A skorpió marása

Negyedik fejezet

                A skorpió marása

- Nem láttátok a lovasokat? - kérdezte Brian miközben kivett a hűtőből egy sört. Moore megrázta a fejét, majd bedobta a kártyáit. Jacques elégedetten vigyorgott.

- Wallace azt mondta, hogy visszatértek a Végtelen Úrhoz eligazításra - mormolta Potter miközben láthatóan a kártyázásra koncentrált.

- És ez titeket nem zavar? - kérdezte idegesen Brian. Nem tetszett neki, hogy a beleegyezése nélkül csinálnak dolgokat a lovasok. Elvégre ő volt a Kiválasztott, Háború és Halál az ő alárendeltjei voltak.

- Nem tudunk mit csinálni. Ők eddig is kedvük szerint mászkáltak fel-alá - válaszolt Potter, majd lerakta a nyerő lapját.

- Ez meg fog változni amint visszatérnek! Alig másfél hetünk van már csak Rutherford horusi látogatásáig! - azzal az Átokhozó kiviharzott a szobából. Moore megvonta a vállát.

- Szükségünk van egy kis pihire, nem srácok? - mire a többiek nagyban bólogattak.

Brian kilépett a napfényre, hosszú léptekkel átvágtatott az utcán a főhadiszállásra. Bent épp az újabban kiképzett harcosokat próbálta eligazítani egy fiatal tiszt, így viszonylag nehéz volt átverekednie magát a tanácsteremig.

Bent Ripett és Wallace vitatkozott. A terem telis tele volt térképekkel, rajzokkal és különböző papírokkal. Már javában a Rutherford elleni merényletre készültek.

- Mi a helyzet? - kérdezte a Kiválasztott. Blackmoore idegesen nézett fel rá.

- Már csak te hiányoztál! Dolgozunk! Nincs valami őrült, akit esetleg megpróbálhatunk kiszabadítani a Birodalom szívéből, Wozief segge alól?

A volt főkapitány alighogy kimondta a mondatot máris megbánta. Brian szeme arany színben felragyogott, Ripett pedig megremegett és a padlóra rogyott és fuldokolva térdelt az Átokhozó előtt. Wallace megpróbált közéjük lépni, azonban Brian egy ujjmozdulattal a falnak lökte. Az öreg kapitány levegőért kapkodva emelkedett fel.

- Nem tűröm ezt a hangot az alattvalóimtól! - sziszegte az Átokhozó miközben felemelte Ripettet, aki még mindig fuldokolt. Teste szinte teljesen megmerevedett, majd elkezdett hátrafelé hajlani.

- Brian, elég! - kiáltotta Wallace, azonban az nem figyelt rá.

- Ha nem tetszik a helyzet, szívesen megmutatom a kijárathoz vezető utat! - elengedte a kapitányt. Ripett estében feldöntött pár asztalt és beverte a fejét. Krákogva térdelt újra az Átokhozó előtt.

- Elnézést! - passzírozta ki a szavakat a száján Ripett - A tervezés lassan halad, minden eshetőséget figyelembe kell vennünk. Valamint nem szeretnénk, hogy megismétlődjön az, ami Juneflowerben történt - gyorsan hozzátetette látva Brian arcát - bárki hibájából történt is.

 - Rendben. Hívjátok ide Moorékat is. Ha van valami fejlemény, akkor a főtéren leszek.

Az ajtó bezáródott, Ripett pedig Wallacera tekintett.

- Tudod, hogy mi a helyzet Ripett és mégis képes voltál…!

Ripett letörölte a vért a homlokáról és feltápászkodott.

- Valakinek muszáj néha ellene beszélni. Már így is túl sokra tartja magát!

A szökőkút nem üzemelt, a helyiek épp az alkatrészeit tisztogatták. Brian a kő építmény szélének támaszkodott és fejét a tenyerébe temette. Sóhajtott. Bár Ripettnek igaza volt, mégse engedhette, hogy így beszéljenek vele. Főleg ilyen alantas emberek. „Mit gondolok?” megrázta a fejét. Ma reggel egyedül kelt. Meredy valószínűleg visszament a saját szobájába. Brian ezt megértette. Kell a lánynak egy pár nap, aztán helyrejön. Moore szerint beszélnie kéne vele, azonban Briannek se ideje, se kedve nem volt hozzá. Egyedül is képes feldolgozni, erős lány.

- Szia! - hallotta oldalról, mire odakapta a fejét. Meredy volt az. Bólintott a fejével.

- Én is szeretek ide kijönni. Bár akkor szebb mikor megy a szökőkút - ő is nekitámaszkodott.

- Nézd… Bocs, hogy kiköltöztem, de… kell egy kis idő - Brian újra bólintott.

- Megértem.

Csönd. Mindketten a lágyan fodrozódó vizet bámulták.

- Ugye… nem, bocs hülye kérdés!

- Mondd csak! - erősködött a férfi. A lány egy pár pillanatig még a körmeit tördelte, aztán a férfi felé fordult.

- Ugye emberként távozott el, úgy értem… büszkén, emberhez méltóan? - Brianre nézett a kisírt szemeivel.

A férfi visszaemlékezett a beszakadt bordákra, a kicsavart karokra. A gurgulázó hangra, az őrült de egyben szomorúan könyörgő tekintetre, mint egy állat, akit a vágóhídra visznek.

- Igen. Büszkén, emberhez méltóan ment el. Az utolsó gondolatai rólad szóltak - Meredy immár nem küszködött a könnyeivel, sírásban tört ki.

- Bocsánat! Tudom, neked sem egyszerű. Ráadásul belerángattam mindenkit! - Brian nem szólt.

- Csak látni akartam utoljára!

- Különleges srác volt! - szólalt meg végül Brian, mire Meredy picit elmosolyodott. Valószínűleg emlékek törtek fel benne, habár Brian nem erre gondolt, sokkal inkább arra, hogy képes volt látni Parsons szellemét.

- Köszönöm! Mindent köszönök! - azzal megölelte a férfit. Brian lassan visszaölelte. Néhány csendes percig így maradtak, aztán Meredy megtörölte a szemeit és elindult vissza a szállások felé. Brian még sokáig bámulta az elhaladó lányt, aztán visszatért a gondolataihoz.