Ex Deo 2

Vincent Godfrey zihálva hanyatt vetette magát az ágyán és lábával lerúgta magáról a narancssárga takarót. Kezével beletúrt fekete hajába, majd elmosolyodott és a mellette pihegő nőre nézett. A szórakozási cikkek lassú eltűnésével Godfrey megtanulta megbecsülni a kurváit. Cassie csak emiatt volt még életben. Ujjait még utoljára végigsimította a vörös hajú nő íves testén majd felkelt.

- Uram? - cincogta a nő, félt, hogy valami rosszat csinált. Godfrey rávigyorgott hosszú békaszájával.

- Elégedett vagyok veled, Cassie, de most kérlek, takarodj a szobámból! - Cassie megremegett, a sírás határán járva szaladt ki a hálószobából.

Godfrey lassan felhúzta a nadrágját, majd egy vörös inget öltött magára, aminek feltűrte a karjait. Remegő kezével felcsatolta az aranyóráját majd utoljára megnézte magát a tükörben. Szemei egyre jobban bevéreztek, végtagjai szinte folyamatosan remegtek. Az Inkvizíció felbukkanásával kevesebbet hódolhatott a hagyományainak, ami egyre inkább az őrület határára sodorta. Idegesen rácsapott a kezére és megrázta a fejét. Az Ellenállás segítése túl sokba került számára.

- Uram! - szólalt meg a tabletén Jared Zoon hangja. Zoon az Ellenállás és közte ingázott már a kezdetektől. Godfrey számára ő jelentette az egyetlen információforrást a forradalmárokról, habár Jared orrára sem kötöttek sokat.

Jared feladata nem volt egyszerű. A Morderew erődnél történtek óta Redfangot gyakorlatilag az Inkvizíció megszállás alatt tartotta. A város több polgárát is elvitték, megkínozták, csak hogy valami információt csikarjanak ki belőlük Brianékról. Godfreynél is tucatszor jártak, habár az ifjú arisztokratának mindig sikerült lefizetnie őket. Azonban ez nem tarthatott örökké. Először csak a villájából kimenő forgalmat, majd a birodalmához tartozó területeket is megfigyelték. Jaredék egy hosszú, titkos átjárón keresztül jutottak ki a hegyek felé, de ez nem volt életbiztosítás.

Godfrey lesétált háza kanyargós márványlépcsőjén miközben végigmérte Zoon napbarnított arcát. A férfi oda- és visszaszállított információkat, bár az Inkvizíció megszállása óta egyre kevesebb hír érkezett a Birodalomból. Annyit még megtudtak, hogy a Végrehajtó Bizottság bejelentette két tagjának halálát, a tisztségeket pedig megosztották a maradék tagok között. Az Ellenállás vezéreinek fejére, Brianra, Ripettékre vagyonmértékű jutalmat szabtak ki. Barátaikat, ismerőseiket, sőt az ismerőseik ismerőseit is a Fekete Erődbe cipelték, többet soha senki nem hallott felőlük.

- Zoon, gyere velem! - morogta Godfrey, Jared pedig követte őt a dolgozószobába, majd becsukta maga mögött az ajtót. Godfrey kényelmesen helyet foglalt a székén, emberét hellyel sem kínálta.

- Nos? - kérdezte remegő szájjal. Zoon ismerte főnöke szokásait, így tisztában volt vele, hogy milyen elvonási tünetek kínozzák. Emiatt nem is próbálta magára dühíteni, így mint mindig, most is gyorsan válaszolt.

- Az Ellenállás tovább terjeszkedett a Krirr szektor felé, valamint új kapcsolatokat szerzett a Horus szektorban is. Briant és a felsővezetőket viszont nem láttam már egy jó ideje. Úgy tűnik, ők nem járnak vissza a régi főhadiszállásukra.

- Ennyi? - vonta fel a szemöldökét Godfrey. Keze jobban remegni kezdett. Jared megnyalta a szája szélét és nyelt egy nagyot.

- Loveman halála után nem mernek nagyobb akciókat tervezni jelenleg, így hát… igen. Nincs több beszámolnivalóm, uram.

Úgy tűnt Godfrey megpróbálta lenyelni a haragját. Csak ennyit osztanak meg vele? Azok után, hogy napról napra az életét kockáztatja? Lassan megtörölte izzadt homlokát a skorpiós selyemkendőjével.

- Mit képzelnek ezek? - ordított Zoon arcába. Megpróbálta kivenni a nyugtatóinjekcióját az egyik fiókból, azonban a keze túlságosan remegett. Idegesen belerúgott a gyönyörűen megmunkált asztalba, majd két kézzel kitépte a fiókot és lassan a nyakába nyomta a tűt. Sóhajtva ült vissza a székére. A reszketés egy kissé abbamaradt.

- Sikerült találni? - nézett bele mélyen Zoon szemébe - A kurváimat és a szolgálókat nem áldozhatom fel. Már így is túl kevés van belőlük. Az utóbbi napokban még próbálta meg elszökni a városból, az Inkvizíció szénné égette őket.

Zoon megremegett. Régóta ismerte ura furcsa hagyományát, de még mindig nem tudott vele kellően megbarátkozni.

- A begyűjtőknek sikerült elfognia egyet. Ha kívánja uram, akkor szólok nekik, hogy készítsék elő azonnal.

Godfrey szeretett először eljátszani az áldozataival, mint ahogy a horusi skorpió is órákig szórakozott az élelmével mielőtt megette, most azonban túlságosan vágyott az adagjára.

- Vigyék! Egy óra múlva az ebédlő asztalán akarom látni! - azzal Jared kisietett a szobából.

A Godfrey családról szóló mendemondák, hacsak Vincent esetében is, de igaznak bizonyultak. Jared először akkor szembesült ezzel mikor öt évvel ezelőtt felvették Redfang urához. Szerencsére nem a begyűjtőkhöz került, azonban a főnöke foglalkozott az ő jutalmuk elosztásával, így Jarednek bőven volt alkalma megtapasztalnia ura groteszk szokását.

Vincent Godfrey embereket evett. Legtöbbször fiatal lányokat, azonban ha a begyűjtők nem tudtak szerezni, akkor beérte férfiakkal, sőt még akár gyerekekkel is. A kedvenc szokása a már „elhasznált” örömlányok elfogyasztása volt, a kimerítő szeretkezés szerinte jobb ízt adott a sültnek. Jared undorodott tőle, de nem szállhatott nyíltan szembe munkaadójával. Így az egyetlen lehetősége az volt, hogy mikor módjában állt, próbálta szabotálni Godfrey lakomáit. Először csak sürgősen elkergette az örömlányokat a villából, aztán már lefizette a begyűjtőket, hogy ne találjanak alkalmas személyeket. Ezt persze nem lehetett folyamatosan csinálni, így mindig sikerült Godfreynek valahogy kielégítenie kegyetlen vágyait.

A Végrehajtó Bizottság hatalomra jutásával a különböző élvezeti dolgok lassan kezdtek eltűnni. Először csak nehezebben, vagy drágábban lehetett alkoholt és más legális kábítószereket beszerezni, aztán az Inkvizíció megjelenésével a legtöbb dolog illegálissá, sőt szentségtelenné lett nyilvánítva. Az Inkvizíció üldözni kezdte az örömlányokat, és a futtatóikat, gyakoriakká váltak a rajtaütések. Az elfogottakat a Fekete Erődbe hurcolták, onnan pedig senki nem jött ki élve.

A begyűjtőknek innentől kezdve nehezebb dolguk lett, aminek Jared nagyon is örült, habár nem tudta eldönteni, hogy az Inkvizíció markába kerülni rosszabb-e, mint Godfreyébe, mégis boldogság töltötte el, hogy ura lassan beleőrült az elvonási tünetekbe.

A begyűjtők ezúttal egy fiatal, kövérkés nőt találtak a város alatti csatornarendszerben bujkálva. Godfrey mostanában megbecsülte a prostituáltjait, ők lettek az utolsó megoldásai, ha egyszer a begyűjtők már nem találnak több „élelmet”. Így aztán a villában kerültek elszállásolásra, valamint őrök vigyáztak arra, nehogy egy is megszökjön közülük.

Jared sajnálta a nőt, de nem volt esélye kiszabadítani már. A begyűjtők egyből a konyhába vitték, a lehetőség a lefizetésükre elúszott.

Hirtelen egy törékeny alak ütődött neki, majd egy halk szisszenés hallatszott. Jared megpördült a tengelye körül és szembetalálkozott Cassievel. Ismerte a lányt, emlékezett rá, hogy milyen állapotban hozták be a gyűjtők mikor megtalálták. A többi utcalányhoz képest a vörös hajú nő sokkal értelmesebb volt, valamint jóval fiatalabb is a legtöbbnél. Jared olyan huszonötnek tippelte, habár a nő nem mondta meg soha a valódi életkorát.

- Sajnálom! - hajolt meg előtte, és megpróbált gyorsan elmenni a férfi mellett, azonban Jared az útját állta.

- Semmi probléma - mondta majd hozzá dobott egy kínos mosolyt is - Nem bántott? - kérdezte komoly arccal miközben végignézett Cassie vékony testén. Azt el kellett ismernie, hogy urának jó ízlése volt a nők terén. Cassie vörös haja hullámokban omlott a vállára, arca pirospozsgás volt. Karcsú, lágyan ívelt testtel rendelkezett, apró fenékkel, illetve arányaihoz képest nagyobbacska mellekkel.

- N..nem - nyögte ki végül a lány. Nem bízott Jaredben, habár úgy emlékezett, hogy a férfi sokszor kedvesen bánt vele, néha még finomságokat is hozott neki a konyháról. Azonban Jared Godfrey embere volt, és ezt Cassie is nagyon jól tudta.

- Akkor jó - nyögte ki végül Jared. Segíteni akart a lányon, azonban nem tudta, hogy hogyan. Cassie még egy darabig nézte a férfit, majd elsietett mellette.

- Jared! - hallatszott Godfrey hangja a szolgálati tabletten - Az étkezőbe, most!

A napbarnított férfi sóhajtott, majd lassan megindult az ebédlő felé. Godfrey már az ebédre készült, a hosszú aranybarna színű faasztal végén ült, kezében a villája remegett.

- Uram!

- Új feladatod van Jared! - vigyorodott el az ura - Menj vissza az Ellenálláshoz és mond meg nekik, hogy új megállapodásunk van.

Jared összerezzent. Ez nem jó.

- Új megállapodás, uram?

- Igen - intette le a fiatal arisztokrata - Elmondják nekünk az új főhadiszállásuk helyét. Te ezentúl közvetlenül Briannel fogsz beszélni. Többé nem nézhetnek le minket! Elárulják nekünk a helyzetüket, vagy a szövetségünket felbontjuk!

Aether - Ex Deo

AETHER

Kezdetben volt a Sötétség.

A világban a végtelen sötétség, rosszakarat, gonoszság örvénylett.

Majd a Kiválasztott szólt:

„Legyen fényesség.” És fényesség lett.

Az Emberek látták, hogy a fény jó.

Kérdések és válaszok

1. Mágia: Milyen határai vannak ebben a világban a mágiának? Mennyire lehet erős egy ember, és hogyan dől el az, hogy ki milyen erős? Csak a tanultakon múlik, vagy örökletes is? Ha valakinek örökletesen erős képességei vannak, de nem tanítják, az magától megtanulhat valamennyire varázsolni?

Ugyanolyan határai vannak, mint bárminek, amit ismerünk. Ugyanúgy születéstől fogva dől el, hogy milyen tehetséges valaki benne, mint mondjuk a számtanhoz ki mennyire ért. Egy bizonyos fokig mindenki fejlesztheti a képességeit, viszont onnantól fogva már csak az adottságoktól függ. Örökletesen jó képességekkel autodidakta módon lehet tanulni, de mindenképp egyszerűbb ha tanítják, ettől függetlenül jó mágussá válhat.

2. A Birodalom társadalma: pontosan hogyan néz ki ez a társdalom, kik a vezetői, és azok hogyan kapják meg a tisztségüket? (Az Alapítók hatalomátvétele előtti időszakra gondolok). Az látszik a szövegből, hogy a tanácsadók fontos emberek, őket válasszák, vagy az Uralkodó jelöli ki, vagy öröklik a címet? Mi a szerepe az arisztokráciának? Kratan, mint arisztokrata szerepel a történetben, de ez csak egy formális cím (mint pl. Angliában), vagy ezek a családok jelentős politikai hatalmat is birtokolnak?

Nagyjából egy abszolutista berendezkedésű állam, amelynek élén az Uralkodó állt. Azért nagyjából, mert voltak különböző elemek, amelyek inkább a szabadelvű demokráciára emlékeztetnek, így például a cenzúramentesség, vagy széles beleszólás az állam ügyeibe. De ezektől eltekintve az Uralkodónak korlátlan hatalma volt, a végrehajtó hatalom fejeként. A tanácsosokat választják, illetve az Uralkodó is nevezhet ki ha akar, így ez vegyes rendszer. Az ő szerepük a törvények alkotásában van és azok megtárgyalásában. A Tanács illetve az Uralkodó is kezdeményezhet törvényt, amelyet végül az Uralkodó fogad el. Így az Uralkodó a törvényhozás feje is kiegészítve a Tanáccsal. Ettől függetlenül azért az Uralkodó minden törvényt megtárgyalt a Tanáccsal, bár jogilag erre semmi nem kötelezte, inkább csak egyfajta gesztus az emberek felé, hogy nem tiporja el a jogaikat -> ezért volt nagy felháborodás, amikor különböző intézkedéseket, törvényeket hozott maga, ezt használták ki Woziefék. 

Az arisztokraták megbecsült emberek, akik évszázadok folyamán vívták ki az elismerést, illetve a vagyonukat. Magából a címből viszont nem következik, hogy politikai hatalmat is birtokol egy-egy arisztokrata, viszont gyakorlatilag olyan vagyoni hatalommal bírnak, hogy azt könnyedén politikai hatalommá konvertálhatják (pl. a Godfrey család is egy szektort kormányoz jó ideje, de ez nem öröklés alapján, legalábbis kimondva, jogilag nem).

3. Merlin és Grimoire: miért nem csaptak később újra össze? Grimoire csak várta, hogy megszülessen az Átokhozó, és közben hagyta Merlint szabadon tevékenykedni? Merlin pedig azt hitte, hogy Grimoire meghalt? Akkor miért nem bizonyosodott meg erről? A Birodalom vallásában milyen szerepe van a kettőnek? Merlint jónak, Grimoire-t pedig rossznak állítják be, még valami Inkvizíció is említésre került, ami üldözte a grimoireistákat. Ez hogyan alakult így? Ezt a hivatalos vallást maga Merlin alapította meg? Egyáltalán, a „jelenben” mennyit tudnak az átlagemberek a két mágusról, és az Alapítókról, illetve mennyit tudnak erről a papok?

Merlin és Grimoire összecsapása hatalmas erőket szabadított fel, hisz gyakorlatilag lyukat ütöttek a valóság szövetén, ahogy az írva is volt. Merlin az összecsapás után nem mutatkozott nyíltan, hanem csak a háttérből irányította az eseményeket, Grimoire pedig vagy nem volt képes megtalálni, vagy nem is akarta, hisz az utolsó küzdelmükben is csúfosan alulmaradt. Merlin egy idő után pedig rájött, hogy Grimoire valóban nem az Átokhozó volt, illetve hogy ő maga sem az Aranygyermek, így elkezdte a keresést a valódi kiválasztottak után.

A vallásban mindketten pozitív alakok, hisz ők ismertették meg a világot a mágiával, a kettejük összecsapása meg nem volt ismert más előtt. Különböző szekták spekuláltak csak néha, hogy valójában mi is történhetett, hisz a két hős eltűnésével elég sok halott maradt hátra (pl. Grimoire felesége és emberei), de ők sem tudták pontosan a dolgokat, néha pedig túlmisztifikálták. A grimoireisták is valami ilyesmik voltak, akik Grimoiret tették meg minden mágia forrásának, Merlint pedig gonosz pusztítónak és hadat üzentek az Alapítók vallása ellen. Az Inkvizíciót a Birodalom keltette életre, hogy a grimoireistákkal leszámoljanak.

Az átlagemberek annyit tudnak, mint amennyit mi tudunk az Istenről, prófétákról, Jézusról nagyjából. Kusza történetek tömkelege, csak ott egy valami alá is támasztja ezt, a mágia bizonyított léte.

4. A régi Istenek léteztek valaha? Az Alapítók azt állítják nem, de akár hazudhatnak is, ráadásul a Végtelen Úr otthonában, a börtönben istenszerű alakok raboskodnak, szóval valamiféle istenek mégiscsak léteznek. (Még ha nem is igazi istenek, de az embereknél nagyobb hatalmú lények feltehetően)

Bár a történet szempontjából lényegtelen, de nem léteztek. :D A Végtelen Úrnál különböző világokról lettek odahozva magukat isteneknek kikiáltó nagyhatalmú lények.

5. Az Alapítók: mikor kezdtek el ténylegesen tevékenykedni ebben a világban? A „Bukott angyal 2”-ben az szerepel, hogy „Az Alapítók elfoglalták ezt a világot, a jogos örökségüket.” Utána viszont nekem inkább úgy tűnik, hogy csak a történet jelenében kezdtek el aktívan tevékenykedni, a hatalom átvételével. (Illetve nyilván már korábban annak előkészítésével, de az az előtti háromezer akárhány évben tevékenykedtek aktívan is, vagy hagyták a dolgokat maguktól alakulni, esetleg csak Merlinen keresztül avatkoztak be?) Van rangsor az Alapítók között? Magukról mindig egyenlőként beszélnek, de „Wozief” amolyan főnök-félének tűnik. És ki a „Mester” akire Wozief gondol? („azonban gyorsan megértette, hogy a Mester döntése szükségszerű volt. Sőt, egyre inkább kezdte megszokni Wozief öregedő, de elegáns személyét” Itt kire gondolt? A Nagy Ő? Más nem nagyon lehet egy Alapító mestere, vele viszont tudtommal nincs kapcsolat.)

Az Alapítók testileg az Aranygyermek megszületésekor kezdték a tevékenységüket, mikor Merlin megtalálta Kratant. Addig csak Merlinen keresztül dolgoztak, bár nem sokat, hisz addig nem volt semmi okuk arra, hogy bárhogy is beavatkozzanak a világ folyamatiba.

Az Alapítók egyenlők, Wozief főnöksége amiatt tűnhet ki, mert a Bizottságon belül szétosztották a tennivalókat, és ő felel a legtöbb irányítással kapcsolatos dologért, illetve a bürokrácia egy részéért. De maguk között ez nem számít, Wozief említi is Nicolenak, hogy ne különböztesse meg.

A mester ott Merlint jelenti, nem inkább fölé-alárendeltségi viszonyt jellemez, inkább csak azt, hogy Merlin készítette elő az érkezésüket, ő jelölte ki a különböző tanácsosokat, embereket, akiket később megszálltak.

6. Technika szerepe: a világ technikája mennyire épít a mágiára? Minden mágikus erővel működik, vagy vannak ténylegesen gépi (fizikai) energiával működő szerkezetek is? (A bonyolultabb dolgokra gondolok, nem az egyszerű - pl háztartási – gépekre.) Léteznek olyan fegyverek (védős és támadó), amikkel az egyszerű emberek is hatékonyan vehetik fel a harcot mágusok ellen?

Csak az működik mágikus erővel, amit amúgy túl nehéz lenne megoldani fizikaival, illetve könnyít rajta. Különböző építmények, építőgépek például maradtak fizikaiak, hisz semmi nem indokolja, hogy mágikusak legyenek.

Léteznek, majd lesznek is. :D

7. A Birodalom történelme: ezzel kapcsolatban minden érdekel. A leginkább arra lennék kíváncsi, hogy a mostani Birodalom abból az országból jött e létre, amiért Merlinek annak idején harcoltak? És hogyan, és mikor hódította meg a többi országot?

Ez nagyon hosszú mese lenne, és én még nem is találtam ki, hisz egyébként lényegtelen a történet szempontjából. :D Esetleg az egésznek a végén lesz egy függelék, amiben évszámokkal le lesz írva, de ezt még nem tudom.

8. A végső csata az Erebosban: utalás van valamiféle szabályokra. Mik ezek a szabályok és kitől erednek? (Gondolom ez nagyon spoileres lenne, de azért valamit jó lenne megtudni erről is)

Spoileres lenne minden válaszom.

9. Egy technikai jellegű kérdés: megoldható esetleg, hogy a különböző bejegyzéseket címkékkel lásd el? (Pl az adott bejegyzés központ szereplője alapján: Brian, Nicole, Kratan, stb.) Ez nagyon megkönnyebbítené a visszaolvasást, főleg ha az ember konkrétan keres valamit a szövegben.

Persze, majd megcsinálom, amikor lesz rá időm. J

10. Azt lehet tudni, hogy hány fejezetes lesz az Aether?

Jelenleg még nem tudom, de a mostani állás szerint annyi mindennek kell történnie, hogy biztos, hogy több lesz mint az Erebos. 10-12 akár.

11. Kb. ugyan így lesznek bontva a fejezetek(4-5 részesek lesznek)?

Igen ezt szeretném tartani, bár esetleg lehet még 6 is.

12.  A mágiával szinte mindenre képesek, pl.: mint a zöld lámpás, csak ugye ő a gyűrűjével volt képes egyes dolgokra, gondolom a mágia nem ennyire "határolt". Szóval kb. le tudnád nekem pontosan írni a te elképzelésed alapján az ebben a világban jelen lévő mágiát?

Lásd az első kérdést. A mágia határai ott vannak ahol bármi más határai. Tanulástól és tehetségtől függ. Bármit nem lehet megtenni, de zseniális mágusok, mint pl. Grimoire és Merlin elég erős varázslatokkal bírtak. Attól függ mennyire képesek befolyásolni a körülöttük és bennük áramló erőt, de természetesen mindenre még ők sem voltak képesek.

Az Alapítókat pedig a szabályok kötik ahhoz, hogy a teremtő erejüket ne használhassák fel, tehát nem tudnak egy kisbolygót létrehozni a semmiből és nekicsapni a bolygónak. De amint a Freightliner csatából is kiderül, a természetes mágikus erejük is jóval meghaladja a hétköznapi mágusokét, még Merlinéket is (Freightliner egy hegycsúcsot emel fel). 

-----

Hogy a várakozás ne legyen olyan rossz, egy teaser posztert dobtam össze Számotokra. :D

Erebos - Epilógus

Epilógus

A vég a kezdet, a kezdet a vég

Kratan Ky’retky kilépett a hófehér gömbből, az Alapítók meditációs kamrájából. Hányinger és fájdalom környékezte, de sikeresen összeszedte magát. A vakító fényesség, ami a gömbből áradt lassan megszűnt, ahogy az becsukódott mögötte. Kratan még mindig kicsit homályosan látott, karjával maga előtt tapogatva indult meg a kijárat felé. Rutherford ma különösen kegyetlen volt vele. Volt, hogy régi mestere, Merlin is keményebben tanította, azonban az Alapító szó szerint nem ismerte az együttérzést. Az ő egyetlen célja az volt, hogy Kratanból a mindent elsöprő Aranygyermek váljon, kerüljön ez bármibe. Habár emiatt gyűlölte őt, Kratannak el kellett ismernie, hogy módszere bevált. Ereje szinte megkétszereződött mióta az Alapító tanította.

Lassan a fájdalom alábbhagyott, ahogy Kratan teste a körülötte örvénylő mágikus erőből elnyelte a szükséges energiát a sérülések helyrehozására. Ez az apró trükk már természetesen jött az Aranygyermeknek, oda sem figyelt rá.

Elhagyta a márványoszlopokkal kirakott fehér termet majd végigsétált a folyosón. Mélyen Merlinnaes szívében volt, rajta és Merlinen kívül halandó még nem járt erre. A dísztelen folyosók nyomasztóan keringtek körülötte, az első néhány alakalommal el is sikerült tévednie köztük. A szürke folyosó most egy vaskapuhoz vezette, ahol több Védelmi Osztagos is őrködött. Haptákba vágták magukat az érkezésekor, Kratan rájuk se nézett úgy ment be. Megigazította ezüstös köpenyét, csuklyáját pedig hátravetette.

A Fekete Erőd méltán kapta meg ezt a nevet. Szénfekete falai szinte minden fényforrást elfojtottak, csak annyi fény maradt meg amennyi a tájékozódáshoz elég volt. Maga a hely hatalmas volt, szinte akkora, mint az Uralkodói Palota maga. Tornyok rengetege meredezett a fekete plafon fele, mindegyiken tucatnyi megkülönböztető jelzést viselő Védelmi Osztagos masírozott. Kratan emlékezett még a mendemondákra, miszerint a Fekete Erődben a falakról tucatnyi karó meredezik előre és mindegyiken három-négy elítélt kínlódik, azonban ennek nyoma sem volt. A Fekete Erőd az Alapítók közreműködésével nem élt ilyen kicsinyes kínzóeszközökkel. Bár ez külsőleg nem látszott, valójában a Fekete Erőd sokkal kegyetlenebb hely lett. A cellákban tartózkodók szinte kiszakadtak a valóságból, megszűntek létezni a világ számára. Lecsupaszítva, kiéheztetve, megalázva bolyongtak az ablakok nélküli cellákban. Épp csak annyi erejük volt, hogy ne haljanak meg. Mindentől féltek, erről a személyzet gondoskodott. A kínzásuk következtében egyetlen apró nesz képes volt órákig az őrület határáig kergetni őket és az őrök csak akkor avatkoztak már közben, mikor a saját végtagjaikat kezdték el rágni félelmükben. Sokszor még akkor se.

Voltak politikai foglyok és sima emberek, boltosok, szakácsok, munkások. A legtöbbnek fogalma sem volt róla, hogy mit keres itt, de még a vallatóiknak sem. Így aztán a kérdések már csak önmagukért és a kínzásért voltak. A fájdalom volt a lényeg. Voltak nők, akik terhesen kerültek be, majd itt a Fekete Erődben szülték meg a gyerekeiket. A gyerekeket természetesen egyből elvették tőlük, és senki nem tudta, hogy vajon mi történt velük. Valakik azt mondták, hogy egy külön cellába kerültek, a kevésbé optimisták viszont arra gyanakodtak, hogy belőlük készült a másnapi ebéd a rabok számára.

Kratan maga undorodott ettől a helytől, amit az Alapítók előtt szóvá is tett. Rutherford csak nyájasan mosolygott.

- Aranygyermek - kezdte a már megszokott nyugodt, sima hangján - Az Erőd létezése szükségszerű. A problémás egyedek csak egyféleképpen szabadulhatnak meg a tökéletlenségüktől. Fájdalom útján. Megszüntetjük a szükségeiket, az egójukat, a lényüket, hogy aztán, mint tökéletes lények engedhessük szabadon őket a világunkban. Most ezt még nem látják be, ahogy Te sem látod be, miért van szükség fájdalomra a tanulásodhoz. De ha eljön az idő, és meggyógyulnak, akkor majd áldani fogják a nevünket.

Kratant azonban nem győzték meg az Alapító szavai, bár ennek ellenére próbált közönyösnek mutatkozni. Le kellett gyűrnie az érzelmeket, hisz ezek károsak voltak.

Végigsétált a cellák között, majd betért a belső erődbe. Az obszidián oszlopok fenyegetően magasodtak felé, végükön szétágazó tüskék meredeztek. A Fekete Erőd főterme és irodája előtt bíbor színű szőnyeg terült el, azonban más díszítés nem jelezte fontosságát. Kratan benyitott.

Bent kissé hűvösebb volt, valamint otthonosabbnak nézett ki, mint az erőd többi része. A falakról vörös bársony lógott le, több archaikus lámpa sorakozott mellettük. Két asztal foglalt helyet vele szemben, az egyik kicsit oldalasan, az volt a Fekete Erőd titkárjának asztala, míg a parancsnoki asztal tőle balra állt. A titkár, aki egyben az Inkvizíció parancsnoka is volt, most remegve felállt és meghajolt az Aranygyermek előtt. Kratan egy pillantásra sem méltatta Enrique Baptiste titkárt. A valaha volt bíboros most fekete csuhában remegett, úgy tűnt félénk karakteréből még ebben a kegyetlen szakmában sem vesztett. Kratan nem tartotta sokra. Úgy gondolta inkább neki kellett volna meghalnia Susannahék helyett. Azonban, ahogy Merlin is mondta, Enrique valóban hasznosnak bizonyult talpnyaló személyiségével.

Az erőd parancsnoka egy nagydarab ember volt, fekete szemei hűen tükrözték fekete lelkét. Kövér arcát pehelyszerű fehér szakáll „díszítette”, ami azonban csak pamacsokban nőtt, így akaratlanul is komikus megjelenést biztosított számára. Kratan érkezésére felállt, bozontos szemöldökét összehúzta.

- Aranygyermek! Minek köszönhetjük látogatásodat? - morogta dübörgő hangon. Kratan állta a pillantását, amitől a parancsnok végül megszeppent és leszegte a fejét.

- Rutherford küldött. Freightliner egy bevetésben meghalt - ezekre a szavakra a titkár és a parancsnok is felkapta a fejét - A támadás a Morderew erődnél érte őt és az osztagát. A Bizottság azt akarja, hogy küldj ki embereket Redfangba, illetve a szektor különböző városaiba és vizsgáljátok ki az esetet. Ha kell, akkor az egész várost tartóztassátok le és hurcoljátok ide.

Oswald Greene parancsnok szólásra nyitott a száját, azonban az Aranygyermek pillantására inkább magába fojtotta gondolatait. Kratan még végignézett rajtuk, majd megfordult és lassan kisétált a szobából.

A folyosóra kiérve kellemes látvány lepte meg Kratant. Egy magas, szőke nő igyekezett felé. Magas sarkújának csattogása az obszidián padlón betöltötte az egész erődöt. Egyszerű szürkés blézert viselt és hozzá tartozó hosszabb, testhezálló szoknyát, mégis ebben a hivatali öltözékben is lehengerlően festett. Erőteljes arcéle, vékony szája eltökélt személyiséget tükrözött.

- Segíthetek? - bukott ki hirtelen Kratanból, maga sem értette miért. Minek foglalkozik a kisemberekkel?

A nő hirtelen megtorpant, majd végigmérte őt. Úgy tűnt furcsállta Kratan fura öltözékét, ami érthető volt, nem sokszor lát az ember rúnákban gazdag köpenyben díszelgő embert. A közemberek még nem ismerték Kratant, habár az Alapítók bejelentették az Aranygyermek érkezését a világba.

- Greenehez jöttem. Sürgős.

- A parancsnoknak sok a dolga - rázta meg a fejét Kratan. A nő felszisszent.

- Persze… - arrogánsan állta Kratan pillantásait, ami egyre jobban tetszett a férfinak.

- Hogy hívják?

A nő felhúzta a szemöldökét.

- Nem valami udvarias. Az etikett szerint Önnek kéne először bemutatkoznia.

Kratan felnevetett. Idejét sem tudta már, hogy mikor nevetett utoljára. Jóleső érzés töltötte el.

- Legyen. Kratan Ky’retky vagyok - a nő nem ájult el a név hallatán.

- Ennek mondania kéne számomra valamit?

- Még nem - kacsintott rá Kratan - Viszont most Ön jön.

- Nicole Chambers, a Fővárosi Bizottság elnöke.

- Örvendek - hajolt meg kissé Kratan - Mi szél hozta ide?

- Újabb letartóztatások voltak a bizottságon belül és tudni akarom az okait. Ismertem azokat az embereket - szeme még mindig haragosan meredt felé.

- Greenenél nem jut megoldásra. De talán én segíthetek - Kratan újból meglepődött. Miért segítene neki? Ez nem az ő dolga. Kiválasztottként más feladatai vannak. Azonban a nő szinte megbabonázta.

- Ön? - kérdezett vissza kissé túlságosan is cinikusan Nicole. Kratan elmosolyodott.

- Higgye el, velem többre megy, mint Greenenel. Jöjjön! - majd elhaladt Nicole mellett és a kijárat felé indult. Nicole még pár másodpercig tűnődött, majd megvonta a vállát és Kratan után igyekezett. 

Vége

Deus ex machina 5

Ben Freightliner hátrasimította őszbe forduló barna haját és megigazította egyszerű, kitüntetések és minták nélküli fehér zubbonyát. Az előtte álló három jármű lassan földet ért és megnyíltak az ajtók. Freightliner türelmesen várakozott, nem kellett kapkodnia. Eddig minden a terv szerint haladt.

Az eső újból kissé felerősödött habár délen már szakadozni kezdett a felhőzet, így valószínűleg ez volt a vihar utolsó próbálkozása. A kövér cseppek nagyokat csattantak az erőd fekete, mohával benőtt kövein. Úgy tűnt az erőd újra eleget tett a funkciójának, évszázadok óta először voltak benne katonák. Még az egyetlen épen maradt toronyból is fegyveresek meredtek a járművekre.

Jared Zoon rémülten Brian felé fordult. Az Átokhozó is kétségbeesett arcot vágott, azonban próbálta megemberelni magát.

- Most mi legyen? - kérdezte elhűlt hangon az öltönyös. Brian a rendőrökre nézett.

- Kimegyek - Harry közbevágott: Ne! Azonban Brian folytatta - Addig vegyétek le róluk a bilincseket és fegyverezzétek fel őket.

Ripett horkantott egyet.

- Túl sokan vannak!

- Jelen esetben nincs más választásunk - fordult felé az Átokhozó - Vegyék úgy, hogy ez az első küldetésük.

Most Meredyék felé fordult és megfogta a vállukat.

- Ti a járműben maradtok. Próbáljatok biztonságba húzódni.

A férfi lerázta magáról a kezét és komolyan Brian szemébe nézett.

- Harcolni fogunk! Innen úgysincs kiút!

Az Átokhozó sóhajtott majd bólintott.

- Vigyázzatok magatokra. Nem vagytok kiképzett harcosok.

- Ahogy te sem! - vágott vissza Meredy majd kibiztosította a fegyverét. Brian elvigyorodott és a leszállásra készült miközben Jared a rendőrökről szedte le a bilincseket. Mielőtt azonban leszállhatott volna az egyik járműből kilépett egy öltönyös alak. Godfrey egyik embere volt, ahogy Jared is. Freightliner felé igyekezett. Jared fogát csikorgatva káromkodott.

- Az a szemét Broon!

George Broon a busás jutalom reményében árulta el őket. Még mielőtt elindultak volna tájékoztatta a helyi Védelmi Osztagos erőket arról, hogy kiket szállítanak és hova viszik őket. Elvigyorodott miközben egyre közelebb ért Freightlinerhez. Magától a Védelmi Osztag kapitányától fogja megkapni a jutalmát. Erről nem is álmodott.

- Itt vannak mind! - kiáltott mosolyogva a marcona kapitány felé majd megállt előtte, mint aki jól végezte a dolgát. Meghajolt és a jussát várta. Az nem is váratott magára sokat. Freightliner szeme lilásan felizzott, mire George Broon gerince kicsavarodott, testrészei groteszk módon elhajlottak, és egy véres pacaként terült el a földön. Ideje sem volt rá, hogy felfogja mi történik, csak a végtelen fájdalmat érezte.

Jared a szájához kapta a kezét, még épp időben sikerült így visszatartotta az öklendezést. Habár Bronn nyilvánvalóan megérdemelte a sorsát, Jared mégis elszörnyedve bámulta a férfi felismerhetetlenné torzult hulláját. Brian megrázta magát majd kilépett az esőbe.

Lassan Freightliner felé indult, végig farkasszemet nézett közben a Védelmi Osztag parancsnokával, a Végrehajtó Bizottság egyik emberével, az Alapítóval.  A parancsnok nem mozdult, hátratett kezekkel várta mire készült Brian. Az osztagosok felemelték a fegyverüket és rászegezték. Brian lehúzta fejéről a csuklyát majd megállt. Fekete, kissé szakadt köpenyét a szél erősen tépázta. Haja szinte egyből átázott és most nedvesen, csapzottan lengedezett a szélben. Freightliner arcáról semmit nem lehetett leolvasni, azonban úgy tűnt a Védelmi Osztagosok félnek tőle. Brian magára erőltetett egy magabiztos mosolyt.

- Mi járatban Freightliner? - kérdezte gúnyosan az előtte álló parancsnokot. Az unottan nézett vissza rá, már-már emberszámba sem vette.

- Átokhozó - felemelte a kezét, mire Brian összegörnyedt a fájdalomtól. Minden ízülete és izma fájt, mintha ki akarnák tépni őket a testéből. Azonban nem ordított. Nem szabadott elvesztenie a józan eszét, összpontosítania kellett. Belenyúlt a körülötte keringő mágikus erőbe, majd egy gondolattal megszakította Freightliner mágiáját. A fájdalom hirtelen megszűnt, majd a parancsnok meglepődését kihasználva Brian ellentámadásba lendült. Aranyszínű csóva hagyta el a tenyerét, mire a legtöbb osztagos égve, sikoltozva terült el a földön. A parancsnok azonban könnyedén visszaverte a támadást.

- Tűz! - ordította. Az erődből ezernyi lövedék süvített az Átokhozó felé, aki azonban egy aranyszínű védőburkot húzott maga köré. az acélgolyók olvadtan estek le a földre. A járműből hirtelen ordítás hallatszott mire Ripették törtek elő és tűz alá vették az osztagosokat. Freightliner újra előreszegezte a kezét, Brian alatt pedig megmozdult a föld és a levegő kiszökött körülötte. Az Átokhozó fulladozva térdelt le, miközben a föld kinyúlt körülötte és egy burokba próbált zárni. A parancsnok lila szeme megvillant, mire a föld acéllá változott.

Az acélburok lassan körülzárta az Átokhozót, aki levegőért kapkodva kaparászta a hideg fémet. A golyó teljesen bezáródott, majd Freightliner intett egy újabbat, ami következtében a burok a föld alá süllyedt.

- Nee! - ordította Meredy majd előreszegezte a pisztolyát és az egész tárát Freightlinerre ürítette. A parancsnokot azonban nem érték el a lövedékek, még előtte vízcseppekké változtak és az esővel együtt a talajra pottyantak. A parancsnok apró mozdulatot tett, a jármű pedig felemelkedett kissé és iszonyú sebességgel megpördült. Meredynek és Harrynek alig volt ideje lehajolni előle, a legtöbb rendőrnek nem is sikerült. A pörgő szállító telibe találta őket. Törött bordákkal, illetve betört koponyákkal terültek el a sáros földön.

A föld hirtelen megremegett és irtózatos robajjal megemelkedett. Az erőd ősi kövei elcsúsztak egymáson és a torony, mely több száz éve állt háborítatlanul most összedőlt és a masszív kövek összenyomták a benne lévő osztagosokat. Aranyszínű fény tört elő a földből, az acélgömb darabjai süvítve repültek ki a repedésből, Brian pedig lassan kiemelkedett. Freightliner meglepődve nézte az aranyszínben pompázó Átokhozót. Az osztagosai egyre beljebb húzódtak az erőd falai közé miközben a rendőrök megpróbálták bekeríteni őket. Ben Freightliner arcra megrándult és furcsa gondolat kerítette hatalmába. Lehetséges lenne, hogy ez a taknyos kölyök legyőzi őt? Őt, aki részt vett ennek a koszos világnak a megalkotásában? Tudta, hogy a szabályok tiltják, hogy a teremtő erejét, a mindent elsöprő mágiáját használja a Kiválasztott ellen, de azt hitte az egyszerű mágikus ereje elég lesz arra, hogy legyőzze. Nem. Nem győzheti le. Ő a Tizenkét Alapító egyike.

Elméjével a közeli hegyek felé nyúlt, mire földrengés rázta meg az egész környéket. Az egyik havas hegycsúcs megemelkedett és lassan az erőd felé repült. A rendőrök és az osztagosok is ámulva nézték, ahogy a csúcs szép lassan eltakarja a viharos eget. A legtöbb osztagos eldobta a fegyverét és menekülni kezdett. Gyávák, gondolta Freightliner. A hegycsúcs süvítve indult meg lefelé.

Meredy megsemmisülten térdelt le a sárba, látta, ahogy körülötte a rendőrök fejvesztve, sírva rohantak, esélytelenül. Érezte, ahogy Harry megragadja és megpróbálja kivinni a hegy alól. Újabb alakok jelennek meg, Greg is odasiet és ő is megpróbálja húzni, de már késő.

A hegycsúcs dübörgő robaja betöltötte az egész teret. Sűrű por töltötte be a környéket, a föld felszakadozott. Az erőd teljesen megsemmisült.

Meredy lassan kinyitott a szemét. Fényesség töltötte be a látóterét. Ez már a túlvilág? A fény azonban lassan alábbhagyott és észrevette, hogy körülötte mindenfele hatalmas sziklák hevernek. Felettük az égen villám cikázott végig. Elől Brian állt az ég felé kinyújtott karokkal. Meredy és a többiek szeme kikerekedett. Ripett hátán hideg verejték futott végig, álla leesett. Az Átokhozó arany szemei most Freightliner meglepődött arcát fürkészték. Villámsebességgel előrenyúlt, mire mágikus csóvák sokasága indult meg az Alapító felé.

Benjamin Freightliner arca kisfiús meglepettséget mutatott. Érdeklődve figyelte a felé tartó csóvákat, teste nem mozdult, ideje sem volt rá. Legyőzték? Úgy tűnik. Furcsa, soha nem tapasztalt érzés volt ez. A fényes pengék átszakították fehér zubbonyát és tőből lemetszették a jobb karját. Torzóját egy következő csóva választotta el a lábaitól és a gravitáció következtében eldőlt, bele a sárba. Gyönyörű hófehér zubbonya most sárosan és vértől mocskosan lengedezett a szélben. Kis idő elteltével az Átokhozó és a barátai jelentek meg felette. Freightliner érdeklődve figyelte őket, a meglepődött arcuk szinte már komikus volt. A Védelmi Osztag parancsnoka nem ordított, arcán nem tükröződött a fájdalom. Lassan végignézett a megmaradt testén majd az Átokhozóra függesztette a tekintetét.

- Érdekes - mondta tökéletesen tiszta hangon, mintha csak egy kávézóban beszélgettek volna - Mi a baj? - kérdezte mikor meglátta a többiek rémülettől eltorzult arcát - Ja tudom. Most sikoltoznom és ordítoznom kéne. Valahogy így? - groteszk üvöltést hallatott - Ha jól emlékszem ilyen hangot adtok ki.

- Te rohadék! - kiáltotta Greg és már belerúgott volna a torzóba, azonban Brian visszafogta.

- Milyen érzés halandónak lenni? - kérdezte gúnyosan az Átokhozó. Freightliner megrántotta a maradék vállát.

- Furcsa. Cseppet sem megszokott.

- Brian öld meg! - morogta Meredy miközben undorodva nézett le a parancsnok maradványaira - Egyel kevesebb rohadék!

Freightliner elmosolyodott. Úgy tűnt mulattatta a helyzet.

- Rohadék? Ugyan kérlek. Mi segíteni jöttünk. Évezredek óta hozzánk imádkoztatok és mikor eljövünk, akkor meg már nem tetszik? - amolyan Freightlineresen újra hátrasimította sáros és véres haját - Mr. Bitroy, maga igazán megérthetné, amit teszünk. Egy tökéletes világot alkotunk.

- Úgy, hogy milliókat taszítanak szolgasorba? - kiáltotta Harry. Freightliner őszintén bólintott.

- Igen.

- Na és az ezernyi áldozatok? Mindazok, akiket megöltek? - kérdezte Brian szinte már nyugodtan.

- Áldozatok mindig vannak. De ne próbáljátok meg mindegyiket a mi nyakunkba varrni. Az ő életüket ti változtattátok halállá. A ti felkelésetek okozza őket.

- Csak nem megesett a szíved rajtunk? - kérdezte gúnyosan Meredy. Az Alapító egyre inkább dühítette. Freightliner megrázta a fejét.

- Szolganépek vagytok. A mi céljaink érdekében lettetek teremtve. Azért lettetek, hogy végül valamelyiktökből megszülethessen a két Kiválasztott. Ha ez megvan, a többi fajtársatok nem számít. Ha akarnánk, akkor lemészárolhatnánk minden egyes embert. De nem tesszük, mert tökéletes kísérleti alanyok lesztek, amikor Ő visszatér a világokba.

Újabb villám villant fel az égen, de az eső már elállt. A felhők elkezdtek felszakadozni.

- Brian mennünk kell. Öld meg! - mondta Greg - Ha tovább várunk újabb osztagokat küldenek ki.

Az Átokhozó bólintott.

- Még egy kérdés. Ha valóban ti vagytok az Alapítók, és ti teremtettétek ezt a világot. Akkor miért nem győztél le egyszerűen. A testemet porrá alakíthattad volna.

- A szabályok köteleznek.

- Szabályok? - kérdezte meglepetten Brian. Freightliner elmosolyodott majd az ujját a szájához emelte. Szeme lilává változott mire Ripett megmerevedett és a pisztolyt tartó kezét előreemelte. A fegyver elsült, Freightliner pedig füstölgő fejjel dőlt vissza a sárba. Lila fény tört elő a testéből, majd miután betöltötte az egészet, a test és a csonkok eltűntek. Brianék megrökönyödve bámulták a parancsnok hűlt helyét. Vége volt.

Brian lassan levette magáról a megtépázott ruháit. Nem telt sok időbe, míg visszaértek a bázisra. Ripettéket elszállásolta a maradék helyekre.  Örülniük kellett volna, az egyik Alapító halálával közelebb értek a céljukhoz, azonban mindenki komor volt. Freightliner utolsó szavain gondolkoztak. Brian nem értette milyen szabályokról beszélt neki a parancsnok, de egyedül nem is volt esélye rájönni. Ezt csak egy másik Alapítótól tudhatta meg. Lezuhanyozott majd az egyik fiókból elővette a már régóta tartogatott ruhát. Grimoire külön megjelölte ezt a dobozt, kizárólag a Kiválasztottnak tartogatta. Brian eddig mindig valami egyszerű ruhába öltözött, vagy ha felderíteni ment, akkor olyanba, amiben sikeresen el tudta fedni a kilétét. Most azonban ez már nem számított. Kiemelte a fekete gatyát és lassan felhúzta a lábára miközben az asztalon lévő tabletet bámulta. A Godfrey által adott tablet végül biztonságosnak bizonyult, Marrick leellenőrizte. Ettől eltekintve Brian még mindig nem bízott furcsa szövetségesükben. A nadrág után következtek az elegánsan kidolgozott barna csizmák, majd magára öltött egy inget és végül a mélyszürke zubbonyt, ami a jobb oldalán aranygombokkal volt telerakva. A zubbonyhoz tartozó csuklyát most hátravetette, nem volt rá szüksége. Elégedetten nézte meg magát a tükörben. Egy igazi parancsnoknak tűnt ebben a szerelésben, ami nem is állt messze a valóságtól. Most már valóban parancsnokká vált. Ő volt az Átokhozó, ez nem volt többé kétséges.

- Fiam - szólalt meg hirtelen valaki mögötte. Brian megpördült és szembetalálkozott John Parsonsal. Teste önkéntelenül támadó állást vett fel.

- Nem! Te halott vagy! - kiáltotta. Parsons szomorúan elmosolyodott.

- Így van. De most erre nincs időnk drága fiam. Egyszer mindent elmondok majd neked, de most figyelned kell.

Brian nem ellenkezett. Nem is lett volna értelme. Parsons halott volt, mit tudott ellene tenni. Csak abban bízott, hogy nem őrült meg.

- Nem vagy őrült - szólalt meg nyájasan Parsons, mintha csak a gondolataiban olvasott volna - De a magyarázat ráér. Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Két idegen érkezik hozzátok. A szövetségeseteknek próbálják magukat eladni, de nem szabad hinned nekik. Gonosz, megátalkodott lények, amelyek megpróbálnak majd felhasználni titeket az aljas játékaikra. Nem szabad engednek nekik.

- Kik?

- Megtudod - intette csendre Parsons - A lényeg, hogyha jól játszod ki a lapjaidat, akkor fel tudod őket használni a céljaidra mielőtt ők használnak fel téged.

Hirtelen kitárult az ajtó és Moore hadnagy jelent meg benne. Arcára a rémület kifejezése ült.

- Brian! Két idegen jelent meg a semmiből a déli szárnyban! Nem tudom kik ezek, de a semmiből… érted a semmiből tűntek elő!

Brian Parsonsra nézett, akit úgy tűnt Moore nem láthatott. John Parsons elszántan bólintott, mire Brian Moore felé fordult.

- Megyek!

Végigvágtattak a folyosókon, amin többen rémülten menekültek a szobájuk felé. Brianék nem törődtek velük, a nappali felé igyekeztek. A szobában a kanapé körül több fegyveres is felsorakozott és a kanapén ülő két idegenre szegezték a fegyverüket. Moore megtorpant a küszöbön, azonban Brian közelebb lépett a két nem várt vendéghez. Az egyik teljesen feketében volt, elegáns öltönyét simítgatta jobb kezével miközben a balban egy sétapálcát tartott, melynek végén egy ezüstöt halálfej volt. A másik elnyűtt barna köpenyt és csuklyát viselt, ami alá Brian alig látott be. Érkezésére mindketten felemelték a fejüket és ránéztek. Az öltönyös elvigyorodott.

- Üdv Átokhozó. Szólhatsz az embereidnek, hogy tegyék le a fegyvert, ugyanis nem vagyunk ellenségek. Sőt! Segíteni jöttünk!

- Kik… kik vagytok? - nyögte ki végül Brian, azonban nem intett az őröknek, így azok még mindig a vendégekre szegezték a fegyverüket.

- A Végtelen Úr küldött minket, hogy segítsünk a forradalmatokban - mondta még mindig vigyorogva az öltönyös - Az én nevem Halál, míg a társam a Háború. Az Apokalipszis lovasai vagyunk. 

Deus ex machina 4

A vihar kissé alábbhagyott, az eső szinte már csak csöpörgött mikor Brianék kiléptek a villából. Az Átokhozó újra az arcába húzta a csuklyáját majd intett a többieknek, hogy kövessék. Lassan és szótlanul ballagtak végig a gazdag negyeden, hogy aztán újra a város szívébe találják magukat. Az utcákon most már több ember járt, néhányan az esernyőjüktől is megszabadultak, fedetlen fővel sétáltak. A homok koszos és nedves sárrétegként rakódott az útra, amit most a tisztítócsoport próbált begyűjteni. A masszív földközeli járgány lassan csusszant végig az úton, miközben a sörtéi mozgásának eredményeképp tisztává varázsolta azokat a részeket, amelyeknél elhaladt.

- A városszéli kutatóközpont a térkép szerint keleti irányba van - szólalt meg Harry, majd eltette a tabletét. Brian bólintott. Godfrey terve zseniálisnak tűnt, habár még mindig nem bízott az arisztokratában. Nem csak az árulás tudata nyugtalanította, hanem sokkal inkább azok a pletykák, amelyek a Godfreyeket övezték. Ezek szerint, mikor a Horus tartomány urai lettek párszáz évvel ezelőtt az akkoriban tomboló homokvihar elvágta őket az Imperium többi részétől. A vihar hónapokig tartott, és mire véget ért Horus felismerhetetlen lett. A valaha gyönyörű kereskedővárosai elnéptelenedtek, a megmaradt emberek megőrültek. Baltimore Godfreyről pedig olyan szóbeszéd járta, hogy a vihar ellen különböző évezredek óta letűnt isteneket kezdett imádni, amelyek megkövetelték az emberáldozatokat, illetve, hogy a főúr a szolgái testéből egyen. A pletykák szerint ezt a rítusukat a Godfreyek a mai napig megőrizték, habár soha nem került bizonyításra. Vincent Godfrey pedig nem győzte meg Briant az ellenkezőjéről. Az biztos, hogy volt valami megmagyarázhatatlan őrület az ifjúban, és az Átokhozó csak remélni tudta, hogy ez nem a kannibalizmusra volt visszavezethető.

Ettől eltekintve Vincent terve tényleg briliáns volt. Mint elmondta már érkezésükkor elfogta titokban Ripettéket. Eleinte a terve velük az volt, hogy átadja őket a Birodalomnak busás jutalom fejében, így viszont minden megváltozott. A kérdés csak az volt, hogy hogyan juttatja ki őket feltűnés nélkül a városból úgy, hogy a Védelmi Osztag emberei minden kimenő és érkező forgalmat ellenőriztek. A terv az volt, hogy az Avis Kutatóállomásról egy teherjárgánnyal a Morderew erődhöz viszik őket. Az erődhöz így is sokszor küldtek kutatókat, mivel különleges régészeti emlék volt. Az erődnél aztán kiszállnak és onnan már könnyen eljuthatnak Brianék rejtekhelyéhez.

Godfrey kivételesen előzékeny volt. Nem kívánta megtudni hol van a rejtekhely, egyszerűen egy tabletet adott nekik, amelyen keresztül folyamatosan kapcsolatban maradhatnak. Brian készségesen elfogadta, azonban megjegyezte magában, hogy az első dolga lesz, hogy Marrickal megvizsgáltatja, hátha a Birodalom is hozzáférhet.

Meredy már szólt a többieknek, hogy induljanak el a kutatóállomás felé, így mindannyian együtt mehettek vissza a bázisra.

- Nem bízol Godfreyben nem igaz? - kérdezte aztán a nő miközben az állomás felé tartottak. Brian megrázta a fejét.

- Én sem - tette hozzá Meredy - Kiráz a hideg attól az embertől - eltűnődött - Szerinted Ripették belemennek abba, hogy velünk jöjjenek?

Brian megrántotta a vállát.

- Kénytelenek lesznek - hidegen a nő mélykék szemébe nézett - Ha kell, akkor kényszerítem őket. Innen már nincs visszaút.

Az Avis Kutatóállomás valóban a város legszélén volt, bőven a szegényebb negyed után. Fehér falai szinte világítottak a sötétben, egyszerű tömbként emelkedett ki a többi épület közül. Inkább tűnt egy raktárnak, mint kutatóbázisnak. Lelketlen és komor volt első ránézésre. Előtte több kerekes jármű illetve légbusz is állt. A kutatók fehér ruhában mászkáltak az egyik részlegből a másikba, fel sem tűnt nekik, hogy vendégeik érkeztek.

Az egyik nagyobb jármű mögül egy öltönyös ember lépett előre. Nyakkendőjén a már ismert vörös skorpió ágaskodott. Mögötte Greg és a többiek álltak. Greg vidáman biccentett Meredy felé, amit a nő csak egy erőltetett mosollyal viszonzott. Az öltönyös alak közelebb lépett hozzájuk majd kezet fogott Briannel.

- Örülök, hogy megismerhetem Mr. Bitroy - a nevét halkabban ejtette ki nehogy a közelben munkálkodó kutatók meghallják - Mr. Godfrey engem rendelt ki maguk elé, én leszek úgymond az idegenvezetőjük. A nevem Jared Zoon.

- Az Avisnak nem fog feltűnni, hogy egy járművűk eltűnt? - kérdezte Brian miközben szétnézett a kutatókon. Jared csak mosolygott.

- Mr. Godfrey busás árat fizet nekik, hogy befogják a szájukat. A legtöbb kutatásukat már így is ő finanszírozta.

- Tehát tényleg Mr. Godfrey az ura a városnak - tette hozzá nyugtalanul Harold. Jared bólintott, majd a járműre mutatott.

- Régészként fogunk kijutni a városból. Így a maguk kifejezetten terepre szabott öltözete sem fog feltűnni senkinek. Indulhatunk?

Brian körbenézett.

- Hol vannak Ripették?

- Már a járműveikben. A mágusaik ki lettek ütve, a katonákat pedig lefegyvereztük. A fegyverek pedig a csomagrészben vannak elhelyezve.

- Járművek? - húzta fel a szemöldökét az Átokhozó.

- Ripették több mint hatvanan vannak. Egyetlen szállítóban nem férnek el. Ezzel a hárommal megyünk - mutatott a mögötte parkoló három fekete nagyméretű szállítóra. Mindegyik járgány repülésképes volt, bár rendelkeztek kinyitható kerekekkel is, ha úgy hozta a helyzet azokat is tudták használni.

Meredy közelebb lépett Brianhez és a fülébe súgott.

- Képesek leszünk ennyi embert elszállásolni?

- További részlegek vannak a hegy belsejében. Azokat még nem nyitottam ki és nem is közöltem veletek a létezésüket. Grimoire azokon a helyeken képezte ki a bérgyilkosait - súgta vissza az ifjú mágus.

- Rendben indulhatunk! - szólt Jarednek, majd megindultak a járművek felé. Jared kinyitotta előtte a legelöl álló ajtaját, mire Brian belépett a szállítóba. Az üléseken több fekete zubbonyos alak ült, kezükön bilinccsel. Legelöl Ripett Blackmoore és Ernst Gladstone megviselt arcával találta szembe magát. Gladstone szokásos mosolya sehol sem volt, öregen és megviselten bámult maga elé. Arca fehér borostával volt tele, szeme alatt mély karikák meredtek. Ripett szinte semmit sem változott mióta Brian utoljára látta. Csupán külsőleg lett más, ő is borostás volt, haja pedig csapzott. Ezektől eltekintve a főkapitány ugyanolyan mogorva, már-már gyűlölködő kifejezéssel nézett vissza rá, mint mikor először megpillantotta.

- Nocsak! - morogta - Tehát Mr. Bitroy a mi fogva tartónk. Mennyiért kellünk a Birodalomnak?

Brianék beszálltak majd becsukták maguk mögött az ajtót. Jared a pilótafülkébe ment és beindította a járművet.

- Kapitány urak - biccentett Ripett és Gladstone felé - Nem a Birodalom felé igyekszünk.

Ripett öblös kacagásban tört ki miközben a szállító felemelkedett és elindult a város felé.

- Csak nem? - gúnyos arccal bámult Brianre és a többiekre - Forradalmasdit játszunk?

Gladstone nem szólt semmit csak szomorúan nézett maga elé.

- A bujdokolás közben sok mindenről lemaradtak kapitány - felelte Brian közönyösen. Emlékezett az első találkozásukra a főkapitánnyal. Emlékezett a kisfiús félelemre, ami átjárta valahányszor hozzászólt. Ennek vége volt. Brian az utóbbi évben megedződött, leginkább a rázúduló nehézségek és kötelezettségek hatására. Valamint ereje is megnőtt, így már tudta, hogy Ripett nem okozhat számára nehézséget.

- Én vagyok az Átokhozó! - jelentette ki. Gladstone felkapta a fejét, azonban Ripett arcáról nem tűnt el a gunyoros mosoly.

- Átokhozó? - a többi rendőrre nézett, azok is nevettek - Ennél szarabb nevet keresve se találhattál volna magadnak fiam.

- A nevet nem én választottam. Ahogy a küldetésemet sem - válaszolta közönyösen Brian - Egy jóslat választott ki engem.

- Egy jóslat? - Ripett arcán szélesebb lett a vigyor - Nos ez szép és jó, kiválasztott uraság. De mi közünk ehhez?

- Maguk segíteni fognak a felkelésben. Segíteni fognak abban, hogy megakadályozzam a világvégét és hogy legyőzzem a másik kiválasztottat.

- Másik kiválasztott? - szólt közbe halkan Gladstone. Brian bólintott.

- Kratan. A Birodalmat és az Alapítókat szolgálja.

- Alapítók? - Gladstone szeme egyre tágabbra nyílt, Brian szinte már azt hitte mindjárt kidurrannak. A szállító eközben átsuhant a városon és az ellenőrző pont felé tartott. Több Védelmi Osztagos is felsorakozott előttük, valamint egy Harlem típusú tank is az útjukat állta.

Ripett megrázta a fejét.

- Szarok Kratanra és szarok rád is Bitroy. Az embereimet északra akartam vezetni, hogy ott új életet kezdjünk. Valóban azt hiszed, hogy sikerülhet a gyerekes felkelésed? Még csak katona sem vagy! Mikor utoljára láttalak sírva rohantál mások szoknyája alá!

A jármű hirtelen megállt majd leereszkedett. Jared kinyitotta az ablakot, Brian pedig felemelte a kezét, mire Ripett szája összezárt. Brian alig hallotta elölről, Jared hogyan magyarázza meg az úti céljukat az ellenőrzőknek. De úgy tűnt sikeres volt a vállalkozásuk, mivel a szállító kisvártatva újra felemelkedett és folytatta útját a Morderew erőd felé. Brian elengedte Ripettet, aki most levegő után kapkodott.

- Nem érdekel a véleménye kapitány - szólalt meg hideg eleganciával - Maguk most az én embereim, így azt fogják tenni, amit én mondok. Esélyünk pedig nagyon is van. Én vagyok az Átokhozó.

- Milyen nagyszájú lett a kis vakarcs! - vigyorodott el újra Ripett, azonban beléfagyott a szó. Brian összezárta az ujjait, mire a kapitány felemelkedett az ülésről és az ablaknak csapódott. Az emberei elhűlten nézték a hős kapitányukat, aki vérző fejjel tápászkodott fel a földről. Brian meglepetésére a kapitány nem újabb becsmérlő megjegyzéssel illette, hanem elismerően biccentett.

- Ez már valami! Az embereim és én veled tartunk Átokhozó!

A jármű hirtelen fékezett mire Meredyék előrezuhantak. Brian a pilótafülke felé kapta a fejét ahol Jared kétségbeesetten ugrott fel.

- Mi történt? - kérdezte Brian, azonban szinte azonnal meglátta a félelem okát. A Morderew erőd bejáratánál egy egész osztag Védelmi Osztagos várta őket, legelöl pedig Benjamin Freightliner markáns alakja magasodott eléjük. 

Deus ex machina 3

Redfang fényben ragyogó városa hirtelen váltott színeket. A sötét fellegek lassan és kíméletlenül kúsztak be a nap elé. A szél felerősödött, és a por, amely amúgy is jellemezte a várost, gyakorlatilag porviharrá alakult. A lakosok megszaporázták a lépteiket, a külvárosi eladók meg a takarófóliákkal bajlódtak. A Védelmi Osztag járőrei is menedéket találtak az egyik közeli kocsmába. A sárgásszürke fergeteg tornádóként söpört végig a külvároson, miközben az ében színű felhők között kék villámok cikáztak végig. Az egyik lakótelepen egy elhagyatott játszóteret tépázott meg a porvihar. A hyperioni fából készült dung-fung asztal már korhadásnak indult, lassan használhatatlanná vált. A mászókák rozsdásan meredtek ki a kopár földből, valószínűleg egyik sem felelt meg a védelmi előírásoknak már.

Úgy tűnt a helyiek már hozzászoktak az efféle viharokhoz, nem is nagyon törődtek az időjárással, azonban Brianra, Meredyre és Haroldra érdeklődve figyeltek fel. A három csuklyás alak a vihar ellenére tovább haladt a belváros irányába. A Védelmi Osztagosoknak azonban jobb dolguk is akadt, a kezdődő kocsmai verekedést próbálták elhárítani, így aztán a három feltűnő alak nehézségek nélkül ment tovább.

A külváros ócska, dísztelen házai lassan elmaradtak mögöttük és megjelentek a gyönyörűen faragott gótikus építmények. Nem voltak olyan hatalmasak, mint Merlinnaes városában, azonban csaknem olyan impozánsak mindenképp. Itt bent a porvihar is kezdett alábbhagyni, ráadásul a csöpörgő eső azt a kis port is sárrá változtatta.

Brian mélyebben az arcába húzta a csuklyáját és a többieknek is javasolta, hogy tegyenek így. Nem volt kérdéses, hogy a Védelmi Osztag vérdíjat tűzött ki mindegyikük fejére, így nem csupán az utcán járőröző osztagosok jelentettek gondot, hanem azok is, akik engedtek a busás jutalom szenvedélyes dalának. Harold az egyik újságoshoz lépett és belenyomta a tabletét. Minden hírforrása szükségük volt, még akkor is ha pontosan tudták, hogy cenzúrázzák őket. Potter professzor pedig biztosította a tableteiket, így a Birodalom nem tudta visszakövetni őket, még akkor se, ha közvetlenül egy újságostól töltöttek le híreket. A Pozitronic gép panelja zölden felvillant, ezzel jelezte, hogy a letöltés sikeresen megtörtént, így Harry kihúzta a tabletét, és utat engedett a türelmetlenül várakozó lakosoknak.

A feketeség hatalmasat dörrent felettük, mire az eső megeredt. Brian örült neki. Az eső kiváló indokot adott számukra arra, hogy csuklyában szeljék át a várost, ami egyébként túl feltűnő lett volna.

- Most merre? - kérdezte Meredy. Brian őszintén szólva maga sem tudta erre a választ. A város még kis kereskedővároshoz képest is túl nagy volt, direkt pedig nem kérdezgethettek Ripettékről.

- Végigjárjuk a főutat, és hallgatjuk a pletykákat, benézünk a kocsmákba esetleg. Ha igazak a hírek, akkor Ripették nem kevés emberrel szöktek meg, annak a sok embernek meg lennie kell valahol és feltűnést kell keltenie - mondta Brian, majd megfordult és tekintete épp összetalálkozott a sikátorban álldogáló szürke kis emberével. Az magára húzta az esernyőjét és hátat fordított nekik, majd megszaporázta a lépteit.

- Francba! Észrevettek minket! - morogta az Átokhozó - Meg kell szakítanunk a küldetést. Gyerünk a megbeszélt helyre!

Meredy Harryra nézett, aki félve kapkodta a szemét. Mögöttük Védelmi Osztagosok jelentek meg.

Brian összeszorította a kezét, varázsolni készült, mikor is valaki megérintette a vállát. Két elegáns öltönyös alak állt mögötte, a háttérben pedig a szürke kis ember szipogott és krákogott.

- Mr. Bitroy és társai - biccentett a többiek felé az egyik öltönyös - Kérem jöjjenek velünk. Biztonságba visszük Önöket.

- És ha nem? - kérdezett vissza dacosan Brian. Az öltönyös megvonta a vállát.

- Akkor kénytelenek leszünk magukat a Védelmi Osztag bátor harcosaira bízni.

Meredy megfogta Brian kezét, majd a férfi szemébe nézett és bólintott. Briannak el kellett ismernie gyönyörű mélykék szemei voltak.

- Nos, akkor uraim, menjünk! - fordult vissza az öltönyös alakokhoz.

A főút gyönyörű szobrokkal volt szegélyezve mindkét oldalon. Mindegyik szobor vagy egy középidőkbeli hőst, vagy egy híres csatát ábrázolt. A statikusan merev gótikus katonák félelmet nem ismerve rohamozták a démoninak ábrázolt Vörös Király hordáját, de volt ott szoborcsoport a grimoireisták felkelésének leveréséről. Háromszáz évvel ezelőtt egy híres grimoireista, Grand Hzura felkelt az Imperium ellen, és magának követelte a trónt. Arra hivatkozott, hogy Merlin hagyatéka sötétséget rejt és az egész népet veszély fenyegeti. Brian mindig úgy gondolt Hzurára mint egy őrültre, azonban most már máshogy szemlélte a dolgokat. Valószínűnek tartotta, hogy maga Grimoire buzdította fel az ifjú mágust a lázadásra.

A vihar nem csillapodott, könyörtelenül tépázta a főút menti fákat, az eső pedig bevágott az esernyők és csuklyák alá is. Az öltönyös alakok intettek, mire a kis csapat letért a főútról és egy elegáns mellékúton folytatta tovább az útját, úgy tűnt a város gazdagabb negyede felé. A merev gótikus építményeket csipkézett, vörös és lila színben pompázó rózsaablakos villák váltották fel. Timpanonok és gyönyörűen megmunkált oszlopfők rengetege következett. A fehér márvány még így a viharban is szinte ragyogott a falakon. Brian kezdett megnyugodni, a vendégeik nem az osztagosoknak vagy a rendőrségnek akarták adni őket, bár még nem volt tiszta a szándékuk.

A két öltönyös hirtelen megállt és feléjük fordult. A szürke kis ember pedig az egyik villa ajtajához lépett és érthetetlen nyelven beszólt a kommlinken.

- Itt vagyunk! - szólalt meg az egyik marcona alak. Meredy épp megkérdezte volna, hogy hol az az itt, azonban a fickó folytatta - Kérem fáradjanak beljebb!

Ez a villa talán még a többinél is impozánsabb volt. A bejárattól nem messze két hatalmas krirri skorpió szobra fogadta őket. Halálos mérget tartalmazó farkuk diadalmasan nyúlt az ég felé. Harry és Meredy ámulva nézte őket, miközben a két öltönyös alak próbálta beljebb tessékelni őket. Az ajtón két ismeretlen férfi domborműve állt, maga az ajtó pedig a legnemesebb krirri fából készült, a Zugrawemből, amely csak a Krirr szektor belsőbb területein volt megtalálható.

Az ajtó lassan kinyílt és feltárta a villa belsejét. Belül meglepően visszafogott volt, legalábbis egy luxuslakosztályhoz képest. A sarokban egy saját teleport készülék foglalt helyet, míg az előszobán túl sárgás és vöröses puffok hevertek, azok szolgáltak ülőgarnitúra gyanánt. A falon egy mérsékelten nagy holoTV függött, ahogy Brian meg tudta ítélni Tramfor márka lehetett.

- Fel a lépcsőn! - intett nekik az egyik öltönyös, mire kénytelenek voltak megindulni a márványlépcső felé.

A lépcső tetején az utasítás szerint balra fordultak és egy kisebb szobába nyitottak be. Ez lehetett a dolgozó. A panorámaablak pont a város legszebb része felé nézett, és teljesen bevilágította a helyet szebb napokon. Úgy tűnt a legtöbb bútor krirri fából készült, a székek és az ablak előtt helyet foglaló hatalmas, profin megmunkált asztal is. Az asztal mögött most egy sötétlilás, csaknem fekete öltönyös alak foglalt helyet. Nyakában sötétnarancs selyem nyakkendő lógott, rajta vörös skorpió ágaskodott. Mellénye kigombolva, így könnyebben rá tudott hajolni az előtte lévő sültre. Szénfekete rövid haja volt, amolyan tüsi fajta. Arcéle elegánsan ívelt, orra hosszúkás, szája viszont picit aránytalanul nagy volt. Enyhén remegő kezében lévő villával beledöfött a véresre sütött húsdarabba és a szájához emelte. Vörösre festett barna szaft folyt ki a szája szélén ahogy rágta a porhanyós sültet.  

Ahogy beléptek a szobába a titokzatos alak felemelte a koszszürke szemét, megtörölte a száját a szalvétával, majd elmosolyodott.

- Fáradjanak beljebb és foglaljanak helyet, hölgyem és uraim! - nyújtotta ki kezét az asztal előtti székek felé. A vendégek feszélyezetten ültek le az idegen elé.

- Hadd mutatkozzak be! - állt fel előttük - Vincent Godfrey vagyok.

Brian így már értette honnan is volt ennyire ismerős számára a fiatal férfi. Charles Godfrey pár éve még az imperiumi Tanács egyik tagja volt, azonban nyugdíjba vonult, nem kis médiavisszhangot keltve. Nyíltan kritizálta az Uralkodót, amiért a Godfrey családot a Krirr szektorba tették felügyelőnek, míg egész történelmük során a Horus szektor sivatagos területének felügyelői voltak. Akkoriban sokszor volt az egész család az újságok címlapján, Vincent Godfrey így onnan lehetett ismerős számára.

- Ön Charles Godfrey fia, igaz? - kérdezte Brian miközben levette a csuklyáját. Már nem törődött az inkognitó fenntartásával. A vendéglátójuk bólintott.

- Sajnálom, hogy így kellett elrángatnom magukat, de higgyék el, szükséges volt - magyarázta, habár a folyamatosan őrülten járó szemei és a vigyorra húzódó szája nem árulkodott valódi sajnálatról - Nagy kockázatot vállaltak magukra, hogy bemerészkedtek egy ilyen városba, ami köztudottan a helyi kereskedelmi élet csomópontja.

- Elővigyázatosak voltunk - morogta Brian. A szürke szempár megpihent rajta.

- Ahogy látjuk, nem eléggé. Önök mind körözött bűnözők az Imperium egész területén. Az Ön elfogásáért, Mr. Bitroy, pedig egy egész szektor kormányzóságát ajánlották fel, nem kevés anyagi juttatással.

Brian elvigyorodott.

- Tehát át akar adni minket - csak próbálja meg, gondolta, elporlasztom az egész villáját. Vincent Godfrey mosolya azonban nem lankadt.

- Dehogy. Bár nem tagadom, hogy megfordult a fejemben. Egy csapással megoldhatnám családom gondját, visszaszerezhetném Horus szektort a Godfreyeknek - ábrándozva meredt a semmibe - De talán maguk értékesebbek annál, mintsem hogy az Imperium új uraira bízzam Önöket.

Meredy felhorkant.

- Nem áruba bocsájtható állatok vagyunk.

Az ifjú Godfrey megrázta a fejét.

- Félreértett kisasszony. Én segíteni akarok maguknak, bármi is legyen a küldetésük.

Mielőtt Meredy meglepődve visszaszólhatott volna Brian vágott közbe.

- Miért segítene? - gyanakodva fürkészte. Godfrey legyintett, majd az előtte lévő pohárból felhörpintette a maradék bort. Keze még mindig remegett, úgy tűnt ezt nem az idegesség teszi.

- Az Imperium soha nem volt a családom barátja. És amit az új urairól hallunk, nos azt hiszem ez nem is fog megváltozni, illetve annyiban igen, hogy most senkinek a barátja nem lesz. Felesleges lenne újra megszerezni a Horus szektort, ha egyre jobban építik le az emberek jogait és befolyását. Ráadásul ott vannak a sorozatos letartóztatások is.

Brian kétkedve fogadta a választ.

- Van egyáltalán fogalma arról, hogy mire készülünk, és hogy ezzel árulást végez?

Az őrülten villogó szempár újra rámeredt, majd Godfrey elnevetett. Harsány, rikácsoló nevetés volt ez, nem illett az elegáns, ifjú megjelenéséhez.

- Nézze Mr. Bitroy, lassan az is árulás lesz a Végrehajtó Bizottság szemében, ha arisztokrataként életben van! Szeretek a dolgok elébe menni - újabb pohár bort töltött magának - A küldetésükről pedig… Gyanítom, hogy maguk Ripett Blackmoore kapitányt keresik és az ő renegát embereit, nem igaz?

A csapat egy emberként lepődött meg. Brian nem jutott szóhoz. Honnan tudta? Godfrey vigyorgott.

- Gyakorlatilag az egész városban vannak besúgóim. Apám Redfang felügyeletét bízta rám, amit sajnos a Végrehajtó Bizottság semmissé tett, és most valami jelentéktelen öregúr felügyeli, de attól még az embereim és a befolyásom megmaradt. Ripették érkezése nem volt előttem titok, ahogy az Önöké sem.

Belekortyolt a frissen kitöltött nektárba, majd lenyalta a szája széléről a maradék vörös nedűt.

- Ha jól sejtem megpróbálják megnyerni őket az ügyüknek. Ezért vannak itt. Én pedig azért, hogy ebben Önöknek segítsek - vigyora szélesebbre húzódott mire kivillantak fehér fogai. Brian kelletlenül bólintott. Szüksége volt Godfreyre, legalábbis egyelőre.