2013. július 27., szombat

A skorpió marása 5

Hesperid valaha gyönyörű városa Juneflowerre hasonlított. A házak összedőltek, az utcákat hullák borították. A hegycsúcsok némelyike is leomlott és hatalmas sziklák törtek be a házak romjai közé. A fekete füst lassan felszállt és feltárta a város egészét.
Brian Bitroy lassan kifújta magát és újra felegyenesedett. A Védelmi Osztag harcosai körbefogták a csatázó feleket. Az Átokhozó egy nagyot rántott áldozatán, egy hatalmas reccsenés, cuppanás és Edward Gibbard feje a felső fogsornál leszakadt a teste többi részétől. Brian maga elé emelte a koponyát, majd Rutherford lábai elé dobta. Az Alapító hidegen figyelte a feléje guruló és végül lilás fényben eltűnő fejet. Egy újabb társuk veszett oda.
- Ennyi? - tárta szét a karját Brian nevetve. Adrenalin áradt szét a testében, új erőt öntve belé. Rutherford nem válaszolt. „Nevetséges kis bugris, de ideje komolyabban venni. Mégis, immár három testvérünkkel végzett!”
- Miután téged eltakarítalak, megkeresem azt az áruló Godfreyt is, és kitépem a gerincét! - sziszegte az Átokhozó.
- Túl nagyra vagy magaddal, Átokhozó! - vonta meg a vállát az Alapító. Előremutatott, mire mutatóujjából újabb lángnyelvek bukkantak elő. Brian egy egyszerű mozdulattal hárította őket és azonnal visszatámadt. A Kiválasztott gyorsasága meglepte az Alapítót, így túl későn reagált. Brian torkon ragadta és a földbe csapta. Az Alapító érezte, ahogy gerince és torka eltörik, de nem törődött vele. Teste lilásan felvillant és a lökéshullám távolabbra lökte az Átokhozót. Egy pár reccsenés és Rutherford újra talpon volt, épen egészségesen.
- Nem is rossz egy halandó csótánytól! - mormolta miközben megigazította a zubbonyát. Hirtelen a tér elhajlott mellette és Kratan jelent meg a semmiből. Az Aranygyermek kitűnően szőtt hófehér köpenybe volt burkolva, melyeken aranyszínű rúnák ékeskedtek.
- Mit keresel itt? - kérdezte tőle félvállról Rutherford.
- Azért jöttem, hogy megakadályozzam, hogy megöld! - vetette oda egyszerűen az Aranygyermek. Az Alapító felvonta a szemöldökét.
- Megakadályozd? Ugyan ki vagy te, hogy parancsokat osztogass nekem? - Kratan ránézett az ezüstösen ragyogó szemeivel.
- Én vagyok a Kiválasztott, az Aranygyermek. Te pedig senki vagy! - Rutherford szája kicsit kinyílt a meglepetéstől - Szóval, senki, vagy engedelmeskedsz annak, akiről a prófécia szól, vagy elpusztulsz. Melyik legyen?
Rutherford nem tudott válaszolni, mivel egy villám vágta át a mellkasát és röpítette neki a hegyoldalnak.
- Sok a szöveg Sean! - vigyorgott Brian - Rég nem láttalak Kratan!
- Brian - biccentett felé Kratan - Add fel magad és nem esik bántódásod, ígérem!
Az Átokhozó csak nevetett és támadásba lendült. Az aranyszínű nyalábok összecsaptak az ezüsttel. Az osztagosok kénytelenek voltak eltakarni a szemüket a vakító fény miatt. Ezernyi sugár, nyaláb és gömb röpködött ide-oda, amivel ütköztek a földdel lett egyenlővé. Szinte kiegyenlített küzdelem volt, ám Brian egyre jobban kifáradt, míg Kratan ereje teljében volt. Az Átokhozó mozgásai statikusabbá váltak, egyre jobban kiszámíthatóak lettek támadásai.
Felettük Rutherford jelent meg, aki egy hatalmas hegycsúcsot lebegtetett a feje fölött, amit hirtelen a két Kiválasztott felé vágott.
Őrjítő robaj töltötte be a völgyet. Kratan egy mozdulattal eltüntette a porfelhőt. Bosszúsan nézett az Alapító felé, amiért nem is figyelmeztette a támadásra. A hatalmas törmelékek közül Brian tört ki krákogva és térdre rogyott. Rutherford megragadta az alkalmat és egy lila lökéshullámot küldött felé, azonban az Átokhozó még résen volt és hárította. A törmelékek felemelkedtek körülötte és az Alapító felé indultak. Az egyszerűen blokkolta azokat.
- Brian, add fel! - tárta szét a karját Kratan. Brian szemei újra arany színben ragyogtak. Vigyorgott.
- Soha! - mire a talaj rengeni kezdett, a föld pedig felrepedezett alattuk. A hatalmas sziklák felemelkedtek, Kratannak egyensúlyoznia kellett, hogy rajta maradjon az egyiken. A talaj lassan függőlegesbe fordult alatta, így kénytelen volt leugrani a tátongó mélységbe. Esés közben azonban hirtelen elkapta valami és nagy sebességgel a hegy oldalának csapódtak.
Kratan fuldokolva csapkodott a kezével, azonban az aranyszínű burok nem engedte varázsolni. A portengerben lassan kirajzolódott Brian őrülten vicsorgó arca.
- B..b..rian…n…nee! - nyögte, azonban az Átokhozó nem kegyelmezett. Kratan behunyta a szemét és összegyűjtötte az erejét. Az energiavillanás olyan vakító volt, mint egy nap. A völgyben maradt osztagosok egy pillanat alatt elporladtak, Rutherford is kénytelen volt a legerősebb védelmét felvenni, és még így is leszakadt róla fehér zubbonya.
Kratan lassan kinyitotta a szemét. A hegyek eltűntek körülötte, több kilométeres körben sivatagi pusztaság fogadta. Brian eszméletlenül feküdt az üveges, homokos dűnéken. Kratan lassan leereszkedett hozzá.
- Él? - kérdezte Rutherford hanyagul. Kratan bólintott.
- Rendben. Legyen, ahogy akarod. Kíméld meg, ha úgy tetszik. Úgyis megkaptuk, amiért jöttünk! - azzal egy ujjmozdulattal kiásta a két tökéletesen sértetlen imafülkét a homok alól. Megérintette mindkettőt, majd azokkal együtt eltűnt a térben.
Kratan Ky’retky lassan a vállára kapta volt barátját, még utoljára körülnézett, megcsodálta a művét, aztán ő is eltűnt egy csavarban. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése