A skorpió marása 2

Moore nagyot húzott az üvegből, majd visszarakta az asztal közepére. Összehúzta a szemöldökét és szúrós szemmel bámult Moorera. A professzor állta a tekintetét. Jacques és Roman feszülten figyelték a párbajt.

- Mid van? - kérdezte Moore. Potter megrázta a fejét.

- Előbb neked kell! - a kapitány elvigyorodott. Biztos volt benne, hogy ennél jobb lapjai nem lehetnek a professzornak. Lassan leterítette a kártyáit. Jacques és Roman hangosan felszisszentek meglepetésükben.

- Ugyan már Potter, tudod, hogy én nem blöffölök! - kacagott Moore.

- Nos, kedves Kevin - a professzor szája mosolyra görbült - Én sem! - azzal kiterítette ő is a lapjait. A két társuk ujjongva nevetett, Moore pedig az állát kereste az asztal alatt.

- Tudod, nem is értem, hogy miért nem ezzel kerested a kenyered. Milliárdos lehettél volna! - dörmögte a kapitány. Potter mosolyogva magához vette a nyereményét, ami néhány különleges és ritka ital volt.

- Mert olyan hülye vagyok, hogy hiszek abban, hogy tanítani kell a fiatalságot - nevetett Marrick. Moore is elvigyorodott erre. Rég látta már ennyire jókedvűen a professzort.

- Hát ti mivel foglalkoztatok mielőtt önkéntes hullajelöltekké váltatok volna? - kérdezte a többieket.

- Én rakodómunkás voltam a fővárosban - válaszolt előbb Roman Boehner. Tagbaszakadt, jó kiállású férfi volt, arcra picit butának tűnt. Ez leginkább az előreugró homlokának volt köszönhető, amiért régen Kalapácsfejnek is gúnyolták.

- Mondjuk ezen nem lepődtem meg! - nevetett Moore, mire Roman brummogott egyet.

- Én taxiztam Elayna városában, Krirr tartomány - válaszolt Jacques Alexander a maga selymes hangján, amiért annyira odavoltak a nők. Maga a kinézete is rendben volt, félhosszú szőke haja volt és kék szeme, széles válla, de nem annyira izmos teste, azonban mégis a hangja és a cinikus mosolya volt az, amivel képes volt bekötni Wendy fejét. Wendy Charter volt a főhadiszálláson talán a legszebbnek tartott nő, legalábbis a férfiak által. Sokan megverekedtek volna Jacquesszal csupán egy csókért Wendytől.

- Jól fizetett?

- Ahhoz elég rendben, hogy jól érezzem magam belőle - vigyorgott a volt taxisofőr - Olcsó albérletben éltem, szóval csak kajára és nőkre ment el a pénz.

Ezen mindannyian jót vigyorogtak.

- Miféle nőkre? - kérdezte váratlanul egy hang mögötte. Jacques ijedten megpördült a székén és szembetalálkozott Wendyvel. Valóban gyönyörű volt, Jacqueshez illő hosszú, hát középig leomló szőke hajával, keskeny arcával, pisze orrával és vékony testalkatával. Nem amolyan szexbomba volt, inkább az a kislányos szépség.

- Ez még régen volt szívem! - szabadkozott Jacques miközben a többiek a háta mögött kuncogtak. Végül Wendy is elnevette magát és egy csókot nyomott a férfi homlokára.

- Jössz? - Jacques szinte azonnal talpon volt.

- Sajnálom srácok, az asszony hív! - kacsintott a többiek felé, majd elindult a lánnyal a szállásuk felé.

- Szerencsés flótás! - dörmögött a maga megszokott hangján Moore - Ha fiatalabb lennék már lecsaptam volna a kezéről, az biztos!

- Ilyen bajusszal, öreg? - cukkolta Roman.

- Mi a bajod a bajuszommal? Inkább ossz újat!

Roman felkapta a paklit és erőteljesen keverni kezdte.

- Te miért nem szedsz fel valakit? - kérdezte Marrick. Roman nem nézett fel rá.

- Még mielőtt ez az egész elkezdődött volt barátnőm. De mivel kimentem a tüntetésekre Woziefék új Birodalma ellen, ezért üldözöttek lettünk. Menekülés közben kapták el, nem tudtam mit tenni, nem volt fegyverem, semmi.

Mindannyian lesütötték a szemüket.

- Hé öreg, sajnálom! - csapkodta meg a vállát Moore.

- Na és veled mi van? - kérdezett vissza Roman. Marrick megvakarta kopasz fejét.

- Én is öreg vagyok már. Valahogy soha nem voltam a nők kedvence. Fiatalkoromban voltak futó kalandjaim, de ennyiben is maradt. John mindig ügyesebb volt nálam ebben.

- John? - hüledezett Roman.

- Bocs, nem ismered. John Parsons, volt kollégám és barátom - mormolta szomorúan Marrick.

- Én is mindig szingli életet éltem - szólalt meg gyorsan Moore. Nem akarta, hogy Marrick újból depresszióba essen.

Az ajtó kivágódott, mire egy katona lépett be a szobába.

- Ripett parancsnok várja önöket a főhadiszálláson, a nagyteremben!

Moore sóhajtott és összepakolta a holmiját.

- Már csak ez hiányzott! Mit akarhat az a vén varjú?

Roman is letette a kártyákat és szedelőzködni kezdett. Potter bedugaszolta az üvegeket és eltette a zsákmányait.

A támadás a semmiből jött. A ház teteje leszakadt, azzal együtt a katona feje is. Kinn hatalmas káosz lett úrrá, a füstben fejvesztve menekültek a helyiek miközben az Ellenállás tagjai megpróbáltak csatarendbe állni. A hegyek felől egy hatalmas sereg érkezett.