2013. november 9., szombat

Nincs árnyék fény nélkül



Hatodik fejezet
                Nincs árnyék fény nélkül

A sivatagot hamar felváltották a hegyek. A hágók szinte járhatatlanok lettek volna, ha egy egyszerű, mágia nélküli ember próbált volna meg átjutni rajtuk. Kratanék így is lassan haladtak azonban, hisz gyalogolniuk kellett, a rúna csak apró jeleket fogott, így a végcélt soha nem tudta megmutatni. A köréjük húzott fal miatt nem fáztak, ettől függetlenül az utazás maga is kimerítő volt. Főleg, hogy Nicole nem volt hozzászokva a túrázáshoz, világéletében városi nő volt, szinte soha nem hagyta el Merlinnaest. Kratan próbált segíteni rajta azzal, hogy különböző energiát adó rúnákat varázsolt rá, ám ezeket sem lehetett mindig használni, főleg mikor már több napja meneteltek folyamatosan.
Lassan aztán a terep egyre könnyebbé vált és nemsokára megpillantották az északi tengert, a Cassiopeiát.
A Cassiopeia volt a legnagyobb kiterjedésű tenger, mely keleten a nagy óceánba, a Cronosba folytatódott. Az egész északi területet az Olympus után a Stark régió fedte le, mely a bolygó leghidegebb pontját is magába foglalta. A helyiek halászatból próbáltak megélni akkor, mikor épp a kikötők nem fagytak be.
Kratan körbenézett és egy kisebb barlangot vett észre az ereszkedőn. Talán csak egy szél vájta mélyedés volt, azonban ha a védelmi rúnákat ki is cselezik, ott talán nem találják meg őket, ha bárki is a nyomukban van.
- Ott megpihenhetünk! - mutatott a barlang felé, mire Nicole megrázta a fejét.
- Menjünk tovább, bírom!
- Szükségünk van természetes alvásra és élelemre, a mágia egy idő után leépíti a testet - mondta Kratan. Nicole még hosszasan nézte, aztán bólintott. Nem akart vitatkozni a mágussal. Így aztán szépen lassan leereszkedtek a barlangig, ahol Kratan gyorsan fel is állította a védelmi rúnákat, majd egy gyors teleportálás után egy vaddal jelent meg a vállán.
- Bárhova teleportálhatsz az egész világon, erre egy szőrös állatot hozol vacsorának - dörmögött Nicole miközben Kratan megnyúzta a zsákmányt.
- Feltűnő lenne, ha egyszer csak megjelennék valakinek a konyhájában. Azután pedig könnyen lenyomozhatnak. Ha nem kéred, akkor megeszem a részed! - mosolygott gúnyosan, Nicole azonban sóhajtva elfogadta az átadott sültet.
Tűzre nem volt szükségük, a mágia gondoskodott a kellemes szobahőmérsékletről, egy fénygömb pedig világításként szolgált.
- Hogyan akarod meggyőzni az Ellenállást arról, hogy bízzanak benned? - kérdezte Nicole miközben nagy nehezen sikerült leharapnia az újabb húscafatot a csontról. Kratan megvonta a vállát.
- Rá kell jönniük, hogy én vagyok az egyetlen esélyük. Az ellenségünk közös. Na meg téged is meggyőztelek valahogy! - tette hozzá mosollyal az arcán. Nicole szúrósan nézett vissza rá.
- Még nem győztél meg! Beszéltél nekem a kételyeidről, arról, hogy miért tartod jónak az Alapítók ötletét, de ettől függetlenül, ha nem lettünk volna konkrétan, majdnem hogy összezárva a fővárosban, akkor nem alakult volna így. Ha nem zártak volna Merlinnaesbe, akkor már én is az Ellenállásban harcoltam volna ellened!
- Megvezettek! - védekezett Kratan, mire a nő felhorkant.
- Na és? Elmondtak neked szép történeteket a jövőről, te pedig egyből ugrottál a markukba! Senki nem kötelezett arra, hogy a tervükért öljél, ne felejtsd el Kratan!
A férfi emlékezett Susannahra és Malcolmra, ahogyan összebújva várták előtte a közelgő halált. Emlékezett John Lockera, Edmund Burkera és Jeremy Benthamra, valamint Alexandra Rousseaura, aki elárulta a barátait érte és egy szebb jövő reményében. Valóban szebb jövőt ígértek az Alapítók? Emlékezett arra is, ahogy Merlin elmondta neki, hogy ő ölte meg a családját, a katonai kiképzésre, a halálra, amivel életében szembesült. Mikor Merlin megosztotta vele az Alapítók tervét, akkor olyan….
- … Helyesnek tűnt - motyogta maga elé - A szüleim igazságtalan halála és a katonaság, a világban tapasztalt korrupció után… helyesnek és igazságosnak tűnt. Ha nincsenek érzelmek, akkor nincsen gyűlölet, nincsen felesleges halál.
- Te magad idéztél elő felesleges halált! - vágott közbe idegesen Nicole - Összeálltál azzal, aki megölte a szüleidet!
- Tudom! - harsant fel Kratan mély, öblös hangja szigorúan, mire a nő elhallgatott. Az Átokhozó szemei szinte izzottak, azonban a harag tárgya nem Nicole volt.
- Azt hittem a megbocsátás tényleg erény. A cél szentesíti az eszközt. Merlin elmagyarázta, hogy miért kellett mindennek megtörténnie én pedig elfogadtam. Nem szerettem érte, sőt! De valahol el kellett kezdeni a megbocsátást, ahhoz hogy elhozhassam az örök békét.
- Talán naiv voltam, de azt hittem, hogy most végre egy életnyi sötétség után végre kiléphetek a fényre. Én leszek Kratan Ky’retky, az Aranygyermek, az aki elhozza az örök, tökéletes világot!
- De ez nem volt igaz soha - mondta Nicole miközben közelebb merészkedett a férfihez és a szemébe nézett. Ében színű, metsző tekintet fogadta.
- Érzelmek nélkül nem lett volna céljuk az embereknek. Élettelen bábuként rángattak volna kedvükre az Alapítók. Ez talán tökéletes?
- Igen - jelentette ki őszintén Kratan - A tökéletes semleges jelző, te abból a szempontból nézed, hogy számodra jó-e vagy rossz. De a szó lehető legtisztább értelmében ez a tökéletes.
- Akkor nem akarom a tökéletest - szólt közbe Nicole - És épeszű ember nem is akarhatja.
Kratan szótlanul ült előtte. Szemei a nő tekintetét fürkészték.
- És most? Mi változott Kratan?
- Hogy érted?
- Elárultak, megaláztak, megölték a családod. De változott valami?
- Nem értem - az ében szemek összeszűkültek.
- Ettől függetlenül minden, amit tettél, az valós. Embereket öltél, kíméletlenül. Elárultad a barátaidat. Hathatósan közreműködtél abban, hogy elkapják és kivégezzék őket, sőt az egyiket el is sikerült kapnod.
Szünetet tartott. A némaság súlya szinte agyonnyomta az Átokhozót. A nő hideg tekintete a szívébe hatolt.
- Azt akarom tudni Kratan, hogy változott valami? Hiszel még a tökéletes világ meséjében, attól függetlenül, hogy az Alapítók elárultak? Mit csinálsz, ha esetleg eljutsz Ő elé és arra kerül a sor, hogy döntened kell: kiszabadítod, vagy örökké bebörtönzöd?
- Nem tudom - suttogta elhaló hangon a férfi. Nicole sóhajtott.
- Na, látod, amíg ezt nem tudod, addig nem tudok benned teljes mértékben bízni, és az Ellenállás megmaradt tagjai sem fognak. Mert, bár akkor számodra talán nem egyértelmű Kratan, az emberiség szereti az érzelmeit. Szeretünk rendelkezni a sorsunk felett. Amíg nem tisztázod magadban ezt, addig nem lehetsz se a fény, se a sötétség.. csak egy bosszúálló leszel, semmi több.
- Szóval jobb, ha előbb-utóbb döntesz. Te is tudod, hogy ez már többről szól, minthogy megállítsuk az Alapítókat! Kiválasztott vagy és feladatod van! - azzal megfordult és lefeküdt, magára hagyva ezzel Kratant a gondolataival.

2 megjegyzés:

  1. Eskü most már el kellene kezdenem olvasni a könyved xD már meg van a gépen dokumentumban, gyönyörü szépen le tudtam mentegetni a fejezeteket egy doksiba, egy-két órát elpepecseltem vele, hogy semmi hiba ne legyen meg elfogadja a neveket ilyesmik, de valahogy még nem tudtam rá venni magam, hogy elkezdjem újra elölről az egészet olvasni.... már vége van a vizsga időszaknak szóval már az se akadály. Hamarosan bepótolom :)

    VálaszTörlés
  2. Már egy éve nincs új rész/fejezet... Mi lett veled?

    VálaszTörlés