Az ember a színfalak mögött 4

Ian Banks admirális, Mærlynn Ambrosius lesimította elegáns öltönyét, majd kigombolta a két aranyszínű gombot. Halovány fény világította meg az admirális szobáját, az ősöreg könyvekből szálló por lágy táncot járt a huzattal. Merlin közelebb lépett a bárpulthoz és kiválasztotta a legrégibb whiskey-t.

- Kérsz te is? – kérdezte a háttérben álló Aranygyermeket. Kratan megrázta a fejét, mire Merlin egyszerűen csak megrántotta a vállát.

- Nem tudod, mit veszítesz!  - azzal kitöltötte magának az aranyszínű nedűt és egy lassan kortyolgatni kezdte. Lecsukta a bárpultot és kihúzott egy bakelitlemezt a polcról. Kratan érdeklődve figyelte, soha életében nem látott még bakelitet. Merlin mosolyogva rákacsintott, majd a lejátszóra helyezte a fekete karikát és vigyázva ráhajtotta a lejátszó tűjét.

Lágy zongoraszó szólalt meg az ősi szerkezetből. Merlin elégedetten dőlt le a székébe. Egy újabbat kortyolt a whiskey-be.

- Ott voltam, amikor megkomponálták – mondta csak úgy a semmibe – Egy hatalmas mágus volt. Mi is volt a neve? – körmét harapdálta – Ó, ja igen. Sir Thomas Weaver. Azt hittem a segítségemre lehet. Nagy kár.

Cinikusan megrázta a fejét. Kratan kezdte kényelmetlenül érezni magát.

- Sajnos nem sokáig élvezhette a művét – kacsintott az Aranygyermekre – De becsülettel megőriztem az utókor számára.

- A zene felesleges. Érzelmeket gerjeszt – szólalt meg végül Kratan. Merlin legurította az utolsó korty whiskey-t. Incselkedve intett Kratan felé.

- Ez így van. De ez még nem az Új Világ!

Kínos csend ereszkedett köréjük, csak a lágy muzsika szólt. Merlin fürkészve figyelte Kratan minden mozdulatát, mimikáját, majd miután az ifjú nem mozdult, elégedetten elmosolyodott és kezébe vette a kabaláját. Az ősi kőben lévő apró ásványok néha megcsillantak az elhaló napfényben.

- Tudod mi ez? – kérdezte az Aranygyermektől. Az megrántotta a vállát.

- Egy kő, amire régen írtak – Merlin megrázta a fejét.

- Nem. Ez mindennek a nyitja. Ennek a kőnek a léte fontosabb, mint az összes szánalmas ember élete a Birodalomban – megforgatta ujjai között – Ez a kő juttatott engem, ahol ma vagyok.

Keze kéken megvillant, mire egy könnyed mozdulattal porrá zúzta a követ. Leporolta a kezét majd vidáman Kratanra nézett.

- Látod, Kratan… Az emberi lét nem számít. Ez a kő nem számít. Csak Ő számít – lefújta a port az asztalról – Ez a kő nem ebből a világból származott.

Az Aranygyermek meglepődve nézte keresztapját.

- A körülöttünk lévő bolygók egyikéről? – kérdezte. Merlin felnevetett.

- Korlátolt vagy édes fiam. Nem, nem erről a bolygóról származik, nem is a körülöttünk lévőkről. Nem is a körülöttünk lévő galaxisok egyikéből. Egy másik világból.

Kratan szeme elkerekedett. Nem volt benne biztos, hogy keresztapja épelméjű.

- Ennek semmi értelme.

- Mit képzeltél? – legyintett – Az emberi nagyképűség. Nem a mi világunk az egyetlen, ami létezik. Több ezer, milliónyi világ van körülöttünk… és a világokon kívül pedig Ő. Elzárva, meggyalázva.

Felállt a székből és megkerülte az asztalt és leült a szélére.

- Mit gondoltál Aranygyermek? A jóslat azért választott ki, mert rendet kell tenned egyetlen, apró kis világban? Azt hitted a milliárdnyi apró részlet, amik miatt végül itt állsz előttem, azért volt, hogy megteremtsd a tökéletességet egy ilyen jelentéktelen világban?

Kratan úgy érezte a terem összeszűkült körülötte. Eddig is félelmetesnek tartotta keresztapját, most azonban mintha belülről égette volna a tekintete. Csak motyogásra futotta.

- Nem, Aranygyermek. Az a feladatod, hogy párhuzamba állítsd a világokat. Az a feladatod, hogy mindenhol elhozd a Tökéletességet. És… az a feladatod, hogy kiszabadítsd a világokon kívül börtönéből Őt.

- Értem – sütötte le a szemét Kratan. Merlin megigazította a nyakkendőjét.

- Nemsokára bemutatlak az Alapítóknak. De addig még fejlődnöd kell.

Kratan nyelt egyet. Merlin mesélt már neki az Alapítókról. Érzelemmentesek, hidegek.

- Miért… miért akartad, hogy megöljem Malcolmékat? – a kérdés még őt is meglepte. Merlin szemei összeszűkültek és érdeklődve vizsgálta.

- Csak nem érzelmeket tápláltál irántuk? – Kratan megrázta a fejét. Hazudott.

Merlin legyintett.

- Feleslegesek voltak – megfordult és visszament a székéhez – Most menj Aranygyermek! Meditálj el a dolgokon.

Kratan halkan fellélegzett majd egy másodperc múlva eltűnt az eltorzult térben.