Ex Deo 3

A száraz, égett dohányszag még mindig belengte a szobát. Érdekes elegyet alkotott a pörkölt kávé finoman szúrós illatával. Az emberek általában nem szerették a horusi kávét, túl erős és túlságosan égett ízű volt. Nicole Chambersnek ez volt a kedvence. Még egyetemista korában kapott rá a vizsgák között, ez volt az egyetlen őrölt kávé, ami képes volt valóban ébren tartani több órás tanulás után is.

Haragudott magára, hogy újra rászokott a dohányzásra, de úgy gondolta, megengedheti magának ezt a luxust azok után, ami történt vele.

Az utóbbi évben fogyott is pár kilót, az elegánsan vékony karcsúsága kicsit a kórosan soványba csapott át. Ettől függetlenül még mindig sokat törődött a külsejével, próbálta takargatni az újdonsült soványságát is. Hivatalnokként nem tehette meg, hogy elhagyja magát, bármi is történt az utóbbi évben.

Rutherford megtartotta a Fővárosi Bizottság elnökeként, azonban gyakorlatilag ez a csupán a bürokrácia igazgatására korlátozódott le, a valóságban minden ügyet a Végrehajtó Bizottság, azon belül is Sean Rutherford irányított. A bürokrácián kívül Rutherford szívesen küldte el a Fekete Erődbe. A célja nem titkoltan az volt, hogy összezúzza a nő lelkét, ezért változatos „küldetésekre” osztotta be. Volt a kivégzőosztagnál, volt a kínzókamrában és még ki tudja milyen eldugott helyeken.

A nyilvános bejelentés után jött csak rá, hogy a férfi, akivel az Erődben találkozott, nem más, mint a Kiválasztott, az Aranygyermek. A férfivel többször is összefutott előzőleg. Minden egyes találkozásnak örült, mert úgy érezte, hogy Kratan az egyedüli, akiben talán megtalálhatja még a régi világ morzsáit.

A bejelentés szertefoszlatta ezeket az elképzeléseket. Kiderült, hogy Kratan nem más, mint az Alapítók bábja és Nicolet nem fogja senki kihúzni ebből a feketelyukból. Azóta Nicole szinte alig szólalt meg, csak akkor, ha épp kérdezték, vagy mindenképp beszélnie kellett. Szürke árnyként sétált végig a fehér utcákon, teljesen beleolvadva így a valaha színes és élő, de mára már színtelen tömegbe.

Az élet úgy tűnt leépült a Birodalomban. Ügyesen csinálták az Alapítók, szinte alig vették észre az emberek. Agresszió és mindenféle fennforgás nélkül hozták meg a rendeleteiket. Először a városok alakultak át, a színes épületeket fehérre festették, a szobrokat szétverték, a csipkés márványokat elvitték. A gótikus műalkotások most egyszerű tömbházakká váltak. Azzal magyarázták a változást, hogy egységesíteni kívánják az életteret, így mindenféle megkülönböztetést elkerülhetnek. Mint számítani lehetett a társadalom szegényebb rétege örömmel fogadta a rendeletet, míg az arisztokraták nem mertek ellenkezni.

A Védelmi Osztag immár átvette a Rendőrség felügyeletét is, a rend őrei csupán egy bizottságot kaptak a VO-n belül. A bizottság vezetését a volt rendőrfőkapitány Omar Francz kapta meg. A Rendért Felelő Bizottság megtöbbszörözte a városokban járőröző katonák számát, így az utcákon sétáló tömeg szinte úgy érezhette magát, mintha rabok lennének, akiket átkísérnek az út egyik oldaláról a másikra. A cél pontosan ez volt. A sétálás, a szabad járkálás immár a bizottsághoz lett kötve, és bár ez nem volt semmilyen törvényben, rendeletben leírva, a polgárok tudták. A jobb sávba erre, a bal sávba arra mehettek.

Aztán lassan következtek az élvezeti cikkek. A cégeket államosították, egyetlen céggé váltak. A Birodalmi Együtt a Polgárokért cég forgalmazta ezután az összes alkoholt, cigarettát és kávét. A különböző fajták csupán a származási helyben és az ízben különböztek, azonban Nicole látta az új tervezetet, miszerint az ízt is egységesíteni akarják az elkövetkező hónapokban. Ebből kifolyólag Nicole előre bevásárolt a kedvenc kávéjából már jó előre.

Az elektronikai cégeket is egységesítették, azonban a Pozitronic cég korábbi sikere miatt nem merték a nevét megváltoztatni. Ettől függetlenül az a Pozitronic már nem volt a régi, teljesen a Bizottság irányítása alá került. A különböző technikai cikkeket beszedték, majd egységeseket adtak vissza az embereknek. Aki otthon a régi világból származó eszközt rejtegetett azt a Rendért Felelő Bizottság azonnal elvitte.

A média állami felügyelete volt az első, amit megejtettek. Azok az újságírók, médiaguruk, akik nem akartak részt venni az új rendszerben vagy a Fekete Erődben kötöttek ki, vagy az árok mélyén. A valaha ismert színes, csili-vili műsorok lassan, észrevétlenül tűntek el a képernyőről, helyüket szürke, nyers stílusú műsorok vették át. A televíziózásban nem volt többé élvezet, Nicole el is adta a sajátját. Így számára az egyetlen hírforrássá a Birodalmi Hírközlő lett. A Hírközlő mellett megjelentek kalózmédiumok, általában fiatalok szerkesztették őket, azonban a Bizottság igen hatékony volt a felkutatásukban és elhallgattatásukban. Lassan az embereknek már igényük sem volt a valódi hírekre, örültek, ha életben maradtak. A Birodalom teljesen leépítette a cselekvőképességüket, teljes passzivitásba vonultak. Aki még hitte, hogy képesek változást hozni, az csatlakozott az Ellenálláshoz.

Az új adag kávé már lefőtt, a Pozitronic gép felsípolt. Nicole lassan kiszedte a tartályból és beleöntötte a szépen csiszolt poharába. A szépség, a változatosság utolsó morzsái a használati tárgyak maradtak, bár senki nem tudta, hogy még mennyi ideig. Nicole emlékezett, hogy ezt a készletet még az egyik egyetemi barátjától kapta, kedves emlékek kötődtek hozzá. Emlékek, amik kezdtek elhalványulni.

Gyorsan felhörpintette a horusi kávét és újra a papírtömeg felé görnyedt. Újabb fővárosi bebörtönzések, újabb elszállítások. Nicole az első hónapokban folyamatosan sírt. Erős nőnek tartotta magát, mások is annak gondoltál, azonban ezt nem bírta. Azzal próbálta nyugtatni magát, hogy ezek az akták az ő személye nélkül is aláírásra kerülnének. A világ változása lassan rá is hatással lett. Az aláírások egy idővel már maguktól mentek, szinte el sem olvasta a papírokat. Este aztán mindig összerezzent mikor belegondolt, hogy akár a saját halálos ítéletét is aláírhatta.

Kratan leleplezése után Nicole még jobban elszürkült. Addig a férfi és az ellenállás ígérete tartotta benne a lelket, gyújtotta fel újra benne az élni vágyás szikráját. Az Alapítók mintha időzítették volna a Kiválasztott bemutatását a népnek. Teljesen félbevágták Nicole felfokozott érzelmeit. A láng hirtelen hunyt ki, és nem maradt utána más, csak egy sötét szoba a lelke mélyén.

A lámpa fénye hirtelen pislákolni kezdett, mire Nicolet furcsa érzés fogta el. Megpróbálta ki-be kapcsolni a szerkezetet, azonban nem javult a dolog. Már készült volna felállni és megnézni a többi lámpát is, amikor egy ismerős hang szólalt meg mögötte.

- Üdvözlet! - Nicole szinte villámsebességgel pördült meg a tengelye körül, így elvesztette az egyensúlyát és nekiesett az asztalának. Az előtte álló férfi közelebb lépett és kedvesen felsegítette, így Nicole szeme találkozott Kratan Ky’retkyével.