Ex nihilo

Kezdetben volt a Káosz.

A világot az örvénylő őrület, a puszta, elviselhetetlen hatalom fogta körül.

Majd a Tizenkét Alapító szólt:

„Legyen sötétség.” És sötétség lett.

Az Alapítók látták, hogy a sötétség rossz.

Első fejezet

Ex Nihilo

Brian Bitroy nehezen ébredt fel. A tegnap esti abszint még igencsak éreztette a hatását. Pólója és az ágyneműje tiszta verejték volt. A fehér ürömfű ezúttal nem könnyed, lágy álmokkal altatta el. Halványan még emlékezett az alaktalan iszonyatra, amely meglátogatta álmában, azonban gyorsan elhessegette a gondolatot.  

Lassan felült az ágyon, majd odabotorkált az energiaredőnyhöz, és egy gomb lenyomásával felhúzta azt. A napfény olyan hirtelen csapott az arcába, hogy nem volt ideje eltakarnia a szemeit, így kábán, félig vakon indult meg a konyhába. Nem volt egy hatalmas helyiség, de a célnak megfelelt. Ráadásul ilyen fizetésből nem is engedhetett meg magának egy nagyobb konyhát. De felesleges is lett volna. Amilyen konyhai szakértelemmel rendelkezett csoda volt, hogy nem égett még le az egész harmincszintes épület.

Szeme lassan hozzászokott a félhomályhoz, ami uralkodott a mini szakácsműhelyben, így könnyen megtalálta a Brahmából importált kávét az egyik polcon. Egy mozdulattal széttépte az igényesen dizájnolt csomagot, majd egy újabbal beleöntötte az antiknak számító forralóba. A szentképekkel és rúnákkal díszített helyes kis műszer halkan rotyogni kezdett, majd egy pár perc múlva erőteljes fütyüléssel jelezte, hogy elkészült a nagy mű.

Brian kitöltötte a tömény fekete energiát az egyik – és egyetlen elmosott – csészébe, majd visszabotorkált a hálószobájába. Az asztalon egy hatalmas, bőrkötésű könyv feküdt, a sokszázadik oldalon kinyitva. „Basszameg”, szitkozódott Brian. Most már emlékezett, hogy miért fordult tegnap este az Abszint megértő istenségéhez, bár tudhatta volna, hogy a világoszöld nedű csak elodázza azt, ami elkerülhetetlen. Lassan a könyv fölé hajolt, majd szembenézett az írott borzalommal.

- Három n-edik rúna, majd egy grimoire kereszt. Ezt csatlakoztatni a szilikonszálas térvisszaverőhöz, ezután felrajzolni nyolc darab tisztító Zarraw rúnát, és az előzőleg hozzácsatolt kapcsolót elforgatni a tízedik zodiákus irányába. Ez kurvára megjegyezhetetlen. És ez, húú bazzeg, még csak az egynegyede.

Végigsimította rövid barna haját, majd kikaparta a csipát a szeméből. Esélytelen volt, hogy ezt délig megtanulja. Ráadásul nem egy kontár magi-gépésznél fog vizsgázni, hanem Vysan Humagnál, aki tavaly elnyerte az ATAR legkiemelkedőbb díját, valamint azt rebesgetik, hogy ez idén sem lesz másképp.

Fél óra alatt végzett a zuhanyzással, a tisztálkodással és a felöltözéssel. Egy könnyed legyintéssel miniatürizálta a magi-gépészet nagykönyvét, és becsúsztatta a zsebébe. Bal kezével felborzolta a haját, miközben a jobb kezével hajlakkot fújt rá a kifogyóban lévő tubusból. Egy utolsó tekintet a tükörbe, hogy minden rendben van-e, egy szokásos mozdulat, amivel még egyszer megborzolja a haját, majd a zárak kattogó hangjának kíséretével kilép az ajtón a folyosóra. A Pozitronic gyártású turbóliftnek csupán három másodpercre volt szüksége, míg Briant a huszonnyolcadik emeltről a földszintre vitte.

Az utca zsongott a sok embertől. Csak a szokásos. Mindenki siet mindenhova. Ez nem változott az utóbbi évszázadokban. Brian az egyik újságoshoz lépett, majd bedugta a tabletét a nyílásba. A monitor felvillant és megjelent a sok száz különböző sajtóorgánum jelképe. Brian a Top 10 feliratra nyomott, majd azon belül is a Imperium Broadcast nevezetű ikonra. A Poitronic márkájú gép tíz imperiumi kreditet kért ezért a szolgáltatásért, amelyet Brian készségesen kifizetett. Egy töltőcsík jelent meg, de gyorsan le is futott, és a gép egy csipogással jelezte, hogy az ifjú tanonc kihúzhatja a tabletet a nyílásból, a feltöltés elkészült.

A légbuszon nem voltak sokan. Manapság alig használták már ezt a közlekedési típust, általában inkább a teleport berendezést választják az emberek. Briannek azonban kétségei voltak a megbízhatósága felől, nem szívesen lépett be egy olyan szerkezetbe amely atomjaira szedte, majd egy másik helyen újra összerakta. Túl félelmetesek voltak számára a különböző balesetekről szóló hírek. Nem. A légbusz neki tökéletesen megfelelt, a teleportot pedig legfeljebb akkor használta, ha valóban sietett. Így legalább lehetősége nyílt a szokásos napi rutinjához, a hírek elolvasásához, és a város csodálásához.

A hatalmas gótikus felhőkarcolók komor eleganciát és törvényt sugároztak a városlakóknak. A rózsaablakok dísztelensége, a vízköpők groteszk vigyora néha nyomasztóan hatott Brianre, azonban a távolban látható kékesen csillogó vízfelület mindig felvidította. Volt kiút ebből a modoros gépvárosból, amely az Imperium fővárosa volt.

Merlinnaes nem a legnagyobb város volt a birodalomban, azonban kétség sem férhet hozzá, hogy a legimpozánsabb. Jellegéből adódóan helyét folyamatosan változtatni tudta a Világóceánon, hisz Merlinnaes nem volt más mint egy város méretű hajó. Különböző építészek, és magi-gépészek formálták meg egy évszázaddal ezelőtt, csak az Uralkodó tiszteletére. Turbóhajtóművek mozgatták, melyek olyan gyorsak voltak, hogyha a város épp mozgásban volt, akkor el tudta érni egy luxushajó sebességét is akár. A rúnastabilizátorok, melyeket a város köré vontak, biztosította a lakókat arról, hogy az óceán hullámzását, valamint az épp mozgásban lévő hajó sebességét se érzékeljék. Egyszerre volt mágikus, gépészeti és építészeti csoda. A külső gyűrűben, melyet a külső fal vett körül, katonák ezrei laktak, vigyázva a város biztonságára. A külső falat a legmodernebb csataágyúkkal szerelt fel a Pozitronic gyár háborúval foglalkozó részlege. Külső szemlélőként a város külseje olyan volt, mint egy sün háta, a sok különböző ágyúk védelmezően meredtek az óceán irányába.

A belső falon belül a legnagyobb épület az Uralkodói Palota volt, mely csupán a monumentális méretében mutatta előkelőségét. Bíbor és lila színben pompáztak az ablakai, a gótikus egyszerűséget néhol felváltotta egy-két csipkézett oszlop, ív vagy torony. Inkább hasonlított egy templomra, mint az Uralkodó legfenségesebb kastélyára. Méretében vetekedett a Piuson található Szent Alapítók Székesegyházzal, mely a közös vallás legimpozánsabb székhelye volt.

Merlinnaes most épp állt. Készülődtek a Merlin ünnepségre, melyen majd az Uralkodó is részt vesz és felszólal az egész város, valamint az egész Imperium előtt. Brian lassan elfordult az ablaktól, ahogy közeledtek az egyetemhez, és ránézett a tabletére. Az ünnepség előkészületei természetesen fő hírként szerepelt, de ez már így volt vagy egy hónapja, így ezeket a híreket Brian már rutinból továbbpörgette. Az utóbbi napokban semmi érdekes nem történt, az imperiumi kredit árfolyama stabil volt, a gazdaság virágzott, ez köszönhető volt főleg Brahmában és Hyperionban lévő jó időnek, mely fellendítette a termelést.

Most azonban megakadt a szeme az egyik cikken.

Gyilkosság a Grimoire Magi-gépészeti Egyetemen

Szörnyű nap köszöntött be az egyetemen, és most kivételesen nem a vizsgák miatti rémület járja át a tanulókat.

A reggeli órákban, a XVIII-as teremben holtan találták Vysan Humag professzort, a GMGE rúna-műszaki tanszékének rektorát. Vysan Humag neve sokak számára csenghet ismerősen, hisz ő volt az, aki tavaly megnyerte az ATAR Merlin szintű díját, mely a legrangosabb kitüntetés a szakmában, valamint az idei díjra is esélyesnek mondták szaktársai.

Egy diák találta meg a holttestet, mikor megelégelte a várakozást a vizsgára való várakozásnál. A szakértők elszörnyedtek a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt tanár látványától. Valószínűsítették, hogy egy mágus áll a hátterében, azonban nyomokat nem találtak, melyek a gyilkoshoz vezetnének. A holokamerák felvételeit módosították, a DNS-figyelők pedig megkergültek.

A nyomozók még nem tudják, hogy vajon miért ölték meg a nyolcvanhat éves mágust, azonban minden erejükkel azon vannak, hogy megkeressék a bűnöst. Szaktársai szerint a közelgő felfedezése miatt ölhették meg, ám ezt még nem erősítették meg a nyomozás vezetői.

Brian a hír végén elhomályosított képre kattintott ujjával, mire az felfedte magát. Vysan professzor teste kicsavart helyzetben feküdt a kőpadlón, alatta a vér teljesen beterítette a termet. A professzor arcára ráfagyott az utolsó kifejezése, mely elképesztő horrorról és kínokról árulkodott. Az elegáns ruhája néhol cafatokra szakadt, itt látni lehetett a kilógó csontokat, melyek átszakították a húst.

Brian megborzongott a kép láttán. Nem szerette Vysant, mert egy elég pökhendi és mogorva alak volt, azonban nem kívánta a halálát sem. Főleg nem ilyet. Újból a képre erőltette a tekintetét. Felfoghatatlan volt. Ki képes ilyesmire? Majd miután végigfutott a tanár kifacsart testén, a tekintete megakadt valamin. Vysan ujja a mellkasára mutatott, melyen egy apró, de a jó minőségű kép miatt kivehető ábra rajzolódott ki. Egy ouroboros, melybe Brian számára ismerős rúnát égettek.

Hideg borzongás járta át az ifjú egyetemista testét, és fagyos veríték csordult le a nyakán a gerince vonalán, egészen le, a farcsontjáig. Ismerte ezt a jelet, é tudta, hogy rajta kívül nem sokan ismerhetik. A légbusz megállt, ő pedig kisebb tétovázás után kiviharzott az utcára, majd sietős léptekkel a teleport állomás felé indult. Utálta használni, de most sietett. Figyelmeztetnie kellett a rendőrséget az egyetlen nyomra, mely akár a gyilkoshoz is elvezethetett.