Nincs fény árnyék nélkül 5

A szállító nesztelenül suhant végig a hegyek ormai között. Ripett, Jacques és Roman a jármű hátuljában morgolódtak a küldetés feleslegessége miatt. Próbálták halkra fogni Brian miatt, azonban a Kiválasztott még így is kitűnően hallotta őket. Egyszerűen csak nem törődött velük. Moore Potter segítségével sikeresen bekötötte a sebes csonkját, Potter még egy apró varázslatot is szórt rá, hogy el ne fertőződjön.

- Szegény srác! - ingatta a fejét Kevin Charlesra gondolva.

- Szegény vagy nem, már régen a Rutherford elleni merényletet kéne terveznünk, nem pedig öngyilkosságba hajszolnunk magunkat! - dörmögött Ripett mérgesen.

- Fordított esetben, ha a te szerettedről lett volna szó, akkor mást mondanál! - vágott vissza Potter. Ripett felhorkant.

- Mind tudjuk, hogy azért jöttünk, mert a csaj Brian…. - befejezni már nem tudta, mert Moore az arcába nyomta a kezét.

- Elég! Lehet, hogy hibáztunk, hogy eljöttünk, de ez volt a helyes!

Brian bár hallotta őket, teljesen máshol járt. Eleinte zavarta a küldetés sikertelensége, hisz ő tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Meredy hogyan fogja fogadni a hírt. Hisz ő is elvesztett mindenkit. Leginkább emiatt is ment bele Charles kiszabadításába, annak ellenére, hogy egyrészt indokolatlanul nagy veszélybe sodorta a barátait, másrészt pedig szerette Meredyt, és nem akarta, hogy bárki elvegye tőle. Legalábbis úgy gondolta, hogy szereti. Az utóbbi hónapokban ez az érzelem lassan csak egy szóvá redukálódott.

Azon kapta magát, hogy nem érdekli Meredy jövőbeli reakciója. Egy messzi szigetnek tűnt a lány, ahogy a többiek is, ami számára elérhetetlen volt, és talán nem is akart arra hajózni. Nem tudta, hogy pontosan mit akart. El akarja pusztítani az Alapítókat, ám hogy ezen túl mi legyen, nem tudta. Emlékezett azokra az estékre, mikor ez a nihilizmus megrémítette, de azok az éjszakák már messze jártak. Parsons azt ígérte neki, hogy majd ő ad célt az életének. Bízott benne, bár maga sem tudta miért.

Ha belegondolt, semmit sem tudott az öreg professzorról. Még az egyetemen ismerte meg, majd a kalandjaik során vált mélyebbé ez az ismeretség. Vidám, hűséges öreg volt, már professzorként is kedvelte őt Brian. Ám mostanában egyre idegenebbé vált. Nem tudta, hogy vajon a halál-e az oka ennek, vagy a küldetésük súlya, mégis pár órája olyan parancsot adott ki hidegvérrel Briannek, amelyet eddig még nem tapasztalt tőle. „Öld meg!” visszhangzottak a férfi fejében az öreg professzor szavai, melyeket olyan egyszerűen ejtett ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy ártatlan elpusztítása. És mégis, Brian megtette, sőt nem is zavartatta magát. Meg kellett tennie - nyugtatta önmagát. Régen ellenben ez nem ment volna ilyen egyszerűen.

A hosszú repülőúton leginkább Charles szavai, és a hallucináció járt Brian fejében. Legjobban a Parsonsról mondottak és a repedés izgatta, de nem volt képes rájönni, hogy mire gondolhatott Charles. És hogy hogyan láthatta az öreg professzor szellemét. Úgy döntött, amint visszaér Hesperidbe megkérdezi Háborút. Úgy tűnt a lovas elég sokat tud a világokról és a különböző természetfeletti eseményekről, ráadásul nem is volt olyan félelmetes, mint Halál.

Hirtelen a jármű ereszkedni kezdett, Márquez elkezdte letenni a gépet. Brian kinézett az ablakon és látta, ahogy szép lassan áthatolnak a különböző mágikus védelmeken, amiket még ő húzott fel a város fölé. Sóhajtott. Mielőtt még a fontos dolgokra rátérhetne, előtte még beszélnie kell Meredyvel.

Hesperid gyönyörűen festett. A hideg szellő felkapta a hegycsúcsokról a havat, és a kis jégkristályokon megcsillant a lenyugvó nap fénye. A védelmező rúnák halványkékesen köröztek a város felett. A főtéren, melyen egy hatalmas szobrot emeltek Brian tiszteletére, most szinte az egész város összegyűlt.

A szállító hátsó ajtai kivágódtak. Elsőként Ripett és Romanék ugrottak ki belőle, majd Moore és Potter. Meredy állt legelöl, kezét a szája elé helyezte, egész testében remegett. Minden egyes kiszálló embernél hatalmasat döbbent a szíve, azonban látta az arcukat, a lesütött szemüket. Könnyekkel telt meg a szeme, térdei feladták a szolgálatot és összeesett. Két helyi férfi kapta el esés közben és felhúzták.

A szállító sötét belsejéből Brian lépett ki utoljára. Szürkés zubbonya, amit még Grimoiretól kapott remegett a szélben. Arca mélyen a csuklyában semmi jóról nem árulkodott. A városiak lassan elindultak a dolgukra, még az a két férfi is, akik Meredyt fogták.

Lassan az egész tér kiürült, csupán egy reszkető lány és egy csuklyás férfi állt a közepén.

A férfi lassan közelebb lépett a lányhoz, aki újra összeesett. A férfi elkapta zuhanás közben és magához húzta.

- Sajnálom! - mondta a férfi színtelenül.

És a lány nem szólt semmit, halk zokogásba kezdett a férfi mellkasán.