Evolutio 2

Kratan csak egy villanást látott, és már ott állt Ian Banks saját irodájában, a személyes teleportjában. Csak a leggazdagabbak és a legbefolyásosabbak engedhettek meg saját berendezést. Szerencsére Kratan ismerte a kódot keresztapjáéhoz. Az órára nézett az egyik polcon, ami kilenc órát jelzett. Általában sok idő kellett Kratannak, hogy megszokja a hirtelen időváltozásokat, de most túl sok dolog pörgött az agyában ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon.

Az iroda üres volt. Keresztapja valószínűleg máshol volt most hivatalos. Hisz mégiscsak ő volt az egyik admirális. Kintről ricsaj hallatszott, úgy tűnt a feje tetején áll az egész Védelmi Osztag. Kratan kilépett a berendezésből és először szívta be a szoba dohos levegőjét. Banks irodája különbözött a többi admirálisétól. Már csak méretéből adódóan is, hisz hatalmas volt. Legalábbis egy irodához képest mindenképp. A fal színét nem lehetett megállapítani, minden részét szekrények és polcok takarták el, melyeket sok ősöreg és pár új könyv töltötte be. Néhol különböző, Kratan által nem ismert történelmi személyiségek mellszobrai foglaltak helyet. A gyönyörűen faragott, ritka olympusi fából készült asztal mögött egy márványdombormű díszelgett, mely egy ismeretlen csatát ábrázolt két mágus között.

Az elegáns, mélybarna színű lakkozott asztal lábai imádkozó angyalokká voltak faragva, széleit pedig hullámfaragványok tarkították. Úgy tűnt keresztapja most igencsak nyakig ült a papírmunkában, mert az óriási asztal jobb felét több kötegnyi papíros foglalta el. A másik végén egy üvegcsodába zárt, százezreket érő whiskey ücsörgött egy pohár társaságában. Nem messze tőle keresztapjának legféltettebb kincse, mely az egyszerű szemlélő számára nem volt más, mint egy egyszerű kődarab. Azonban ha valaki közelebbről is megvizsgálta, akkor láthatta, hogy apró mintákat véstek bele, melyek szinte már teljesen lekoptak. Volt rajta egy nádszerű növény, baloldalra hajló szárral, melyből mindkét oldalon két-két levél nőtt ki. Egy apró spirál, aztán mellette trapézszerű forma, majd egy kör. Úgy tűnt ezek ketten összetartoznak. Ezután egy ülő kutya és egy ülő emberalak zárta a sort.

Kratan a kezébe vette a fura követ. Banks maga is történész volt, mielőtt még a katonai akadémiára jelentkezett volna, de sem ő, sem pedig más nem tudta megmondani, hogy honnan és mikorról származik Banks kedvence. Kratan apja azt mondta, hogy Banksal együtt találták, mikor ismeretlenek elhelyezték a kis Iant az árvaház kapujában.

- Nem szoktál sűrűn meglátogatni Kratan – hallatszott egy lágy hang az ifjú mágus mögül. Kratan megpördült és szembetalálta magát a keresztapjával.

Ian Banks a negyvenes éveinek a közepén járt már, azonban ezt nem sokan gondolták volna azok közül, akik nem ismerték. Atléta termete, fiatalos megjelenése és arca miatt tíz, vagy akár több évet is letagadhatott volna a korából. Mélykék zubbonyt viselt, fekete kézelővel, melyet néhány fehér szál tarkított, hullám alakokban sorakozva. Sötétbarna haja elegánsan volt elválasztva, sötét szemei boldogságról árulkodtak. Ravasz mosolyt terült el az arcán.

- Megtalálták a nyaralótokat. Eléggé nagy partit csaptál nem? – mondta mielőtt Kratan megszólalhatott volna.

- Elnézést, hogy… hogy így betörtem hozzád hívatlanul – hajtott fejet az ifjú mágus. Banks legyintett.

- Hagyd ezt a marhaságot – arca komolyra váltott – Mond el inkább, hogy mi történt!

A székéhez ment, majd lehuppant a bíbor párnákra. Intett Kratannak is, hogy üljön le. Miután ő is helyet foglalt, belekezdett a történetbe. Elmesélte a támadókat, hogy milyen jól képzett bérgyilkosok voltak, és hogy égtek hamuvá mihelyst megpróbálta őket tüzetesebben átvizsgálni. Banks sóhajtott.

- Örülök, hogy nem lett bajod fiam. Természetesen elrendelem a védelmedet, de sajnos nem adhatok melléd védelmi osztagosokat.

Kratan meglepődött. Azt hitte keresztapjának nagyobb befolyása van a szervezetnél.

- De hát…? – kezdett bele a tiltakozásba, azonban Banks mintha az elméjéből olvasott volna, válaszolt.

- Félre ne érts. Megtenném, de most nincs lehetőségem rá. A Védelmi Osztag minden erejét leköti a mostani feladatuk.

- Feladatuk? – lepődött meg Kratan. Banks elmosolyodott.

- Tehát még nem hallottad a híreket. Nem is csodálom, nem értél rá ilyenekre.

- A két imafülkét, az Uralkodó lakosztályában lévőt, és a Székesegyházban lévőt ellopták.

Kratan másodszor rökönyödött meg aznap. Fejében cikáztak a gondolatok.

- Ellopták? De hát ez hogy lehetséges?

- Senki sem tudja. A DNS-szkennerek nem mutattak ki találatot. Ezért az Uralkodó elrendelte, hogy a Védelmi Osztag kutassa fel azokat a helyeket a Birodalomban, amelyekben olyan személyek tartózkodhatnak, akiknek a DNS-e nincs meg a központi nyilvántartásban. Ezért nem tudok beosztani melléd senkit.

Félpercnyi néma csönd következett. Kintről még mindig hallatszott a zsivaj.

- Vysan – suttogta Kratan – Részt vettem Vysan óráján pár héttel ezelőtt. Az imafülkékről volt szó.

Banks nem lepődött meg, ami viszont Kratant lepte meg.

- Tudom. A rendőrség elkezdte személyes védelem alá venni azokat, akik ott voltak az órán. Humag professzor egy jelet égetett a testébe, melyet említett az óráján nektek. Ezzel veszélybe sodort titeket.

- Honnan…?

- Mitől lepődtél meg ennyire? – nevetett fel Banks – A rendőrség és a Védelmi Osztag között természetesen van kommunikáció, főleg ilyen események után.

- Akkor tehát… Ezért támadhattak meg?

Banks bólintott.

- Nemrég fogtunk egy zavart adást az egyik kiküldött rendőri egységtől, miszerint megtámadták őket. Susannah Magist és Malcolm Vennovert voltak hivatottak őrizni.

Kratan számára ismerősek voltak a nevek, habár csak halványan emlékezett rájuk.

- Zavart adás?

- A támadóik, mint ahogy a te történetedből is kiderül nem egyszerű banditák, vagy ostoba kóklerek. Egyetlen céljuk, hogy megöljenek titeket, a lehető legdiszkrétebb módon.

Kratan nyelt egyet. A támadás okozta sokk már rég elmúlt, de még csak most szembesült vele, hogy mennyire veszélyes helyzetbe került. Az élete forgott kockán. Ha nem lett volna szerencséje Krirrben, akkor az ő hamuvá égett testét találták volna meg. Soha nem volt egy félős típus, igazából akár katonának is elment volna, de most csontjaiban érezte, ahogy végigfut rajta a rettegés. Arca azonban kemény maradt. Erősnek akart látszani keresztapja előtt, bár nem is tudta miért. Talán mert ő volt az, aki kiképezte, és foglalkozott vele miután a szülei meghaltak. Vagy csak nem akart gyávának tűnni egy admirális előtt. Nem tudta volna megmondani.

- Mit tegyek?

Banks szája meleg, kedves mosolyra húzódott.

- Kötelességeim vannak most, hogy minden a feje tetején áll, így sajnos nem tehetem meg, hogy magam vigyázok rád. Azt javaslom, hogy bízz meg a rendőrség szakértelmében – szünetet tartott, várta Kratan reakcióját, azonban a fiú nem szólt semmit – Menj a kapitányságra. Megadom a személyes teleport-kódjukat. Amint elül ez az egész, magam küldök ki érted, értetek osztagosokat. De addig is… A kapitányság a legbiztonságosabb hely. Bízzunk benne, hogy nem merik betámadni az egészet.

Kratan bólintott. Nem volt ínyére a dolog, de megbízott keresztapja döntésében.

- Rendben. Akkor irány a kapitányság.