Ex Deo 5

Jared Zoon megtörölte az arcát. Az Ellenállás vezetői szinte dárdaként fúrták bele a tekintetüket, ami frusztrálóan hatott. Újra lesimította a ruhájának ráncait, nem mintha olyan különösen ráncos lett volna az inge, inkább egy mellékcselekvés volt ez izgalmában.

- Abba belemegyek, hogy úgy, mint most, nekem személyesen jelentsd az információidat - szólalt meg végül Brian. Az Átokhozó szürkésbarna katonai zubbonyban ült előtte, oldalán egy szőke nővel, aki láthatóan a szeretője volt.

- Viszont nem fogom elárulni az új főhadiszállás koordinátáit - fejezte be a kiválasztott. Zoon nyelt egyet. Számított erre a válaszra.

- Mr. Godfrey ragaszkodik ehhez. Szerinte a kölcsönös bizalom szimbóluma lenne, ha mindkét fél tudná a másik titkait, így tudnánk azt, hogy hol rejtőzködik az Ellenállás.

- Mi sem tudunk semmit Godfreyről! - vágott közbe Moore élesen.

- Ebből nem engedhetek. A főnököm azzal bízott meg, hogy erősítsem meg a két fél közötti megállapodást. Amennyiben ez nem jön létre, úgy a megbízom felmondja azt - Zoon szétnézett a tagokon - Mondanom sem kell, hogy ez mekkora veszteség lenne Önök számára.

Moore felhorkantott, azonban Brian csendre intette. Az ifjú kiválasztott mélyen a küldönc szemébe nézett.

- Godfrey meghal, ha ezt megteszi - szólalt meg higgadt, hűvös hangon, amitől Zoon hátán végigfutott a hideg - Ha nem én, akkor az Alapítók ölik meg. Ezzel ő mindenképp veszít.

Brian felállt és közelebb lépett Zoonhoz.

- Ami pedig a bizalmat illeti… Nem hiszem, hogy bízhatok egy olyan alakban, akitől még a saját alkalmazottai is rettegnek - szünetet tartott, amíg beleszagolt a levegőbe. Szinte érezte Zoon félelmét, ez magabiztossággal töltötte el - A többi nyugtalanító dolgot, kiváltképp a főnököd étkezési szokásairól hallott pletykákat pedig nem is szeretném megemlíteni.

Zoon szinte érezte a hideg sötétséget, ami ellepte a szobát. Akkor keletkezett, amikor Brian közelebb lépett hozzá. Jared ismerte ezt az érzést, ahhoz volt hasonló, amit akkor érzett mikor Godfreyel beszélt. Brian íriszében aranyszínű fény pislákolt, szinte megbabonázta.

- A megbízóm… nem fog örülni ennek a válasznak - nyögte ki végül.

- Nem - bólintott Brian - De le fogja nyelni. A megalomániájának az egyetlen korlátja a tiszta logika lehet. Ha elárul meghal, így vagy úgy, de biztosan.

- Kérlek… Brian… - Zoon nem az Ellenállást, sokkal inkább a saját életét féltette. Tudta, hogy Godfrey mit csinálhat vele.

- Végeztünk! - suttogta higgadtan a kiválasztott, azzal megfordult és kisietett a szobából. Zoon megsemmisülten nézett maga elé. A lány is felállt és Brian után sietett. Moore még Potterrel beszélgetett, majd látva Zoon kétségbeesését, a hadnagy közelebb lépett hozzá és megveregette a vállát.

- Nyugalom. Küldünk veled kíséretet. Ha esetleg Godfrey nem nyelné le könnyen a választ, úgy a személyednek nem fog bántódása esni - megszorította a vállát, amolyan apaian. Jared Zoon megpróbált egy erőltetett mosolyt varázsolni az arcára.

Brian a konyha közepén állt. Kezét végigsimította az ebédlőasztalon, azon, amelyiken több mint egy éve Grimoire meghalt. Itt kezdődött az egész, gondolta, habár ez nem volt teljesen igaz. Valójában már több ezer éve elkezdődött. Az ajtó szétnyílt, Meredy lépett be rajta. A nő lassan közelítette meg, majd átkarolta hátulról.

- Mi a baj? - kérdezte miközben a férfiba fúrta magát.

- Godfrey. Ennek következményei lesznek - megfordult és szembe nézett a nővel.

- Kérlek… Gondolkodnom kell. Nemsokára indulunk vissza a főhadiszállásra.

- Ha maradok, akkor segíthetek - próbálkozott Meredy, azonban látta Brian gondterhelt arcát. Ilyenkor mindig elvonult. Néha mintha hallotta volna, hogy magában beszélget, ami nyugtalanította.

- Nem. Kérlek… - azzal az ajtó felé mutatott. Meredy már értette ezt a célzást, az utóbbi hónapokban egyre sűrűbben fordult elő, hogy Brian egyedül akart maradni. Így hát egy csókot lehelt a férfi arcára, majd sarkon fordult és kiment. Brian egy apró ujjmozdulattal bezárta az ajtót.

- Jól csináltad - szólalt meg egy ismerős, apai hang miután az ajtó egy szisszenéssel bezáródott. Brian lassan a hang irányába fordult. Parsons atyai arcával találta szembe magát. A volt professzor a konyhaasztalnak támaszkodott, lábát keresztbe vetette.

- Mint mondtam, Godfrey nagyobb befolyást fog követelni magának, Neked pedig kordában kell tartanod. Jól csináltad - ismételte meg. Brian lassan beletúrt a hajába és felsóhajtott.

- Godfrey nem fog örülni. Van olyan őrült, hogy meg fog próbálni elárulni minket.

Parsons megrántotta a vállát.

- Édes fiam, ez csak tőle függ. Te azt tetted, amit tenned kellett.

John Parsons szelleme már több mint egy éve kísértette az ifjút. Eleinte meg volt győződve arról, hogy simán csak az ő őrülete burjánzik el, és annak a kivetülése az öreg professzor visszatérése. Mostanában azonban ez egyre jobban megcáfolódott. Parsons tanácsokkal látta el, és olyan dolgokat tudott, amit csak a szellemi dimenzióba tudhatott meg. Vagyis nem Brian őrülete volt, mert akkor kizárólag azokat az információkat tudta volna, amit Brian. Az ifjú kiválasztott sokszor megpróbálta megtudakolni, hogy a professzor hogy lehet itt vele, azonban Parsons mindig csendre intette. Fontosabb dolgunk van - mondta.

- Hogy miért vagyok itt? - szólalt meg hirtelen a szellemkép, mire Brian felkapta a fejét. A professzor elmosolyodott - Ezen töröd a fejed újfent, nem igaz?

- Sajnálom, hogy nem volt időm elmondani Brian, de sietnünk kellett. Nem szórakozhattunk ilyen, bocsáss meg, de fölösleges kérdésekkel.

- Fölösleges kérdések? - kérdezett vissza Brian, kicsit talán élesebben a kelleténél - Meghaltál és most újra itt vagy! Nem tudom, hogy ez lehetséges-e egyáltalán! Ez fölösleges?

Parsons megkerülte az asztalt és leült Briannel szembe, majd intett a férfinak, hogy foglaljon ő is helyet. Brian megrázta a fejét.

- Fölösleges, igen. Ne haragudj, de miért fontos bármilyen szempontból, hogy hogyan lehetek én itt? Az én meglátásom szerint csak az fontos, hogy mit csinálok. Segítek neked - rámosolygott a férfira miközben tekintetével az arcát fürkészte - Grimoire meghalt. Kratannak ott van Merlin és az Alapítók. Neked pedig nem volt senkid.

- Ez még nem magyarázza azt, hogy hogyan volt képes visszatérni a halálból.

Parsons legyintett.

- A világban sok mindenre nincs magyarázat, fiam. Minden kérdés csupán egy újabb kérdéshez vezet el. Ha azt mondom, hogy úgy jöttem vissza, hogy átjöttem a dimenziók kapuján, az megmagyaráz bármit is?

- Igen. Biztosabb leszek benne, hogy nem őrültem meg… Vagy hogy nem az Alapítók játszanak velem, esetleg Ő - mondta komolyan a kiválasztott.

- Az Alapítók nem tehetik ezt meg. Kötik őket a szabályok.

Brian kínjában felnevetett.

- Megint ezek a szabályok, amikről Freightliner is beszélt. Mik ezek? Mit takarnak? Gondolom, ezt sem fogod elárulni!

- A szabályok azok amik. Az ismeretük nem visz előbbre téged semennyivel. Válaszokat kutatsz, pedig azok illúziók - megigazította az ingét - A valóság, amit érzékelsz az válasz bármire is? Létezik egyáltalán? Úgy döntöttél, hogy a valóságnak azt a szeletét látod meg, amit. De teszem azt, Kratan másik valóságot választott. Melyik az igazi? Ő gonosz? Az Alapítók azok? Ezt Te döntöd el, fiam, csak is te.

- Azt akarod mondani, hogy talán nem azok? Embereket mészárolnak le, kultúrákat döntenek porba, gyerekeket kínoznak.

- A te valóságodban igen. De mi van akkor, hogyha valójában, akik meghalnak nem halnak meg? Egyszerűen csak eltűnnek egy másik valóságba, amit te nem vagy képes érzékelni. Mi van akkor, ha a kínzás nem is kínzás? A fájdalom csupán egy illúzió, amit az ember teremt magának, mert ebben a valóságban akar létezni, a fájdalomban.

- Na és? - kiáltott Brian most már idegesen - Számukra az a valóság valós, létező! Ezért kell megakadályozni, hogy ilyenek létrejöhessenek!

- Nyugodj meg, fiam! - nevetett fel az öreg - Én téged szolgállak, nem vagyunk ellenségek. Csupán arra próbáltam rámutatni, hogy minden csak meglátás kérdése. Talán Grimoire nem ezt mondta neked a halálán? - újra felállt és Brianhez lépett, majd a vállára tette a kezét.

- Az, hogy úgy döntöttél, hogy ellenállsz és háborúba kezdesz az Alapítókkal és Kratannal, nos, ez a Te döntésed volt. Dönthettél volna úgy is, hogy feladod és az ő oldalukra állsz. Talán egyszerűbb lett volna, nem tudhatjuk.

- Nem. A jóslat arról szól, hogy a Kiválasztottak egymással szemben határozzák meg magukat.

- Valóban? A jóslat úgy szól, hogy lesz egy, aki elhozza a várva várt békét, és lesz egy, aki mélybe taszítja az univerzumot. Nem látok egymást kizáró tényezőt. A kettő egyszerre és külön-külön is jelen lehet. Egyszerűen ti úgy döntöttetek, hogy külön utakat jártok be.

- A sötétség és a mély feltételezi a békétlenséget - vágott vissza Brian.

- Lehetséges. Mint mondtam én melletted állok. Csupán úgy gondoltam, hogy érdekes lehet ezen elgondolkodnod. Hiszen Ő is békét akar, az Alapítók is. Akkor végül melyik a sötétség? - megkerülte Briant és a szemébe nézett azzal a meleg mosollyal, amit Brian már nagyon jól ismert - És melyik a fény?