Pendragon 2

Hűvös csend ereszkedett a teremre. Mindannyian Enrique bíborosra meredtek. Az idegesen babrált a reverendájával. Marrick Potter szólalt meg elsőként.

- Vysan Humag hitt az Alapítókban, és természetesen tisztában volt a történelmi tényekkel is. Mégsem hiszem, hogy felírta volna a testére a két Öreg közül az egyik nevét.

Parsons bólintott.

- Semmi értelme. Miért nem Merlin nevét írta le?

Susannah motyogott valamit, de gyorsan abba is hagyta. A két tudós most ránézett.

- Elnézést ifjú hölgy, mondani akart valamit? – kérdezte udvariasan Parsons. Susannah megrázta a fejét, majd mire látta, hogy továbbra is őt nézik, mégis belekezdett.

- Talán az egyik szélsőséges vallási irányzat hívei támadták meg.

- A grimoireistákat már fél évszázada felszámolta a Birodalom és az Inkvizíció – rázta meg a fejét Marrick – Nagyon érdekes észrevétel Baptiste főméltósága, de nem hiszem, hogy bármi köze is lenne az esethez.

Kratan elfordult a többiektől, és az ablakhoz lépett. Gondterhelt arcot vágott. Malcolm egy pohár kávét töltött magának és Susannahnak, majd megkínálta a többieket is. A két tudós elutasította, azonban Enrique készségesen elfogadta a fekete nedűt.

- Nem olyan jó, mint ami otthon van nekünk, de megteszi - mormolta Malcolm és leült Susannah mellé. Brian Kratant figyelte. Az arisztokrata úgy tűnt nagyon gondolkodik valamin.

- Mi az Kratan? – kérdezte meg végül. A férfi csak legyintett.

- Valószínűleg teljesen hülyeség, hisz biztos már Önök is gondoltak rá – bökött fejével a tudósok felé.

- Mondja – mondta udvariasan Parsons. Kratan a csapat felé fordult és széttárta a karjait.

- Ha abból indulunk ki, hogy Vysan egy zseni volt… akkor feltételezhetjük, hogy nem hagyta őrizetlenül azokat a szerkezeteket, amelyek a sikeréhez vezettek.

- Nem is voltak őrizetlenül – szólt közbe Susannah kislányos hangjával – Egy csapat őr vigyázott rájuk. A tolvaj kicselezte őket is.

Kratan megrázta a fejét. Parsons a fejéhez kapott. Az ifjú arisztokrata elmosolyodott.

- Úgy tűnik Ön már rájött – John Parsons mindenki meglepetésére elmosolyodott és bólintott. Közelebb lépett Potterhez és a fülébe súgott valamit. A fekete tudós szemei kitágultak, majd az ő szája is sokatmondóan szélesre húzódott.

- Tehát… Én nem fizikai őrizetre gondolok. Vannak ennél egyszerűbb és észrevehetetlenebb védelmek is. Léteznek különböző nyomkövető varázslatok, melyek meg tudják határozni a tárgyak helyét.

- Mint egy nyomkövető – tette hozzá Parsons.

- Úgy van – vigyorodott el Kratan. Élvezte ezt a nyomozósdit. Brian viszont nem mosolygott, sőt kifejezetten savanyú képet vágott.

- Ez mind szép is jó, de a tolvaj valószínűleg megtalálta ezeket. Nem felejthetjük el, hogy olyan valakivel állunk szemben, aki könnyedén behatolt a két legszigorúbban őrzött helyre, és mindenféle fáradtság nélkül képes volt ellopni az imafülkéket – szünetet tartott – Valamint, bár Vysan prof. nem kapott katonai kiképzést, de biztos vagyok benne, hogyha megtámadják tudott volna védekezni, és nem is akárhogy. Mégiscsak a század legnagyobb mágusáról beszélünk. Tehát a támadó igencsak képzett mágus lehetett.

- Igaza van – dörögte Malcolm kemény hangja. Meglepetésükre azonban Kratan mosolya szélesebbre húzódott.

- Mint mondtam abból indulunk ki, hogy Vysan egy zseni. Egy nyomkövető varázslat nem áll másból, minthogy az egész tárgyat megjelöljük, vagy annak egyetlen pontját. A vicces az egészben az, hogy semmilyen letapogató nem találja meg ezt a varázslatot, így csak feltételezésből ellenőrzik az emberek, hogy van-e az eltulajdonított tárgyon.

- Egy egyszerű sort mormolnak el, és ezzel le is van tudva az egész. A megjelölt pont eltűnik – kapcsolódott be a magyarázatba Parsons.

- De az imafülkékről van szó – szólt közbe Marrick – Vysan pedig a tudósok között is kiemelkedett a paranoiájával. Na meg persze… egy zseni volt.

- Az ellenőrzést csak egyszer végzik el, mert azt feltételezik, hogy csak egy nyomkövető van a tárgyon. Minek lenne több? Általában amúgy sem tudnak a nyomkövető varázslatokról az emberek. Viszont én szinte biztos vagyok benne, hogy Humag professzor volt annyira előrelátó, hogy a szerkezetének minden egyes kis darabkáját átitatta vele – fejezte be Kratan.

- Ez rá vallana! – nevette el magát Parsons. A többieknek leesett az álla. Ebben tényleg volt valami. Brian elismerően bólintott.

- Tehát nincs más dolgunk, mint visszakeresni a megfelelő igékkel.

- Így van.

Brian lelke szinte szárnyalt, adrenalin mámorában fürdött. Ez a kis elmélkedés sikeresen elterelte a gondolatait – és nem csak az övét – a tegnap esti történésekről. Valamint a boldogságába egy kis bosszúvágy is vegyült, imádta volna, ha megtalálják a tettest és szemtől szembe állhat vele, mikor a bíróságra viszik és halálra ítélik.

- El kéne mondanunk a kapitányoknak!

- A jelképet nem magyarázza meg – szólalt meg végül Enrique. Újra minden szem rávetült.

- Tökmindegy! – vonta meg a vállát Susannah. Kezdte idegesíteni a bíboros borúlátása.

- Egy ember a saját húsába égetett egy jelet – magyarázta Enrique kissé bosszúsan – Nem a nyomkövető varázslatok jelét, sem pedig olyan valamit, ami erre utalt volna. Azt hiszem ez elég nyomós indok.

- Mit akar mondani? Rosszul következtetünk? – kérdezte Marrick. Enrique megrázta a fejét.

- Dehogy. Fontos, amit Önök kitaláltak, és így elkaphatjuk a tettest. De azt gondolom, a jelnek is kell hordoznia valami információt. Iszonyatos lelki erő kell ahhoz, hogy valaki a saját testébe ilyen mértékű kárt tegyen.

- És mire gondol maga? – kérdezte most már idegesen Susannah – Hogy talán egy évezredek óta halott embert jelöl a jelkép? Esetleg az ő száz éve halott szolgáit?

Enrique megrázta a fejét és megtörölte a homlokát.

- Én nem értek a varázslatokhoz, a fizikához vagy bármihez. De a valláshoz igen. Önök – Kratan és Brian felé mutatott – azt mondták, hogy a jelkép a gamma kapu továbbnyitásához szolgáltat egy változót. Senki nem tudja, hogy létezik-e lélek, vagy léteznek-e az Alapítók. De ha igen, akkor egymáshoz közel léteznek. A kapu továbbnyitásával talán elérhető, hogy betekintsünk… úgymond a Túlvilágba.

Susannah felhorkant. Malcolm is elmosolyodott. Enrique nem törődött velük.

- Egy grimoireistának mi se lehetne ennél szebb? Megnyitni a kaput és szembetalálná magát azzal, akinek az életét áldozta. És ki tudja? Talán megpróbálná visszahozni is.

- Ön ezt komolyan gondolja? Mondtuk már, grimoireisták nem is léteznek, ha már más létezését nem tudjuk cáfolni! – emelte fel a hangját Susannah.

- Ez csak egy lehetőség – motyogta a bíboros – Én csak azt mondom, hogy a jelképnek jelentenie kell valamit. Valami olyan dolgot, ami elvezet minket valamihez. Egy olyan változót, melynek az értékét senki nem tudja, valószínűleg nem jelenthet. Semmi értelme, nem mutat semerre.

- A bíborosnak igaza van, habár az ötletét én se tudom elfogadni. A jelkép jelentése fontos lehet – értett egyet Enriquevel Parsons – Mindazonáltal most a legfontosabb feladatunk az eddigiek ismertetése a kapitányokkal.

Brian az ajtóhoz lépett és kopogott párat, mire az kinyílt és megjelent Omar Francz helyettes komor, erőt sugárzó személye.

- Mit szeretnének? – kérdezte mély, nyájas hangján.

- Információnk vannak a tolvajról és a támadókról – felelte Brian mosolyogva.