Deus ex machina 3

Redfang fényben ragyogó városa hirtelen váltott színeket. A sötét fellegek lassan és kíméletlenül kúsztak be a nap elé. A szél felerősödött, és a por, amely amúgy is jellemezte a várost, gyakorlatilag porviharrá alakult. A lakosok megszaporázták a lépteiket, a külvárosi eladók meg a takarófóliákkal bajlódtak. A Védelmi Osztag járőrei is menedéket találtak az egyik közeli kocsmába. A sárgásszürke fergeteg tornádóként söpört végig a külvároson, miközben az ében színű felhők között kék villámok cikáztak végig. Az egyik lakótelepen egy elhagyatott játszóteret tépázott meg a porvihar. A hyperioni fából készült dung-fung asztal már korhadásnak indult, lassan használhatatlanná vált. A mászókák rozsdásan meredtek ki a kopár földből, valószínűleg egyik sem felelt meg a védelmi előírásoknak már.

Úgy tűnt a helyiek már hozzászoktak az efféle viharokhoz, nem is nagyon törődtek az időjárással, azonban Brianra, Meredyre és Haroldra érdeklődve figyeltek fel. A három csuklyás alak a vihar ellenére tovább haladt a belváros irányába. A Védelmi Osztagosoknak azonban jobb dolguk is akadt, a kezdődő kocsmai verekedést próbálták elhárítani, így aztán a három feltűnő alak nehézségek nélkül ment tovább.

A külváros ócska, dísztelen házai lassan elmaradtak mögöttük és megjelentek a gyönyörűen faragott gótikus építmények. Nem voltak olyan hatalmasak, mint Merlinnaes városában, azonban csaknem olyan impozánsak mindenképp. Itt bent a porvihar is kezdett alábbhagyni, ráadásul a csöpörgő eső azt a kis port is sárrá változtatta.

Brian mélyebben az arcába húzta a csuklyáját és a többieknek is javasolta, hogy tegyenek így. Nem volt kérdéses, hogy a Védelmi Osztag vérdíjat tűzött ki mindegyikük fejére, így nem csupán az utcán járőröző osztagosok jelentettek gondot, hanem azok is, akik engedtek a busás jutalom szenvedélyes dalának. Harold az egyik újságoshoz lépett és belenyomta a tabletét. Minden hírforrása szükségük volt, még akkor is ha pontosan tudták, hogy cenzúrázzák őket. Potter professzor pedig biztosította a tableteiket, így a Birodalom nem tudta visszakövetni őket, még akkor se, ha közvetlenül egy újságostól töltöttek le híreket. A Pozitronic gép panelja zölden felvillant, ezzel jelezte, hogy a letöltés sikeresen megtörtént, így Harry kihúzta a tabletét, és utat engedett a türelmetlenül várakozó lakosoknak.

A feketeség hatalmasat dörrent felettük, mire az eső megeredt. Brian örült neki. Az eső kiváló indokot adott számukra arra, hogy csuklyában szeljék át a várost, ami egyébként túl feltűnő lett volna.

- Most merre? - kérdezte Meredy. Brian őszintén szólva maga sem tudta erre a választ. A város még kis kereskedővároshoz képest is túl nagy volt, direkt pedig nem kérdezgethettek Ripettékről.

- Végigjárjuk a főutat, és hallgatjuk a pletykákat, benézünk a kocsmákba esetleg. Ha igazak a hírek, akkor Ripették nem kevés emberrel szöktek meg, annak a sok embernek meg lennie kell valahol és feltűnést kell keltenie - mondta Brian, majd megfordult és tekintete épp összetalálkozott a sikátorban álldogáló szürke kis emberével. Az magára húzta az esernyőjét és hátat fordított nekik, majd megszaporázta a lépteit.

- Francba! Észrevettek minket! - morogta az Átokhozó - Meg kell szakítanunk a küldetést. Gyerünk a megbeszélt helyre!

Meredy Harryra nézett, aki félve kapkodta a szemét. Mögöttük Védelmi Osztagosok jelentek meg.

Brian összeszorította a kezét, varázsolni készült, mikor is valaki megérintette a vállát. Két elegáns öltönyös alak állt mögötte, a háttérben pedig a szürke kis ember szipogott és krákogott.

- Mr. Bitroy és társai - biccentett a többiek felé az egyik öltönyös - Kérem jöjjenek velünk. Biztonságba visszük Önöket.

- És ha nem? - kérdezett vissza dacosan Brian. Az öltönyös megvonta a vállát.

- Akkor kénytelenek leszünk magukat a Védelmi Osztag bátor harcosaira bízni.

Meredy megfogta Brian kezét, majd a férfi szemébe nézett és bólintott. Briannak el kellett ismernie gyönyörű mélykék szemei voltak.

- Nos, akkor uraim, menjünk! - fordult vissza az öltönyös alakokhoz.

A főút gyönyörű szobrokkal volt szegélyezve mindkét oldalon. Mindegyik szobor vagy egy középidőkbeli hőst, vagy egy híres csatát ábrázolt. A statikusan merev gótikus katonák félelmet nem ismerve rohamozták a démoninak ábrázolt Vörös Király hordáját, de volt ott szoborcsoport a grimoireisták felkelésének leveréséről. Háromszáz évvel ezelőtt egy híres grimoireista, Grand Hzura felkelt az Imperium ellen, és magának követelte a trónt. Arra hivatkozott, hogy Merlin hagyatéka sötétséget rejt és az egész népet veszély fenyegeti. Brian mindig úgy gondolt Hzurára mint egy őrültre, azonban most már máshogy szemlélte a dolgokat. Valószínűnek tartotta, hogy maga Grimoire buzdította fel az ifjú mágust a lázadásra.

A vihar nem csillapodott, könyörtelenül tépázta a főút menti fákat, az eső pedig bevágott az esernyők és csuklyák alá is. Az öltönyös alakok intettek, mire a kis csapat letért a főútról és egy elegáns mellékúton folytatta tovább az útját, úgy tűnt a város gazdagabb negyede felé. A merev gótikus építményeket csipkézett, vörös és lila színben pompázó rózsaablakos villák váltották fel. Timpanonok és gyönyörűen megmunkált oszlopfők rengetege következett. A fehér márvány még így a viharban is szinte ragyogott a falakon. Brian kezdett megnyugodni, a vendégeik nem az osztagosoknak vagy a rendőrségnek akarták adni őket, bár még nem volt tiszta a szándékuk.

A két öltönyös hirtelen megállt és feléjük fordult. A szürke kis ember pedig az egyik villa ajtajához lépett és érthetetlen nyelven beszólt a kommlinken.

- Itt vagyunk! - szólalt meg az egyik marcona alak. Meredy épp megkérdezte volna, hogy hol az az itt, azonban a fickó folytatta - Kérem fáradjanak beljebb!

Ez a villa talán még a többinél is impozánsabb volt. A bejárattól nem messze két hatalmas krirri skorpió szobra fogadta őket. Halálos mérget tartalmazó farkuk diadalmasan nyúlt az ég felé. Harry és Meredy ámulva nézte őket, miközben a két öltönyös alak próbálta beljebb tessékelni őket. Az ajtón két ismeretlen férfi domborműve állt, maga az ajtó pedig a legnemesebb krirri fából készült, a Zugrawemből, amely csak a Krirr szektor belsőbb területein volt megtalálható.

Az ajtó lassan kinyílt és feltárta a villa belsejét. Belül meglepően visszafogott volt, legalábbis egy luxuslakosztályhoz képest. A sarokban egy saját teleport készülék foglalt helyet, míg az előszobán túl sárgás és vöröses puffok hevertek, azok szolgáltak ülőgarnitúra gyanánt. A falon egy mérsékelten nagy holoTV függött, ahogy Brian meg tudta ítélni Tramfor márka lehetett.

- Fel a lépcsőn! - intett nekik az egyik öltönyös, mire kénytelenek voltak megindulni a márványlépcső felé.

A lépcső tetején az utasítás szerint balra fordultak és egy kisebb szobába nyitottak be. Ez lehetett a dolgozó. A panorámaablak pont a város legszebb része felé nézett, és teljesen bevilágította a helyet szebb napokon. Úgy tűnt a legtöbb bútor krirri fából készült, a székek és az ablak előtt helyet foglaló hatalmas, profin megmunkált asztal is. Az asztal mögött most egy sötétlilás, csaknem fekete öltönyös alak foglalt helyet. Nyakában sötétnarancs selyem nyakkendő lógott, rajta vörös skorpió ágaskodott. Mellénye kigombolva, így könnyebben rá tudott hajolni az előtte lévő sültre. Szénfekete rövid haja volt, amolyan tüsi fajta. Arcéle elegánsan ívelt, orra hosszúkás, szája viszont picit aránytalanul nagy volt. Enyhén remegő kezében lévő villával beledöfött a véresre sütött húsdarabba és a szájához emelte. Vörösre festett barna szaft folyt ki a szája szélén ahogy rágta a porhanyós sültet.  

Ahogy beléptek a szobába a titokzatos alak felemelte a koszszürke szemét, megtörölte a száját a szalvétával, majd elmosolyodott.

- Fáradjanak beljebb és foglaljanak helyet, hölgyem és uraim! - nyújtotta ki kezét az asztal előtti székek felé. A vendégek feszélyezetten ültek le az idegen elé.

- Hadd mutatkozzak be! - állt fel előttük - Vincent Godfrey vagyok.

Brian így már értette honnan is volt ennyire ismerős számára a fiatal férfi. Charles Godfrey pár éve még az imperiumi Tanács egyik tagja volt, azonban nyugdíjba vonult, nem kis médiavisszhangot keltve. Nyíltan kritizálta az Uralkodót, amiért a Godfrey családot a Krirr szektorba tették felügyelőnek, míg egész történelmük során a Horus szektor sivatagos területének felügyelői voltak. Akkoriban sokszor volt az egész család az újságok címlapján, Vincent Godfrey így onnan lehetett ismerős számára.

- Ön Charles Godfrey fia, igaz? - kérdezte Brian miközben levette a csuklyáját. Már nem törődött az inkognitó fenntartásával. A vendéglátójuk bólintott.

- Sajnálom, hogy így kellett elrángatnom magukat, de higgyék el, szükséges volt - magyarázta, habár a folyamatosan őrülten járó szemei és a vigyorra húzódó szája nem árulkodott valódi sajnálatról - Nagy kockázatot vállaltak magukra, hogy bemerészkedtek egy ilyen városba, ami köztudottan a helyi kereskedelmi élet csomópontja.

- Elővigyázatosak voltunk - morogta Brian. A szürke szempár megpihent rajta.

- Ahogy látjuk, nem eléggé. Önök mind körözött bűnözők az Imperium egész területén. Az Ön elfogásáért, Mr. Bitroy, pedig egy egész szektor kormányzóságát ajánlották fel, nem kevés anyagi juttatással.

Brian elvigyorodott.

- Tehát át akar adni minket - csak próbálja meg, gondolta, elporlasztom az egész villáját. Vincent Godfrey mosolya azonban nem lankadt.

- Dehogy. Bár nem tagadom, hogy megfordult a fejemben. Egy csapással megoldhatnám családom gondját, visszaszerezhetném Horus szektort a Godfreyeknek - ábrándozva meredt a semmibe - De talán maguk értékesebbek annál, mintsem hogy az Imperium új uraira bízzam Önöket.

Meredy felhorkant.

- Nem áruba bocsájtható állatok vagyunk.

Az ifjú Godfrey megrázta a fejét.

- Félreértett kisasszony. Én segíteni akarok maguknak, bármi is legyen a küldetésük.

Mielőtt Meredy meglepődve visszaszólhatott volna Brian vágott közbe.

- Miért segítene? - gyanakodva fürkészte. Godfrey legyintett, majd az előtte lévő pohárból felhörpintette a maradék bort. Keze még mindig remegett, úgy tűnt ezt nem az idegesség teszi.

- Az Imperium soha nem volt a családom barátja. És amit az új urairól hallunk, nos azt hiszem ez nem is fog megváltozni, illetve annyiban igen, hogy most senkinek a barátja nem lesz. Felesleges lenne újra megszerezni a Horus szektort, ha egyre jobban építik le az emberek jogait és befolyását. Ráadásul ott vannak a sorozatos letartóztatások is.

Brian kétkedve fogadta a választ.

- Van egyáltalán fogalma arról, hogy mire készülünk, és hogy ezzel árulást végez?

Az őrülten villogó szempár újra rámeredt, majd Godfrey elnevetett. Harsány, rikácsoló nevetés volt ez, nem illett az elegáns, ifjú megjelenéséhez.

- Nézze Mr. Bitroy, lassan az is árulás lesz a Végrehajtó Bizottság szemében, ha arisztokrataként életben van! Szeretek a dolgok elébe menni - újabb pohár bort töltött magának - A küldetésükről pedig… Gyanítom, hogy maguk Ripett Blackmoore kapitányt keresik és az ő renegát embereit, nem igaz?

A csapat egy emberként lepődött meg. Brian nem jutott szóhoz. Honnan tudta? Godfrey vigyorgott.

- Gyakorlatilag az egész városban vannak besúgóim. Apám Redfang felügyeletét bízta rám, amit sajnos a Végrehajtó Bizottság semmissé tett, és most valami jelentéktelen öregúr felügyeli, de attól még az embereim és a befolyásom megmaradt. Ripették érkezése nem volt előttem titok, ahogy az Önöké sem.

Belekortyolt a frissen kitöltött nektárba, majd lenyalta a szája széléről a maradék vörös nedűt.

- Ha jól sejtem megpróbálják megnyerni őket az ügyüknek. Ezért vannak itt. Én pedig azért, hogy ebben Önöknek segítsek - vigyora szélesebbre húzódott mire kivillantak fehér fogai. Brian kelletlenül bólintott. Szüksége volt Godfreyre, legalábbis egyelőre.