Deus ex machina 2

A lila áttetsző csápok újra átkarolták, majd az alaktalan valami halkan egy szót suttogott a fülébe: Ébredj! Brian Bitroy pedig kinyitotta a szemét. A fürdőszoba márványpadlóján hevert, arccal előre. Feje és a csuklói fájtak, valószínűleg beverhette mindkettőt mikor elájult. Hideg veríték siklott végig a testén mikor visszaemlékezett arra, amit látott. Lassan feltápászkodott és körbenézett a szobában. Parsonsnak nyoma sem volt, a szédülés pedig kezdett alábbhagyni.

Beletúrt a hajába, majd arcát a tenyerébe temette. Megengedett magának egy pár könnycseppet. Már lassan egy éve nem látta a szüleit, barátait. Már majd egy éve volt annak, hogy rázúdult ez az egész. Ő az egyik Kiválasztott. Még fel sem fogta ennek a terheit, már fel kellett nőnie a feladathoz. Megpróbált erényes vezetőnek látszani, azonban fogalma sem volt arról, hogy mi legyen a következő lépés. Az egész Birodalom ellen nem küzdhettek, ez túl nagy falat volt neki. Magában elhordta mindennek Grimoirét és Merlint, az egész világot, amely nem hozott számára mást, csak keserűséget.

Megtörölte a szemét és magára öltötte a köpenyét. Több mint két óráig volt kiütve, ő pedig biztos volt abban, hogy a felderítők már készen álltak. Így hát még egy utolsót sóhajtott, majd kilépett az ajtón.

Fogalma sem volt arról, hogy miért álmodik ugyanarról a lila borzalomról minden este, de bármilyen groteszk is volt a helyzet: az elméje kezdett hozzászokni. Az áttetsző csápok ölelése bátorítólag hatott, kedves és meleg volt. Mikor a csápok átkarolták úgy érezte, mintha újra gyerek lenne, és anyja átkarolná este egy nagy vihar közepette.

A megnyugtató érzés mellett azonban ott volt a félelem is. A félelem attól, hogy kezd megőrülni. Grimoire bár részletesen nem mondta el, se nem írta le a számára, de valami hasonlót élhetett át Merlin is, ettől pedig a hideg borsódzott a hátán. Ráadásul itt volt most Parsons rémképe is. Úgy érezte el kell mondania valakinek, amit látott. Így mielőtt még a felderítőkhöz ment volna, megállt Moore szobája előtt és bekopogott. Bentről egy ismerős hang szólt: Szabad!

Valószínűleg egy tudós többet tudott volna segíteni rajta, viszont Brian ódzkodott attól, hogy Marrick professzort keresse fel. Nem akarta azzal traktálni, hogy a halott barátja most őt kísérti.

Moore szobájában a kellemesnél kicsit hidegebb volt, a hadnagy jobban szerette a hűvösebb légkört, könnyebben el tudott aludni. Épp a borotválkozást fejezte be mikor Brian benyitott. Egy utolsó mozdulattal megigazította kis kecskeszakállát majd az Átokhozó felé fordult. Brian nem tudta soha elkerülni, hogy első tekintete ne a hadnagy levágott csonkjára tévedjen - valamilyen szinten ebben is felelősnek érezte magát - ám úgy tűnt Moore-t ez nem zavarta.

- Nem a felderítőkkel kéne lenned? Azt mondtad velük mész - az elmúlt hónapok alatt mindenkivel belsőségesebb viszonyt alakított ki, már nem magázták egymást se Moore-al, se Potterrel.

- De igen. De előtte valamit el kell mondanom.

A hadnagy széttárta a karjait - illetve csak a jobbat és a bal csonkját.

- Mondjad!

Brian a kezét tördelte idegességében. Nem igazán tudta, hogyan vezesse elő a dolgot. Kifújta a bennragadt levegőt és lassan belekezdett.

- Ma a parancsnoki szobában mikor hátranéztem, nos nem volt semmiség. Parsonst láttam - a hadnagy kissé feljebb emelte a fejét - Nem csak láttam, hanem beszélt is hozzám. Ő mondta, hogy mennem kell Ripették elé.

Itt szünetet tartott, azonban Moore nem szólalt meg, így hát folytatta.

- És mikor bementem a szobámba, ott is láttam. Illetve… ott is beszélt hozzám - kezével megtörölte a szemlét - Kicsit úgy érzem mintha… mintha kezdenék megőrülni.

- Pihenned kell! - szólalt még végül Moore a maga dörmögő hangján - Hidd el a többiekkel tudunk nélkülözni pár óráig, napig. Te vagy a kiválasztottunk, neked van a legnagyobb szükséged a pihenésre, illetve nekünk van arra szükségünk, hogy kipihent legyél.  

Brian megrázta a fejét.

- Már hónapok óta nem alszok jól. A munka pont pihentet engem.

Moore megcsóválta a fejét, de úgy tűnt nem firtatja tovább a dolgot.

- Akkor dolgozz, nekem mindegy. Pihenésre van szükséged mindenképp. A hallucinációk pedig elmúlnak.

Brian bólintott és a kilincs felé fordult, azonban az utolsó pillanatban megállt.

- De biztos, hogy ez csak hallucináció?

Moore érdeklődve fürkészte, majd vállat vont.

- Mi más lenne? Csak nem hiszed, hogy Parsons szelleme kommunikál veled? - megpróbálta az utolsó mondatot viccesre venni, azonban ez nem igazán illett a mogorva személyiségéhez. Brian nem tudott válaszolni, meredten bámult maga elé. Ő maga sem volt képes eldönteni, hogy mit higgyen.

- A halott az halott - zárta le Moore - A pihenés majd elmulasztja ezeket a rémképeket.

Brian mereven bólintott, majd kilépett a folyósóra és megindult a felderítőcsapat felé. A halott az halott.

 A felderítők már a külső teraszon álltak, már csak az Átokhozóra vártak. Tízen voltak, mind a régebbi tagok közül került ki. Ott volt Harold Drom, aki éhezve bolyongott családjával a hegyek között, amíg Brianék rájuk nem találtak. A kicsi Susy átölelte az apját, majd az anyjával együtt visszamentek a szállásukra. Harold elfordult és megtörölte a szemét.

Gregory Lightwood újságíró volt a régi világban, egészen addig, amíg megpróbálta leleplezni az Alapítók összeesküvését, és megpróbált rámutatni az egyértelmű csalásokra. A Védelmi Osztag egy egész csapatot küldött az elfogására. Greg csak a szerencséjének köszönhette, hogy nem sikerült elkapniuk. Szülei és rokonai már nem voltak ilyen szerencsések, őket egyből a főváros víz alatti börtönébe, a Fekete Erődbe vitték. Gregnek fogalma sincs arról, hogy élnek-e még, habár megpróbált optimista maradni. Senki nem tudja, hogy a hatalomátvétel után milyen fejlesztések mentek végbe a Fekete Erődben, az amúgy is rossz hírű börtön valószínűleg még brutálisabbá vált.

Meredy Stranford a valaha volt Uralkodói Testőrségnél dolgozott, mint ügyintéző. A Végrehajtó Bizottság hatalomra kerülése után a testőrséget teljesen leépítették, helyét a Védelmi Osztag különleges egysége vette át. A leépítés mellett a legtöbb tagot letartóztatták és elhurcolták. Meredy nem várta meg, hogy esetleg érte is eljönnek. Családjával megpróbált északra szökni. Barátját még az indulás előtt elkapták, Meredy azóta se tudja, hogy él-e még. Öreg anyja a bujdokolás közben betegedett meg. A fagyott földbe nem tudtak sírt ásni, így kénytelenek voltak a sorsára hagyni az anyja porhüvelyét. Meredy apja azóta keveset beszél, legtöbbször a szobájukban van és a zsákmányolt könyveket olvassa. A lány ugyancsak hideggé vált, bár Brian nem tudta, hogy a történetük előtt milyen volt.

A többi menekült is hasonló évvel bírt, voltak akik a leépítések és a letartóztatások elől menekültek, mint Meredy és Greg, de voltak, akiket csupán az ezektől való félelem hajtott északra.

Brian kilépett a teraszra, mire az összes felderítő megfordult. Néhányan vidáman biccentettek felé, mások, mint Meredy csak egy pillantással üdvözölték.

- Ripették csapata a hírszerzőink szerint jelenleg Redfang városában táborozik több kis csapatra osztva. A feladat, hogy megtaláljuk és, hogy rávegyük őket a csatlakozásra. A város felé közeledve szét kell válnunk kisebb csapatokra. Nem szabad alapot adnunk a pletykákra.

- Mi van, ha nem sikerül? Hol találkozunk? - kérdezte Brandon Salver, aki egy alacsony, köpcös alak volt. Régi életében titkárként dolgozott az egyik kormányintézményben.

- Redfangon kívül, nagyjából tíz kilométerre északra van egy ősi rom, még a régi időkből. Ez lesz mindenképpen a találkozó, akkor is, ha sikerül néhány csapatot, esetleg Ripették összes emberét az ügyünk mellé csábítani.

A felderítők bólintottak. Brian sóhajtott, majd megindult a lépcsőn, le a szédítő magasságból az alföld gyönyörű zöld mezői közé.

Útjukat csörgedező patakok keresztezték, melyek tiszta selyemként hömpölyögtek le a kékesfehér magasságokból. A szín fehér tájon lassan zöld halmok jelentek meg, ahogy az alföldi területek felé értek. A hegyi állatok távolságtartóan húzódtak tőlük arrébb a sziklák mögé. Briant ez az egész emlékeztette a régi kirándulásokra a barátaival. A nosztalgia lágy, meleg hullámként csapta meg a szívét és erővel töltötte fel. Úgy tűnt a társait is feldobta a táj szépsége, habár felderítőként már többször megjárták ezeket az utakat.

A csaknem érintetlen sziklákon ősöreg növények nőttek, melyek talán még Grimoirékat is látták harcolni a Vörös Királlyal. Az egész helyet valamiféle jóérzés járta át, mintha soha semmilyen rossz nem történne ott. Mentes volt a főváros zajától és minden betegségétől, a zakatoló, füstölgő gépek bűzétől, az ármánykodó emberek lépteitől.

Greg hátul Meredyvel beszélgetett, látszott rajta, hogy erősen küzd a lány kegyeiért, azonban a szőkésbarna nő szinte ügyet se vetett rá, annak ellenére, hogy Greg nem volt ronda srác. Fekete gombszemei voltak, melyek érdeklődve fürkészték a lány pirospozsgás arcát. Úriasan hátrazselézett haja volt, habár Brian emlékezett rá hogyan nézett ki, mikor rátaláltak. Hosszú fürtjei össze-vissza álltak, több hete, hónapja nem is mosta őket, poros és koszos volt az egész megjelenése. Erélyesen előreugró állkapcsa biztonságot és erőt sugárzott, annak ellenére, hogy testalkatilag tipikus irodai munkás volt, vékony és hajlott hátú.

Meredy sem volt a legszebb lány, akit Brian életében látott, de el kellett ismernie, hogy hideg kisugárzása miatt lehengerlő volt. Arcéle erőteljes volt, szája csupán egy vékony sávként húzódott végig az orra alatt. Mindig kabátot vagy valami hosszabb pulcsit viselt, valamint a nadrágja is hosszabb, terepgatya fajta volt, így Brian és a többi férfi nehezen tudta volna megállapítani róla, hogy milyen test lakozott a ruharéteg alatt. Greg mindenesetre teljesen bele volt zúgva, ez látszott azon, ahogyan beszélt vele.

A háttérben felsejlett a találkozási pontjuk, dél első bástyájának, Morderew erődjének romjai. Az erőd a Vörös Királlyal folytatott háború után épült, annak érdekében, hogy megállítsa az esetleges újabb hadjáratokat északról. Daerren Khan, az Őrült Uralkodó korában ez az erőd volt a kavargó, mindent betöltő téboly jelképe, szinte egy egész országra való északit végeztek ki benne. Sokan azt mondják, hogy a vér annyira beivódott a falakba, hogy még manapság is látszik. És valóban voltak néhol vörös foltok az erőd falain, bár nem erősítették meg a kutatók, hogy az vér lenne-e. Valószínűleg nem akarták elrontani a babonát.

Morderew erődjétől nem messze már látni lehetett Redfang városát, mely nem volt egyéb, mint egy kisebb kereskedőváros, ami összekötötte az északi kereskedő utakat a déliekkel. A modernizáció annyira nem ütközött ki rajta. Megjelenésében átmenet volt az újkori és a régebbi korok építészeti remekei között. Néhány magasabb épület emelkedett csak ki, mint valami tüske az ellenben lapos városból.

- Lassan megérkezünk, szóval alkossunk három csoportot - állította meg a felderítőket Brian. Délről sűrű, fekete felhő gomolygott a város irányába. Vihar közeledett.