az imafülkék olyan szerkezetek voltak, melyeket állítólag úgy alkotott meg Vysan és még pár zseni, hogy megnyitja a téridő gamma kapuját, így ha ott találhatóak az Alapítók – mégpedig a Szent Könyv szerint igen – úgy az imákat egyenesen hozzájuk lehet eljuttatni. A Székesegyházban lévő fülkét csupán évente egyszer, egy hónapra nyitják meg, mikor is az egész Imperiumból sereglenek oda zarándokok abban a hitben, hogy a hónap végéig sikerül bejutniuk, és elmondaniuk imáikat, kéréseiket.
- Remélem a hatóságok mielőbb kézre kerítik a tettest! – az Uralkodó hangja erőteljesebbé vált.
Sikoltás hallatszott a lakosztály részleg felől. Az Uralkodó felkapta a fejét és felugrott a székéből. Kihúzta az egyik fiókot, majd kivett belőle egy Pozitronic XFD-87-es pisztolyt, és odanyújtotta Nicolenak.
- Én már nem vagyok olyan jó lövő, mint régen.
Nicole szeme elkerekedett, de visszaszedte nyugodtságát és az ajtó felé sandított. Az egyetemen kapott fegyveres kiképzést is az Uralkodó mellé, és ezt Őexcellenciája is nagyon jól tudta, épp ezért bízta rá kézifegyvere használatát. Az Uralkodó a kapuhoz lépett, majd egy fura mozdulattal elérte, hogy a biztonsági rácsok és az energianyaláb egy pillanat alatt feloldódott, és szabad utat engedett nekik. A nagyterem ajtaja is kinyílt, és több állig felfegyverzett őr rohant be. Gyorsan körülzárták az Uralkodót, majd így indultak meg a sikoly irányába.
Nicole és egy csillogó páncélzatú őr ért oda először. A sikoly az imateremből származott, melynek padlóját ellepte a vér. Benn az egyik szolgáló holtteste fogadta őket, két darabban, az egyik a plafonra volt feldöfve egy fekete acéldárdával, míg a másik fele a falnak döntve ült. Az imafülkének hűlt helye volt. Nemcsak magát a fülkét vitték el, de úgy tűnt a huzalokat és a kábeleket is kitépték az épületből. Mindezt a legnagyobb csendben.
Az Uralkodó is belépett a szobába, majd egy böfögő hangot hallatott, ahogy leküzdte a hányingerét. Nicole még csak most ocsúdott fel az adrenalin okozta sokkból, és ő is eltakarta a száját. Nem sok kellett hozzá, hogy viszontlássa a reggelijét. Arra eszmélet fel, hogy az Uralkodó bökdösi a vállát fehér kesztyűs kezével. Lassan odafordult hozzá, és próbált előkelő arcot vágni, de nem sikerült neki, így grimaszok közepette nézett farkasszemet az Uralkodóval, aki eddigre már leküzdte az undorát és most félig aggódva, félig dühösen nézte őt.
- Miss Chambers – soha nem hívta még így – kérem, hívja össze a tanácsadókat. Sürgős ügy. Azonnal kéretem őket a nagyterembe.
Nicole bólintott, bár csak miután már a folyosón futott akkor esett le neki, hogy mit látott és hallott.
Több száz kilométerrel arrébb Pius városában Maximilien püspök velőtrázó sikolyt hallatott, melybe az egész Székesegyház beleremeget. Karja hűlt helyére nézett, ahonnan vörös patakokban ömlött a vér. Érezte, ahogy minden ereje elhagyja. Utolsó próbálkozásként a földön heverő karjához ugrott, hogy kiszedje belőle a fegyverét, ám egy fényes villanás elmetszette a torkát. Hörögve terült el a karjától fél méterre. Ujjaival még egy utolsó próbálkozást tett a pisztoly elérésére, azonban az előtte álló sötét alak nem kegyelmezett. Maximilien még érezte, ahogy gerince kifacsarodik, az idegei elpattannak, testét forróság veszi körül, majd átadja magát az enyészetnek. Véreres, szinte már kidurrant szemei még visszatükrözték, ahogy a sötét alak hozzáér az imafülkéhez, mire az megremeg, és mind a ketten eltűnnek.
