2012. április 4., szerda

Bukott angyalok balladája 3

Grimoire egy apró ujjmozdulattal lenyisszantotta a Vörös Király egyik katonájának fejét, majd körülnézett a csatamezőn. Levette a sodronykesztyűjét és beletúrt a vértől mocskos, világosbarna fürtjeibe. A háború már fél éve tartott és úgy tűnt soha nem ér véget. Az utóbbi hónapokban Grimoire és Mærlynn mágiára tanította azokat, akik fogékonynak mutatkoztak rá, így a seregben egy új osztagot hoztak létre, melyet minél nagyobb becsben tartottak. A régi istenek lassan kivesztek a köztudatból, hazug isteneknek nevezték őket, vagy egyszerűen megfosztották őket ettől a tisztségtől és az Alapítókat kezdték imádni.
A mágia valóban átjárta a világot, Grimoirék egyre többször futottak bele olyan vörös seregbe, amelynél már ugyanúgy voltak mágusok, mint náluk. Vérmágusoknak hívták őket, arcukat a legyőzött ellenség lenyúzott arca borította, vértjükön levágott végtagok himbálóztak. Habár a mordred és ambrosius varázslókat sikerült néha megizzasztaniuk, a két hős, Grimoire és Mærlynn számára nem voltak többek, mint kisgyerekek.
- Uram! Találtunk valamit! – ordított az egyik mordred katona a házak közül. Grimoire a távolban mosakodó Mærlynnre nézett, majd biccentett neki, hogy kövesse.
Xenia kis falva stratégiai jelentőséggel bírt a harcoló felek számára, ugyanis ennek elfoglalása igen jó alkalmat biztosított arra, hogy a következő csapást a Vörös Király főcsapataira mérhessék. A vörös katonák az egész lakosságot rabszolgasorba taszították, a falu vezető öregeit pedig karóba húzták és a település négy sarkába helyezték őket. A rothadó tetemük miatt az egész térségben orrfacsaró bűz terjengett.
A katona az egyik agyagházba hívta a két hőst. A gyér felszerelésű házban kellemes hideg fogadta őket és itt kevésbé lehetett érezni a gusztustalan szagot. Bent egy ősöreg nő feküdt saját készítésű, színes takarói alatt.
- Azt állítja, hogy belelát olyan eseményekbe, amik még nem következtek be. Úgy gondoltam jó ha megvizsgálják az urak – hajtott fejet a mordred katona. A két ifjú egymásra nézett, mohó vágy égett a szemükben.
– Köszönjük. Elmehet – intett Mærlynn.
Az öregasszony még a takarók alatt is remegett, kezeivel maga előtt tapogatózott. Szemeit a Vörös Király emberei égették ki, majd kenték be vörös festékkel, mely kikezdte a lágy bőrt és felhólyagosodott.
- Mi a neved? – kérdezte Grimoire. A nő abbahagyta a matatást és a hang irányába fordult. A két ifjú meglepetésére, lágy, könnyed hangon szólalt meg.
- Belinea, jó urak.
Grimoire közelebb lépett hozzá és letérdelt.
- Belinea… Úgy hallottuk, hogy képes vagy belelátni a jövő eseményeibe – szünetet tartott. Az öreg úgy tűnt vak szemeivel az arcukat fürkészi – Tudnál nekünk tanácsot adni? Tudnál jósolni nekünk?
Az öregasszony elmosolyodott és krákogva nevetni kezdett.
- Több hónapja már, hogy kivájták a szemeimet azok a sakálok. Először üvöltöttem, sírtam, de az egyik este… az egyik este lila villanás lepte el a világot – a két férfi sokatmondóan összenézett – Újra látni kezdtem. De nem úgy, ahogy eddig. Egyszerre látom a múltat, a jelent és a jövőt. Látom ennek a világnak a nagyságát és látom a többi világot is… úgy ám… több világ van ezen kívül.
- Mielőtt megérkeztetek és felszabadítottátok ezt a falut, újabb álmot láttam. Nem tudom kikről szólt, az arcuk homályba veszett, de úgy éreztem, hogy magukhoz van köze. Most, hogy itt állnak előttem, egyre biztosabb vagyok ebben.
- Mit látott? – kérdezte Mærlynn és előrébb hajolt. Belinea abbahagyta a remegést, szemhéjai feltárultak, a vörös festék felizzott.
- Legyen egy ember, akiben ott lakozik minden. Ő hozza el a várva várt békét… De legyen egy másik is, aki a mélybe taszítja az Univerzumot! – a vörös izzás lassan abbamaradt, Belinea újra remegni kezdett. A két ifjú gondolataikba burkolózva bámult maga elé.
- A kettő, akiről a jóslat szól… mi lennénk? – kérdezte félve Grimoire. Belinea elmosolyodott.
- Az Aranygyermek és az Átokhozó. Kilétüket a homály fedi.
Grimoire felállt és Mærlynnra nézett. Az sötét szemekkel bámult vissza rá, majd mosolyra húzta száját.
- Majd elválik. Az Átokhozó még akár a Vörös Király is lehet.
Grimoire bólintott, majd visszafordult Belineához.
- Köszönjük- azzal mind a ketten kiléptek a napfényre. Az árnyékok között Belinea megrázta a fejét. Bár a hősök még nem tudták, de a jóslat mindent megváltoztat köztük.

Harmadik Gawain király elszántan nézett körbe az őt körülvevő vörös katonák gyűrűjében. A végső offenzíva összeomlott, de ő úgy döntött kitart a végsőkig. Maga fölé emelte hatalmas buzogányát és meglóbálta a feje fölött. Aranyszínű ruháját és vértjét bordó vér mocskolta össze, de nem tudta, hogy az ő vére-e, vagy az ellenségé. Valószínűleg mindkettőből jutott rá.
A vörös katonák elöntötték a völgyet, mint a tenger. Még mindig elegen voltak ahhoz, hogy az egész királyságot porrá égessék. A királyt körülvevők nem mozdultak. A háttérben egy hatalmas trón közeledett. Két oldalán két fehér zászló lobogott, a Vörös Király vérvörös címerével, melyen egy fehér koronás bikakoponyát éltetett két szárnyas sárkány a két oldalról. A két zászlórúd végén két feltűzött fej ringott.
A tömör aranyból készült trónon egy bíbor palástba bújt, előkelő testtartású ember ült. Fején vörös színű, szarvas korona foglalt helyet. Arca a dühtől és fájdalomtól eltorzult. Szemhéjait levágták, miután a mágia megjelent a világban, hisz a vörösen izzó mágikus szemeinek nem volt szüksége pislogásra.
- Vesztettél király! – ordította kegyetlen hangján Gawainnak – De nem öllek meg… óóó nem! Magammal viszlek és megmutatom, hogyan pusztítom el az utolsó szikláig a felépített birodalmadat! A két hősödet a szemeid előtt fogom megkínozni és kibelezni!
Gawain támadásba lendült, ám a király egyetlen intésére kirepült a kezéből a buzogánya. A Vörös Király fölé magasodott és felé nyújtotta kezeit. Gawain kínzott arccal esett össze a véres fűben és fülrepesztő sikoltásban tört ki.
A háttérben két tűzsárkány jelent meg és emésztette fel a vörös sereg jórészét. A király felkapta a fejét és meglátta a dombon a két hőst. Grimoire Mordred és Mærlynn Ambrosius vigyorogva néztek le a fejvesztve menekülő katonákra. Mögöttük felsorakozott Calibur megmaradt serege. Brutusok, ambrosiusok, mordredek, garlotok, hewingek mind ott voltak. Egyetlen kiáltás hallatszott, majd a színes tenger megindult a vörös folyam ellen. Villámok cikáztak az égben, tűzsárkányok csaptak le a felocsúdó vörös katonákra, sziklák repültek a háttérben álló Vérmágusokra.
A Vörös Király a mellette álló lóra ugrott a trónról és menekülésnek eredet. Grimoire és Mærlynn a lovuk hátára álltak, majd elrugaszkodtak róla és repülve vették üldözőbe a Vörös Királyt. Gawain feltápászkodott és a buzogányát újra kézbe véve az ellenségnek rontott.
A Vörös Király áttörte magát a katonáin és a közeli vízesés felé fordította a lovát, miközben tüzes golyókat szórt az őt követő fiúk felé, akik azonban könnyűszerrel kivédték a támadásait.
A ló nyerítve megállt a vízesés előtt és nem volt hajlandó továbbmenni. A király szitkozódva ugrott le róla és a folyó felé igyekezett, ám Mærlynn egy mágikus lökettel leterítette. A két ifjú nem messze landolt a fekvő Vörös Királytól és felkészültek a párbajra.
- Vége van! – kiáltott Grimoire – A seregedet épp most söprik el.
A király feltápászkodott és letépte magáról a bíbor palástot. Vicsorogva nézett farkasszemet a hősökkel.
- Ha megadod magad életben hagyunk! – mondta Gimoire, azonban Mærlynn csendre intette.
- Dehogy hagyjuk. Itt és most véget vetünk ennek!
A Vörös Király magasba emelte a két kezét, mire a föld remegni kezdett és hatalmas darabok váltak ki belőle. A folyó vize kilépett a medréből és égni kezdett majd körbevette a szikladarabokat. A lávával körülvett földdarabok megindultak Grimoirék felé. Mærlynn egy elegáns mozdulattal arrébb lökte őket és ellentámadásba lendült. A villámok, melyek a fekete kesztyűjéből törtek elő átszakították a Vörös Király páncélját és a szerveit. Grimoire mágikus lökete pedig letépte a bal kezét. A Vörös Király, akit a népe istenként tisztelt, egy nyögés kíséretében dőlt el a vizes füvön. Gurgulázva kapkodott a földön, próbált felállni, de képtelen volt, Mærlynn lenn tartotta. Grimoire meglepődve nézte barátját, aki közelebb lépett a királyhoz és a torkához kapott.
- Mit csinálsz? – Mærlynn nem törődött vele. Eltűrte fekete, csapzott haját a szeme elől és a Vörös Király szemhéj nélküli vörösen izzó gyűlöletébe nézett.
- Tud a jóslatról? Maga az Átokhozó? – ordította a király arcába. Az csak vigyorgott.
- Átokhozó? – hörögte – A testvéred… Artusban… Ő hozza el számotokra az átkot. A kis aranyos nemrég tette le nekem a hűbéresküt…
Mærlynn szeme kikerekedett.
- Gareth igaz? Meglepő élvezettel számolt be nekem arról, hogyan koncolta fel a szépséges kis feleséged – sárga fogai világítottak a napfényben.
Grimoire meglendült, hogy lefogja barátját, de addigra késő volt. Mærlynn keze fekete tűzben égett, amivel megérintette a Vörös Király homlokát. Az velőtrázó sikolyt hallatott, majd hirtelen elhallgatott. Szeme már nem izzott vörösen, szájából nem csak vér, hanem fehér habos nyál tört elő.
- Mit tettél? – kérdezte Grimoire megbotránkozva. Mærlynn kegyelmet nem ismerősen nézett vissza rá.
- Életben akartad hagyni. Hát életben hagytam. Velünk jön. Még hasznomra válhat – azzal megragadta a Vörös Király vegetáló testét és maga után rángatva elindult vissza a sereghez. Grimoire elszörnyedve nézte, azonban tudta, hogy sokkal súlyosabb gondjuk is van. Csak remélni tudta, hogy az ő családját nem bántotta Gareth.  

7 megjegyzés:

  1. EZ AZ !!!! Igen !! Köszikösziköszi!!
    Már nagyon vártam...

    VálaszTörlés
  2. Szívesen. :)
    Ha gondold oszd meg majd, hogy mi tetszett, mi nem, a részben. :)

    VálaszTörlés
  3. Illetve akkor már a következő fejezetrészről is, mert azt is kitettem. Így már remélem meg van bocsájtva a hosszú várakozási idő. :D

    VálaszTörlés
  4. Hát, ami tetszett az az, hogy egyre jobban képesek irányítani a mágiát. Bár kicsit mintha Merlin meg bolondult volna, nagyon erőszakossá vált, vagy nem tudom mivé, ez nem tetszett. Az sem tetszett, hogy a csatát nagyon gyorsan ledaráltad :/ . Hatalmas seregekről írtál, de igazából nem sok közük volt az eseménykehez, csak annyi, hogy hullottak mint a legyek. A hangsúlyt inkább a 3 fős párbajra szegezted. Én jobban szeretem a nagy csatákat, amikbe tényleg bele éli magát az ember, pl: Gyűrűk Ura. Több nagy csata is előfordul benne. Ezen a kettőn kívül nem hiszem, hogy lett volna más is ami nem tetszett.

    Megint azt tudom csak írni, hogy ez a te könyved és nem az enyém. Szóval te döntőd el, hogy milyen véres és hosszú legyen egy csata.

    VálaszTörlés
  5. Merlin egyre jobban elveszik a mágiában, de ez látszott már a jövőbeli részekben is. Nem hiába ellenségek Grimoireal a "jelenben", vagy hát ehhez az íráshoz képest a jövőben.

    Nagy csata meg azért sem volt mert megváltoztak az erőviszonyok. A Vörös Király emberi és technológiai fölényben is volt a kezdetekkor, így sikerült néhány hét alatt elfoglalnia az északi részeket. Azonban azóta megjelent a mágia a világban, és bár ő is próbált kiképezni mágusokat, meg a Vörös Király maga is bírt a varázslással, azért mégis a két legerősebb mágiahasználó Maerlynn és Grimoire maradt, hisz ők az Alapítóktól megkapták a tudást is, hogy hogyan használják a mágiát, míg a többi mágusnak meg kellett tanulnia, illetve a "jó" erőket Maerlynn és Grimoire tanította meg erre.

    Innentől kezdve mindegy volt a létszám és technológiafölény, legalábbis Grimoirék ellen. Gawain király seregeit még így is könnyedén legyőzték, de a két ifjúval már nem bírtak, hiába voltak akár tízszer többen is.

    VálaszTörlés
  6. Valamint leginkább a két ifjú változásaira, a történet alakulására, a párbeszédekre helyeztem (és ezután is fogom helyezni) a hangsúlyt és nem a csatákra. :)
    A lelkekben dúló csata szerintem izgalmasabb, mint a fizikai.

    VálaszTörlés
  7. Ebből a szempontból igazad van. Fontos, hogy minél részletesebben tudjuk az előzményeket, mivel ugye ez a múlt a jelenhez képest, és itt ez mutatkozik.

    VálaszTörlés