Nincs fény árnyék nélkül 3

A rózsaszín és ciklámen falak visszatükrözték a beáradó holdfényt. Mély repedések futottak végig a folyosón, melyekből halk suttogás hallatszott. Néhány repedés felizzott, majd bezáródott és a hangok megszűntek. Az egyik őr hullája most egy hirtelen megjelenő repedésben félig eltűnt.

 Ripett közelebb hajolt hozzá, majd belenézett a mélysötét űrbe és egy távoli galaxist vett észre. Az őr szemei felpattantak és túlvilági sikolyt hallatott, mire a volt főkapitány hátrahőkölt. Az élettelen test abbahagyta a sikoltozást és most már csak üveges tekintettel bámult a csapatra. Újra halott volt.

A repedés melyben félig feküdt vörösen világítani kezdett, majd bezáródott, ezzel levágta az őr lábait. Vér spriccelt mindenfele és a véres csonk kékes lánggal felgyulladt. Jacques Port, az egyik mágus hamar eloltotta a tüzet. Eközben a falak lassan újra színt váltottak, immár vérvörös és lila színben tündököltek.

A készülődésnél Brian körbekérdezősködött Xibalba erődjéről. Annyit már tudott a helyről, hogy az emberek átkozottnak tekintik, azonban ebben a mesében soha nem hitt. Egészen mostanáig. Mindenféle fura történésekről beszélnek, emberek tűnnek el, szellemeket láttak, suttogásokat hallottak. Maga az erőd egy néhai erődítmény volt, még a Birodalom előtti időkből. Nem tudják, hogy kik építették, hisz feljegyzések nem maradtak utána. Xibalba még a Vörös Király lehetséges birodalmától is messze feküdt, így nagy valószínűséggel hozzá sem köthető az erőd építtetése. A helyiek már rég elmenekültek, sokan csak „Pokolként” hivatkoznak az erődre. A Birodalom idején is üresen állt, még a kezdeti időkben használtál, akkor is börtönként, azonban nem csak a rabok, de az őrök is megőrültek és kegyetlenül lemészároltak, majd megették egymást. Azután a hely újra elhagyatott lett. Néhány magát feketemágusnak gondoló idióta tanyázott csak a közelében, mert be akarták fogni a hely energiáit, azonban általában gyorsan rájöttek, hogy nincs meg a kellő tudásuk hozzá, sőt még ahhoz se, hogy pár napnál tovább kibírják az erőd közelében.

Háború mondta el az igazságot Xibalbáról végül. A lovas szerint a hely egy kozmikus repedésen fekszik, egy hibán a Végtelen Úr birodalmában. Ez a repedés végigfut az összes világon, így ezáltal valamennyire össze is kapcsolja őket. Van még pár ilyen hiba, de a Háború szerint talán a Xibalbán átfutó lehet a legnagyobb. Maga a repedés nem tudni hogyan keletkezett, de a lovas úgy gondolja, hogy azért lehetséges, mert a Végtelen Úrnak talán még sincs akkora ereje, hogy rendesen összefogja a világokat, így néha hibákat ejt, melyek ilyen repedések formájában realizálódnak. Briant meglepte, hogy a lovas ennyire nyíltan kritizálja az urát, azonban a lovas biztosította arról, hogy ettől függetlenül a hűsége megkérdőjelezhetetlen.

Az erőd azonban újra lakott lett, az Alapítók a Fekete Erőd mellett ide küldték a legveszélyesebb politikai foglyaikat. Az őröket hetente cserélgették, így próbálták megakadályozni, hogy begőzöljenek. Azonban még így is voltak páran, általában a gyengébb idegrendszerrel bírók, akik pszichiátriai tüneteket produkáltak pár lehúzott hét után.

Briannak el kellett ismernie, hogy a hely valóban nyomasztó. A vidám, élénk színek mögötti őrület szinte tapintható volt. A folyamatosan változó környezet, a repedések magát a benntartózkodást is életveszélyessé tették. Alig fél órája jutottak be a csatornahálózaton keresztül, de már most érezte, hogy mindjárt elveszti az eszét. Folyamatos sípoló hangot hallott a falak mögül, de úgy tűnt nem ő az egyetlen. Moore az eddiginél jobban is vakarta a csonkját, így az lassan vérezni kezdett, mivel szinte már a húsba martak a körmei.

A bejutás nem volt nehéz, ezt leginkább magának a hely atmoszférájának köszönhették. Az első csapat az őrségből nem is reagálta le őket mikor szembetalálkoztak az egyik folyosó végén. Azt hitték csak a szokásos szellemképek, amelyeket mindennap látnak. Még akkor is csak nevettek mikor a mágikus nyalábok és töltények átsiklottak a testükön.

- Ez csiklandoz! - ordította röhögve az egyik, majd bal kar nélkül, szitává lőve esett hanyatt.

Putty putty putty putty.

Zsupp hórukk.

Hahahahaha.

- Júdás! Júdás! - ordított ki értelmezhetetlen szavakat az egyik rab Brianék felé. A csapat nem törődött vele. Sufni - mondta Jacques vidáman.

Kék szellemek jelentek meg előttük. Némelyik emberi lény volt, mások idegenek. Úgynevezett alienek, hisz e világban nem élnek ilyenek. Hahh.

Úgy tűnt nem is törődnek a kis csapattal, az egyik épp nyert kártyában és felállt ünnepelni majd a másik gyorsan ráborította az asztalt és veszekedni kezdtek nagyon majd az előbbi aki nyert elővett egy pisztolyt és egy egész tárat eresztett a másik arcába majd a többi is előkapta a stukkereket és nagy lövöldözés lett a vége majd a háttérben álló ember felordított hogy

- Vágó! Újra!

Ezen jót nevettek Brianék miközben tovább haladtak. Zöld halak úsztak el mellettük Moore ordítva vetette rá magát az egyikre és megpróbálta a szellemképet a vérző csonkjára dörzsölni.

- Hahahah! - nevetett Potter prof. és átugrotta az előtte lévő repedést a lényegalényeg, hogy zizi volt minden.

Szivárványok dőltek ki a cellákból miközben a rabok ellazultan táncoltak és csak táncoltak és táncoltak margarétahegyek közepén vízesések peremén táncoltak és nevettek jól érezték magukat

tánc

tánc

zöldellő fák között elsuhant egy árny egy árny kékes volt

piros folyadék csöpögött a falakról holdfénynek hívták azok és megakarták inni azt mondták édeskés de picit savanykás is csak rá kell érezni és utána csúszik

csúszik

--

- Elég! - kiáltott fel Brian. Mágiát használt, hogy végre ráfigyeljenek. Megdörzsölte a szemeit. A feje sajgott, homályosan látott. Moore az egyik repedés mellett feküdt, vérző karját simogatta, arcán széles vigyor terült szét. Brian hangjára azonban megremegett és felordított.

- Mi a franc? - morogta miközben a karját nézegette. Potter felsegítette a könnyeivel küszködő Jacquest. Roman és Gerry is kijózanodtak. Roman ellőtte bajtársa nagylábujját, így Gerryt kénytelenek voltak ketten Potterrel a vállukon vinni miután Brian elállította a vérzést és varázslattal összevarrta a sebet.

- Mi volt ez? - kérdezte Roman. Lassan formálta a szavakat, még mindig nem volt teljesen magánál.

- Figyelnünk kell! - szólalt meg Brian majd szétnézett a komor, pókhálós folyosón - Ez a hely őrjítő. Ha újra megtörténik velünk az előbbi és épp szembetalálkozunk az őrséggel, akkor végünk!

- Mennünk kéne! Valószínűleg meghallották Roman lövését - szólt közbe Moore, mire Brian bólintott.

A repedések felizzottak, mire a komor, fekete és szürke falak lassan újra színt váltottak. Sietniük kellett.